Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1901-09-15 / 37. szám

ltoi. szeptember 15. BALATON VIDÉK 3 Mi is legyen oka ennek a tapolcai gravaíek ? A cikkiró azt panaszolja fel ugyanis, hogy a főgimnáziumi igazgató „a felvételre jelentkezett egy-két fiút — a fölvételi vizsgálatnál — a latin nyelvből megbuktatott és a fölvételt az V. osztályba nemcsak megtagadta, hanem a bemutatott bizonyítványra rávezette,' hogy a fiu a latin nyelvtanból a fölvételi vizsgálaton megbukott. Ezzel természetesen útját vágta, hogy a fiu más gimnáziumba felvétessék." Ez az állítás ugy, a mint ezt a cikkiró a közönség elé tárja, tisztán annak megtévesztését célozza Itt ugyanis nem „egy-két" tanulóról van szó, hanem az igazi tényállás az, hogy a tapolcai polgári iskolából, pontosan megnevezve, négy tanuló tett felvételi vizsgálatot: egy jó és egy kielégítő eredménynyel, kettő pedig siker nélkül. Ezen kiegészítő, illetőleg felvételi vizsgálat eredményét épen ugy, mint a magánvizgálatokét az utasítás szerint a tanuló legutóbbi bizonyítványának hátlapjára kivétel nélkül rá kell vezetni, legyen az akár polgári iskolai, akár reáliskolai, vagy gimnáziumi tanuló. Ha ez nem történnék meg, akkor a tanuló a felvételi vizsgálat sikertelensége esetében ugyanazon bízóiéit vány felmutatásával egymásután is megkísérelhetne ily reménytelen vizsgálatot, a mi a szülők tetemes anyagi meg károsodását vonná maga után, de a tanügy komolyságát is kockáztathatná. Meg kell még azt is jegyezni, hogy a gimnáziumi felvételi vizsgálaton megbukott tanuló a polgári iskolát akadály talanul folytathatja. Ig3

r tehát világos, hogy nem felel meg a valóságnak a cikkiró azon állítása, hogy az igazgató szemében „régóta szálka az állami intézetek." Ezen ráfogását megcáfolja az a tény

7 is, bogy az igazgató a keszthelyi állami polgári leányiskola gondnokságának tagja, sőt a keszthelyi főgimnázium is államilag segélyezett tanintézet. Okos ember nem állíthatja senkiről sem, hogy ellensége bármely iskolának, legyen az községi, felekezeti, vagy állami, mert mindanynyi a haza reményének, az ifjúságnak boldogulásán fáradozik, a magyar közoktatási kormány által kijelölt irányban, habár minden tanítványával nem is érheti el azt az eredményt, melyet legjobb tudása szerint óhajtana. Az iskolának értékét nem is a neve elé irt jelző adja meg, hanem az a buzgóság, a melylyel a legszentebb ügyet szolgálja. Vagy talán a keszthelyi főgimnáziumnál a felvételi vizsgálat követelménye haladja meg a megszabott, határt ? Hiszen az minden állami vezetés alatt álló gimnáziumnál ugyanazon szabály szerint történik. A polgári vagy reáliskolából gimnáziumba és viszont átlépni kívánó tanulók felvételi vizsgálata az elhagyott ós ujonan választott iskola tantervei közt mutatkozó lényeges különbözetre vonatkozik. Ezen különbözet, pedig a tanker. kir. főigazgatóságnak 43/1898. sz. a kelt utasítása szerint azon tantárgyakra is kiterjed, a melyek a két intézetben közösen ugyan, de a választott intézetben nagyobb terjedelemben és behatóbban taníttatnak. Ennek szem előtt tartása mellett tehát a gimnáziumi IV. osztályra jelentkezők a latinból, az V. osztályba felveendők pedig a latin nyelven kivül az ásványtan különbözeti részéből, a vegytanból is tettek vizsgálatot, a mi jóváhagyás végett felterjesztetett. Erre nézve pedig a tankor, kir. főigazgatóság 1228/1901. sz. a. mihez tartás végett azt az utasítást adta, hegy „célszerű lesz a jövőben az V. osztályba átlépni szándékozó polgári iskolai tanulókat az égisz.