Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1901-12-22 / 51. szám

8. BALATONVIDBK, 1901. november 24. Van családja ? Ketten vagyunk. Az apám meg ón. Igen ? — annál jobb ! S hol laknak, kedves barátom. Künn a pusztán ! Apám szereti a csendet ! , . . Jártam már arra ! A kastély és park fenomál szép ! Szerencséltessen ezredes ur, lia arra jár! * No persze ! De ön is látogasson el hozzánk ! Szívesen látjuk, ugy-e lányok ? A négy lány egyszerre mondta : Igen papa ! . . . Nekem azonban most mennem kell. .. ön csak maradjon s mulattassa a lányaimat.' Holiensee ezredes boldogan sietett végig a kaszárnya udvarán. Szokása ellenére nem dorgálta meg Laczházyt, ki. időközben főhadnagygyá avanzsirozott, sőt megdicsérte az pontos sortüzért ! Laczházynak semmikép sem ment a lejébe, hogy mi ütött ehez a vén medvéhez. Bedőházy meg nagyon jól érezte magát a lányok közt. Edytli zongorázott, Liczy daxiifalkaját mutatta be.Gladv meg viselt dolgairól beszélt. Csak Grátchen hallgatott s mikor pillantása a Bedöházyéval találkozott, a haja tövéig elpirult s még jobban behúzta magát a fau teuiljébe. Bedőházy csak akkor vette észre magát, hogy későre jár az idő, mikor a szobalány meggyújtotta a lámpát. Elbi> csuzott. Útközben arra a meggyőződésre jutott, hog}- a Grátchen egészen neki való asszony lenne ! Egy kicsit meglátszik a katonai nevelés, de az nem ba j ! . . . Mikor hazaért, benyitott az apja szobájába. Apám, valami mondani valóm van s leült vele szemben. Hamar ki vele fiam. Házasodni szeretnék. Az öreg ur kivette szájából a pipát ! Helyesen van ! Es kit akarsz elvenni. mert ne feledd, hogy te vagy a Bedőházy generáció utolsó férfi tagja. Holiensee ezredes leányát apám ! Ezredes ? No az jól van ! Gazdag ? Az meg mindegy, mert van neked Csak jól meggondold, mert a mai lányoknem sokat érnek ! Nyugodt lehet édes apám ! Bedőházy István elhallgat s elmosolyodott, talán valami kedves dolog juthatott az eszébe. Jól van fiam, jól ! Asszony nélkül nem ér ez a ház semmit. Csak vigyázz ! * * * Bedőházy Miklós sürün járt az ezredeséshez." hogyne, a papa barátságos, Gratchenbe meg szerelmes. Egy délután ott ült Gratehénnél a szalonban. A lányoknak dolguk akadt oda künn, biztosan a papa elérkezettnek látta az »időt« s kikommandirozta őket a szobából. Mind a kettén furcsán érezték magukat ! Grátchen szórakozottan babrált egy kis kinai szobrocskával. Grátchen ! szólalt meg Bedőházy. A lány kérdően emelte fel a fejét, Bedőházy meg egészen közel hajolt a leányhoz. Mondja édes, szeret maga engem ! Grátchen hallgatott. Akar a feleségem lenni ? — és a hangja komoly, édes volt mint az orgona csodás bugása. Grátchen lehunyta a szemét, megszédült a boldogságtól. A férfi felállt. Grátchen ijedten kapta meg a karját. Ne menjen még ! Ne ! . . • Hát szeret ? Igen. Oh Istenem s könybe fúlt a hangja és oda borult a férfi vállára. Bedőházy Miklós ép akkor csókolta meg a Grátchen lángba borult arcát, mikor Glady bedugta kis borzas fejét az ajtón. De mikor megpillantotta őket, ijedten kapta vissza fejét s rohant a kertbe, bebujt egy bokorba s ott az jutott eszébe : de jó lenne a Grátchen heh'ébe lenni. Egy délelőtt Grátchen névnapja lévén, jöttek a tisztek gratulálni s álmélkodva látnak mellette egy elegáns »civilt«, — milyen scandál ! — kit a papa igy mutatott sorra be : Bedőházy Miklós, a lányom vőlegénye ! A kadét meglökte a vörös adjutánst. Da hast ! Wie ? Egy pár hónap múlva Grátchen már a »civil« félesége lett. Ha a tisztek néha kilovagoltak Bedőházyékhoz, a szőke asszony mindig szidta a katonát s magasztalta az ő aranyos jó urát ! Holiensee papa együtt idogál az öreg Bedöházyval : időnkint megelégedetten