Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1901-12-22 / 51. szám

7. Megengesztelem vele Laczházit. Líczy engedett s csakhamar ketten ropogtatták a mogyorót. Gratchen megsokalta a várakozást. ]\rnis que faites tn la ? — kérdezte idegesen. Gliidytől még kitellik ilyesmi — de te Liczy ! En fin. én nem foglak benneteket strázsálni, AU revoir ! — s ellovagolt, Liczy megijedt. Megyünk — mondotta — de buga leszavazta, hát maradtak. Gratchen lassan léptetett s olyan formán gondolkodott, hogy egy 24 éves lányiiak jogos az az óhajtása, hogy szeretne férjhez menni ! Udvarló az csak akad tucatjával, de egy komoly kérő nem ! Pedig rettenetes az a kilátás, hogy vén leány marad ! Pláne, ha a papát penzionálják, az éppen tüi hetetlen ! Rettenetes ! Dühösen csapott a lovára, hogy az felágoskodott s elkezdett őrületesen vágtatni, hogy alig birta magát a nj-eregben tartani. Hiába rángatta a kantárt, a ló csak futott tovább. Kétségbeesetten kapaszkodott a ló njakába, mikor egy-egy erős kéz megragadta a kantárt s a ló nyomban megállt, reszketve, kiizzadva. Gratchen felpillantott s egy elegáns férfi állt előtte, ki épen szoknyája kiszabadításával foglalkozott s mikor kész lett vele, lesegítette a lóról s azt kantárjánál fogva tartotta. Gratchen a kimerü'éstöl leült a gyepre. A férfi megaliott előtte, egy darabig szótlanul nézte s aztán lágy, meleg rezgésü hangon kérdezte : Megijedt ? A lány bólintott és lopva nézte az előtte álló komoly férfias arcát, merész villanásu fekete szemét, erőteljes magas termetét s önkéntelenül összehasonlította az ő konvenciós tiszt gavallérjával s eg3

Tszerre rokonszenvet érzett a »civi!« iránt. A férfi észrevette Gratchen elfogultságát. Talán háborgatom ? Ha akarja, rögtön távozom. Nem — mondta hévvel a leány — sőt kérem kisérjen el egy darabig .... még most is reszketek. Elindultak. A férfi vezette a lovat, mellette lépdelt Gratchen az izgalomtól sápadtan. Néha-néha rá-rá pillantott a fiatal emberre ós olyankor, tudj' Isten, ugy megdobbant az ő bolondos lány-szive. Lassankint mindketten neki bátorodtak, Gratchen leküzdte a zavarát és olyan fesztelenül beszélgettek, mintha már rég ismerték vón' egymást. Elsétáltak volna igy talán a világ végéig is — de hallották a Glady éles hangját. Gratchen megállt, aristocraticus, finom kezét oda nyújtotta a férfinak, az lehajolt s hirtelen megcsókolta azt. A lánynak arcába szökött a vér s ijed'ED kapta vissza a kezét. A fiatal ember felsegítette a nyeregbe, de alig ment lovával pár lépést, mintha valami delejes erő kényszeritette volna, megállt s visszanézett. A férfi még ott állott, de a mint látta, hogy Gratchen megfordult, a lányhoz sietett. 1 Holnap? — kérdezte esengve az ifjú — s tekintete csaknem parancsolólag kapcsolódott a nő szemébe. Holnap — mondta rá komolyan a lány — P szeme felragyogott egy ismeretlen édes érzéstől. Itt ? Gratchen igent intett — s elvágtatott. A férfi nézett utána, mig el nem tiint a lány karcsú elegáns alakja Gratchen elé már jöttek nővérei, a zsebük, de még a zsebkendőjük is tele volt mogyoróval. Hol voltál Gratchen? De elmaradtál ! A lány elvörösödött. El kószáltam egy kicsit, szép a vidék erre. Pláne, hol ennyi mogyoró terem ! No ne bolondozzatok, hanem megyünk már ! Elindultak. A város végén ta