ásványtanból, (illetőleg most már növénytanból) megvizsgálni, mert a mit a polgári iskolában e címen tanulnak, egyáltalán nem egyenértékű a gimnáziumi tananyaggal." Igy tehát már ebből is látható, hogy a keszthelyi főgimnázium igazgatósága a kérdéses vizsgálaton általában is a kelleténél kisebb mértéket alkalmazott és pedig azért, hogy még a rosszakarat se foghassa rá, hogy a polgári iskolákat gáncsolja. Hiszen voltak itt már olyan polgári iskolai tanulók is, a kik díszére váltak a keszthelyi' főgimnáziumnak, de akadtak olyanok is, a kiket a jóakaratuk is cserben hagyott, valamint azok a tanulók sem valók' mindannyian arra, hogy felsőbb osztályba menjenek, a kik a gimnáziumban kezdették meg a pályafutásukat. Az ilyeneket a saját érdekükben idején más pályára terelni. A felvételi vizsgálatnak is az a célja, hogy a lehetőségig kipuhatolja, hogy a jelentkezők közül kinek való gimnáziumi tanulás és kinek előnyösebb a megkezdett iskolát foly

Ttatni. E végből az igazgató szívesen bocsátkozik beszélgetésbe a felvételre jelentkező tanulókkal, hogy tehetségüket és a vizsgálati tárgyon kivül egyéb tantárgyakban való készségüket is megismerje, ha lehetséges, több szempontból méltányolhassa ós a szükséghez képest esetleges segélyezésre is ajánlhassa. Ha Valamelyik tanuló nem látszik alkalmasnak a felvételi vizsgálatra, azt ajánlja a szüleinek, hogy a felvételi vizsgálati dij megkímélése szempontjából is inkább adják ismét az előbbi iskolájukba, mint hogv eredmény nélkül vergődjék a gimnáziumban, mert a szülők nem találnak vigasztalást abban, hogy a fiuk némi haladást tanúsít, az egyik tárgyban, de más tantárgyakból megbukik. A felvételi vizsgálatot azonban senkitől sem tagadja meg. Ez bizonyára humánus eljárás a mit nem egy szülő meg is köszönt. Lelkiismeretes tanügyi ember semmiképen sem követheti azt a szerencsétlen felfogást, hogy a tanuló „jól-rosszul keresztül bújjék az osztályokon és azután : valet !" Ezért később sem a tanuló, sfm a szülei nem lesznek hálásak. Ha az iskola kellő tehetség vagy előképzettség nélkül nem bocsátja a tanulót felsőbb osztályokba, az a tanuló és szülők érdekében történik, mert senkinek sem telhetik öröme olyan vergődésben, mely sok költség és idő elvesztegetése után előreláthatólag csalódásra, fennakadásra vezet. Ezt megkívánja a magyar nemzeti kultura komoly érdeke. Törvényhatósági bizottsági közgyűlés Zalavármegye törvényhatósági bizottsága gróf Jankovich László dr. főispán elnöklete alatt f. hó 9-én s folytatva tartotta meg rendes évnegyedes közgyűlését, melyen a vármegye intézői nagyon csekély számban vettek részt Főispán a megjelent bizottsági tagokat üdvözölvén, a közgyűlést megnyitja. Miel őtt azonban a tárgysorozatban foglalt ügyek elintézése megkezdetnék, Barcza László bizottsági tag részvétteljes szavakban emlékezik meg arról a súlyos veszteségről, mely az országot egyik kimagasló oszlopos tagjának, Szilágyi Dezsőnek gyászos elhunytával órt^ s indítványára a vármegye közönsége Szilágyi Dezső gyászos elhunyta felett legmélyebben érzett részvétét jegyzőkönyvbe igtatja és emlékét megörökíti. Az 1895-ik év december havában megejtett általános tisztújítás alkalmával hat évre megválasztott vármegyei tisztviselők megbízatása folyó évi december hó 31-én lejárván, a közgyűlés az általános tisztújító közgyűlést folyó évi december hó 16-ik napjára tűzi ki, melyre az 1902-ik évre megbízatással biró törvényhatósági bizottsági tagok lesznek meghívandók. Erre a határidőre való tekintettel a december hó 2-ik hétfőjén tartatni szokott rendes közgyűlés folyó évi december hó 9-én az 1901-ik évre megbízatással biró törvényhatósági bizottsági tagok részvétével fog megtartatni. Az alispáni jelentés a tárgysorozat kapcsán a tagoknak megküldetvén a közgyűlés annak ismert, tartalmát tudomásul veszi. Koller István bizottsági tag indítványa folytán feliratilag megkéri aközgjülés a kereskedelemügyi minisztert, tekintettel arra, hogy a Pacsán felállítandó távírda hivatal nem annyira a közel fekvő