dörzsölgeti kezeit s vigan mondogatja : Egyet már leráztam .... van még három .... azoknak is akad .... ja persze .... a kitűnő nevelés .... trainirozás.... * * * Miss Glády ez alatt egyre gyártotta fejecskéjében, a »sticklik magazinjában* a7. agyafürt csínyeket s igyekezett azokat, ahol csak lehetett, érvényesíteni. Szegény Laczházy már nem is szólt, ka valami körmönfont gonoszsággal traktálta öt miss Glády, csak dörmögött s ellenséges pillantást váltott a kis leánynyal. Laczházy egy szép délután szobaáristomot kapott — ott lakott a kaszárnyában. Megtudta ezt Glády s oda settenkedett az ablak alá. — No fÖhadnag}^ocska, busul ? Csücsül és unatkozik s nevetett hozzá. Könnyű magának kisasszony, felelt rá érdesen a főhadnagy. Agyonunom magam ! A cigarettám is elfogyott. " Ertem ! Hozok én magának ; majd lopok oda bent. Könyvet is hozok, kell ? Aztán hallja, ne haragudjon reám többé ! Igaz, mityen könyvet hozzak ? Tolgtojt, André Theuriet. Hugh Convay-t ? Vagy újságot ? Tudom már, a szakácsnénk vén bibliáját, mert ráfér ám magára. Azzal elszaladt az ablak alól. Bolondos egy kis Ián}' ... de még sem oly kíálhatatlan, mint hittem. Pár perc múlva látja ám a főhadnagy a miss Glády karcsú alakját, szalmaszál haját. Cipel magával egy csomó könyvet, cigarettát. Nohát itt vannak a könyvek, itt meg egy kis cigaretta. Van gyufája ? No jó s beadogatta az ablakon. No itt van ez ís és egy csomó szaloncukrot tett a párkányra. Aztán diadalmasan kérdezte, melyből kiérzett a jó tett feletti öröm. Ugy-e jó lány vagyok? De még milyen. Most már aztán jó barátok leszünk ugy-e ? Nem fogom többé boszantani, mert ezentúl nem illik, mert 17 éves vagyok ma ! Laczházy, én magát ki nem állhattam, de maga sem engem! No ne tagadja! Jó kis lány maga Glád}', csak egy kicsit a papa nevelése ! Nem akarom megbántani. Adja ide a kezét. rx kis lány habozás nélkül nyújtja oda. A főhadnagy gyöngéden megfogta a bársonyos, kissé barna kezecskét s elkezdte cirógatni. Bele nézett azokba az ártatlan kék szemekbe és csodálatos kedvességet látott bennük. Kérem . . . eressze el a kezemet . . . na igazán ... ha meglátja valaki . . . jaj ! Ha erre jön az az utálatos kadét és meglát . . . Édes kedves Laczházy eressze el. Ha megcsókol ! Oh persze ! Más baja hamarosan nincs ? Eressze el . . . inkább erre jövök máskor is ! Az az, hogy én megyek magukhoz, igazította ki a főhadnagyi Glády Került, fordult, elillant. Szaladt haza. Másnap Laczházy csakugyan eljött, a lányok s a papa nagyot néztek. A kitűnő nevelés — gondolta boldogan — s jóakaratú mosolylval tüntette ki a megtért báránykát. A távozásnál jelentőségteljesen veregette az »áldozat« vállát Lieber Freund — csak jöjjön máskor is. Glady és Laczházy hamar megértették egymást. Az ezredes ragyogott. A tisztek csodálkozva tapasztalták, hogy miss Glády egy idő óta békét hagy mindenkinek. Egy este a kadét azt újságolta a tiszteknek : Képzeljétek urak . . . Laczházy elveszi a Gládyt. A Gládyt — ismétalték kórusban a tisztek . . . No lám ! Verfluchter ! ezt még se hittem — mondja az őrnagy. Pedig ugy lett, mert Gládyből Laczházyné lett és megkomolyodott. . . * * * Edvth és Liczynek nem került senki eddig. A mult héten egy zöldesen sápadt osztrák kadétot helyeztek az ezredhez, ki belebolondult az Editli ábrándos szemébe, Edith viszont a kadétba. Ezredes papa csaknem explodál mérgébe, haragszik arra a szamár kadétra, hogy miért nem kaucióképes kapitány. Szegény Liczy becézi foxterrierjeit és fürtéi, de nem tud senkit sem megfogni. Az ezredes papa az ő hajnalszin orrával ott busul a különféle snapszos üvegek közt, lesi, várja az áldozatot, az ő kitűnően trainirozott leányainak !