1 Ikoztak egy pár tiszttel, kik utánuk siettek. Aber meine Damen — lul késtek ilj'en soká ? kérdezte a cinober fejű adjutans. Glady a zsebére ütött. Ahol ezt szedtük, ni ! Haza érkeztek. Liczy, Glady vigan, Gratchen szótlanul. A tiszti kaszinóban általánosan feltűnt még az nap este, különösen a kadétnak, hogy a Fráulein Gratchen szolidabb. Kevesebb sört iszik — nem dicsekszik — s mi megfoghatatlan, a civilek pártjára áll. Quel blamage ! Másnap Gratchen erősen invitálta Glád3't mogyorózni. Nem is kellett őt sokáig kapacitálni. Feln}*ergeltették a Pannit és Lordot s mentek a mogyorós felé. Tudod mit Glady, te itt maradsz mog}'orózni, én meg egy pár szál virágot szedek. Nem félsz egyedül ? Én ? No jól van! Pá ! Csak jól kösd oda a lovat ! Gratchen dobogó szívvel indult el ! Vájjon ott lesz-e ! Istenem, talán csak nem ol}*an illetlenség, hogy sze' .... rendes vous-ra megyek ! De nem is az ! . . . Erre szoktam járni ! Mih'en csinos ember .... Bedőház}* Miklós .... Jó hangzású név. Ah ! Hát mégis eljött — mondta háta mögött a Bedöházy hangja. Gratchen ijedten nézett szét s ott látta maga mellett a férfit lóháton. Ugy vártam . . . azt hittem nem is jő el . . , pedig . . . Gratchen halvány arca kipirult . . . de igen, mert ! Oh Istenem, mit gondol felőlem .... Ugyan mit gondolnék mást minthogy, az Isten áldja meg, hogy eljött ! . . Nézze Bedőházy, mennyi Margit virág van ott egy csomóban tépjen le pár szálat nékem ! A férfi nyomban leugrott a lóról és sietett a parancsnak eleget tenni s mig a virágokat tépte, csodálatos melegséget érzett a szőke lány iránt. Parancsolja, itt vannak a virágai, de adjon nekem is egy szálat belőle, emlékére a mai napnak. Tessék ! Grátclun a többit a mellére tűzte, egyet kivett . s önkéi^telenül tépdesni kezdte Bedőházy ránézett. Tudja, mi jut most az eszembe. Nos'? A Faust leánykája, ki ép ugy tipte a virág szirmait s azt kérdezte szeret, nem szeret . . . Elhallgattak ... A lány szórakozottan simogatta a lova nyakát a férfi meg őt nézte , . . Most már mennem kell . . . mondta Gratchen. Velem jő ? Bemutatom a húgomnak. . . arra lejebb mogyorót szed. . . De mit mondjak neki ? . . . hogy cseppent ön ide mellém. Hopp ! A tegnapi esetet elmondom neki, mintha most történt volna ! Jó ? Glady már jött eléjük, nagyot nézett, mikor a nénje oldalán a fiatal embert megpillantotta, Hm ! Nézd Glady., Bedőházy urnák köszönhetem, hogy itt állok ! Hogy, hogy ! Lord megvadult s ha Bedőházj* fel nem tartóztatja, Isten tudja, mi lett volna velem ! Az Istenért ! De mégis látszik rajtad, olyan sápadt vagy ! , . . Milyen érdekes ember — teszi hozzá gondolatban — s csak kis vártatva köszöni meg a férfi áldozatkészségét. S mivel látja, hogy Gratchen esengve néz rá, kedvesen mondja a férfinak: kisérjen, kérem haza, hogy apa is megköszönhesse Önnek. Ha megengedi s Grátchenre néz. Az mosolyogva int. Útközben a kis lány oda sug Grátchennek : Te, — mir scheint — ez a csinos ember tetszik neked ? — és viszont ! No, no. Haza értek, Grátclien'együtt ment be a szalonba Bedőházy Miklóssal. Miss Gládjr meg nyargalt az apjához. Te A puska ? Fogtunk Grátchennek egy udvarlót ! Ezredes ur összeráncolja homlokát, hogy borzas szemöldökei összeérnek. Csak nem bolondultatok meg, hisz van elég léhűtő körülöttetek ! De ez »civil < ! Na az más ! Meg aztán meg is kell neki köszönnöd, hogy megmentette a Grátchent. Hát hogyan ! No csak gyere papa ! Ott vannak a szalonban ! Hohensee letette a tollat, megigazította a cvikkerjét s igyekezett nyájas arcot vágni. nehog\' a »jövendőbeli« megrémüljön a morozus ábrázatjától. Majd megfogom! — s benyitott a szalonba. A lányok vigan beszélgettek az életmentővel. Hohensee már a küszöbön jól szemügyre vette a fiatal embert s konstatálta, hogy >tauglich«, csakhogy kicsoda és micsoda ? Bedöházy bemutatta magát. Glady egy lélekzetre elmondta a Gratchen kalandját, persze í'émesen kiszínezve. Igazán köszönöm s leült a fiatal ember mellé, a lányok félrehúzódtak s a papa diplomatikus mosolygással megkezdte a rohamot. Hog}

7 vette ön észre a lovat ? Vadásztam ezredes ur ; Vadászott ! Hm ! Ez jó jel — nem mindenki vadászhat. Rendes foglalkozása talán ? Oh nem ! , . . A birtok egy részét akartam megnézni, mikor észrevettem... Ugy ? Hm ! Birtok ! Hátha csak valami ispán ! Tehát ön gazdatiszt ? Saját birtokom van ! Jókora ősi birtok ? Az ?. . . Hohensee arca neki derült.