községek főleg gazdálkodással foglalkozó lakosságának érdeke, mint inkább az általános közigazgatási ós közbiztonsági szolgálat érdekei teszik szükségessé, tehát Pacsán, mint főszolgabírói székhelyen a távirdahivatalt, az érdekelt, községek pénzbeli hozzájárulási kötelezettségük felmentésével államköltségen mielőbb felállítani szíveskedjék. mondta a jegyzönó, hogy Kishegyi azonnal észrevette, merről fuj a szél. Nem tetszett az aszszonyságnal-, hogy a vendég nem óhajtotta tovább hallgatni a kelepelését. Nem törődött, a sértett hiúsággal, ugy szaladt el az asszony hangtávolából, hogy majdnem elfelejtett elköszönni. Az ajtónál a kisbiróval találkozott ; megismert,e a botjáról a hivatalát. — Hol vau a jegyző ur ? kérdezte tőle s egy koronást nyomott a markába, azon célból, hogy igazmondásra hangolja vele az érdemes suhancot. — Bement a városba, kérem átossággal. — Hivatalos dologban ? — Hát — izé nem — — Hát minek ? Egy ujabb koronás teljesen íregnyitotta a legény száját. • — Hát — mulatni egy kicsit. — Mikor jön haza ? — A jó ég tudja ! — Tehát nem adot szedni van a jegy«ő ur! Lám, milyen derék asszony a felesége, hogy olyan elmésen igyekszik féije urát kimenteni. Pedig Kishegyi csalódott; mert az asszony meggyőződésből beszólt. . . — Ez elég volt mára ! mormogott Kishegyi- De nem nagyon kíváncsi vagyok a tanitóókra. Gyerünk oda. A mint beért az udvarra, egy fiatal aszszony éppen a pulykáit etette, hanem a mint meglátta az idegen férfit, ugy beugrott, a házba, mintha a föld nyelte volna el. A tanitó, egy megnyelő képű fiatal ember, jött eléje. — No, ez cjak valamire való ember lesz! — gondolta Kishegyi. Nem is csalódott. Igen okosan ós szellemesen eltársalogtak egy jó óráig. A tanitó utóbb előcipelte a feleségét is. Igen kedves baba-asszony volt. — Az én kis vadlibám — (mutatta be). Tizenegy hónapos még osak. Azért olyan vadacska még. No majd lassacskán megszelídül. Kishegyi igen jól érezte magát a társaságukban ; az asszonyka hamarosan belemelegedett s beszélt igen okosan — és nem pletykált senkire. Kishegyi meg nem állhatta, hogy meg ne kérdezze: — És barátnői vannak-e a faluban ? * — Oh, nincsenek. Az uri asszonyok ki nem állhatnak, mert — nem tudok versenyt pletykázni. Más meg, a kivel órintkezhetném, ninosen a faluban. De jól van ez igy. Boldogabbak vagyunk mi az ón jó urammal itten magunkban ! . . . — Hát ön, kedves tanitó ur, kivel érintkezik ? — Jó uram, ösaintén besaélek. Ez a falu a világ legátkozottabbja a világon. Nincs itt egyetlen egy jellem sem. Én pedig csakis olyan emberrel tartom fönn aa ismeretséget és barátságot, a ki nem nélkülözi a jellemet. Menjen a nagyságos ur bárhová ebben az átkos fészekben, nem hall egyebet, mint egymás rágását, magyarul mondva pletykát. Az én házamban ez ki vau zárva : azért nincs nekünk egyetlen igaz barátunk sem. Igen ; szemtől szembe az asszonyok : • drágám ! édesem !«, — a férfiak: »kedves jó barátom!»; de mihelyt hátunk mögé kerülnek, majdnem fekete lesz a képünk, midőn egymásról beszélnek, különöseu rólunk. Ez a mi falvaink legtöbbjének megölő betűje. Sok földet bejártam, uram, sok helyütt laktam ; bár nem vagyok még agg, de sok tapasztalatom van. A nagyvárosnak, a vidéki városoknak meg van szintén a maguk hátránya ; de ily átok, a minő ez, t. i. a pletyka, csak a kis városok ós falvak gyilkos tulajdona, mely megmérgezi a társadalmi életet. Gyönyörűség volna a falusi élet, ha minden poézist agyon nem fojtana ez az egy undok baj. S nincs rá orvosság! Hányszor megpróbáltam már pedig, szelíden ós erővel, kiirtani ezt a mérges gazt; de csak ujabb gyalázat volt a jutalma. — De hát mi az oka a bajnak ? — Egyetlen egy, uram, hiányzik a» idoáliamus ! . — Igaz, igaz ! felelt Kishegyi ós szomorúan horgasatá le fejét. K. K.