Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1901-12-22 / 51. szám

BALATON VIDÉK 1001. december 22 A szobában egy nagy kerek asztal volt, több szék üvegből éa mind egy darabból. — Tessék helyet foglalni egy-két pillanatra itt ís. Le akartam ülni. de féltem, hogy letörik alattam az üveg-szék. — Csak tessék bátran leülni, szólt vezetőm mosolyogva. Nem törik az öszsze. Hajlítható és törhetetlen üvegből van. Akkor leültem, de csakhamar fölá.ltam. Hamarosan megakartam nézni mindent. Attól féltem, hogy előbb fölébredek, mint láthatom az egész uj házat. Még mindig nem hittem, hogy nem álmodom. Átmentünk egy másik szobába az » elfogadó terem«-bői, mint vezetőm mondá. Egy nagy karácsonyfa volt ott. megrakva mindenfélével, tündökölve ;— igazi gyertyácskákkal. De alatta semmi ajándék tárgyat nem láttam, hanem egy igen öreg asszonyt egy üvegből készült karosszókben bóbiskolva. Közelebb megyek s akkor látom, hogy az egész karácsonyfa csak kép, valami laterna magica-félével vetítve, de pompás csalódást keltve. Csak az öreg asszon}

7 volt igazi. A csoport az örömnek, vidámságnak, megindulásnak minden jele nélkül nézte az egész látványt. Vezetőm csöndes hangon magyarázott : — Ez anyám. Az ő kedvéért állítottuk ezt a kép-karácsony fát. Ő el nem engedi ; hiába, az öregek a mult naiv emlékeiben élnek még ! S szánó mosolylyal nézte anyját, a ki még nem vett észre bennünket. — De hát a gyermekek nem kívánják most már a karácsonyfát ? — Ab, felelt megvető hangon vezetőm ; a mi gyermekeink nem adnak semmit az ilyen érzelgős és naiv bohóságokra. Roppantul megütődtem e beszéden. :— Hát a Jézuska nem hoz nekik ajándékot karácsonykor ? — Ugyan mit hozna ? Szükséges tankönyveiket és tanszereiket megkapják ; mi kellene egyéb nekik ? Különben az ajándékozás is csak naiv mult emlékei közé szorult. Senkinek sincs semmire szüksége ; a mi kell neki, azt megkapja az államraktárból. — De hát hogyan ünneplik a karácsonyt? Mi jelentősége van ennek az ünnepnek ? — Az ünnep a 2000-ík évben munkaszünetet jelent. Ünnepelni meg annyit tesz, mint nem dolgozni, hanem szórakozni vagy magánügyekkel, önképzéssel foglalkozni. A karácsony is ilyen munkaszünet, azonban nem állami, hanem hagyományos szünet, melyet az uj elnök bizonnyal el fog törülni ; a jelenlegit is csak azért hagyta -meg még, mert a vének vonakodtak az eltörlést elfogadni, íme láthatja ön is, anyámnak is kénytelen voltam ezt a kép-karácsonyfát elővarázsolni, mert különben meghalással fenyegetőzött, a mi miatt engem büntettek volna. — De hát a gyermekek — ismétlém — nem várják a Jézuska ajándékait ? — Jézuska ? . . . Túlhaladott fogalom .... A sötét múltba merült regényhős, a kí csak őreg asszonyok ócska meséskönyveiből ismesetes a többi öregek előtt. Elképedtem és megrendültem egész lényemben. — Hát mivel tanítják a gyermekeiket vallásosságra, engedelmességre ? Kinek a tanításával óvják őket a rossztól ? — Azzal, hogy az államból száműzik őket, ba államellenes dolgot cselekednek. Mert rossz manapság az, a mi államellenes. — Hát az Isten ellen elkövetett cselekedetek ? . . . — Isten ? . . . Ismétlem, a mit az úgynevezett Jézuskáról mondottam. Erre ismét önkívületbe estem. De újra fölélesztettek azzal a szagos üveggel. Szivem ugy dobogott, hogy csaknem megszakadt. Azok kegyetlen, megvető, szánó gúnnyal mosolyogtak iám. — Ha önnek kellemetlen dolgot mondunk, ez csak azért van, mert hozzá kell szoktatnunk önt korunk eszméihez, melyekben ezentúl élnie kell. — Es ha nem akarok élni az önök korában ? — kiáltottam föl daccal : » — Hát ugyan mit akar ? — Meghalni. Vissza akarok menni a porba, melyből vagyok. — Nem porból van ön, hanem húsból, csontból, porcogóból és vérből Nem válhatik önerejéből elemeire. Mert meghalás aunyit tesz, mint elemeire való bomlás. — Hát önök hogyan halnak meg? Elemeinkre választatjuk magunkat a vegyintézetben s elemeinket az állam javára fölhasználják. Elborzadtam ; kezembetakartam arcomat. »Igy — Megöl a fájdalom — Mi az a fájdalom ? kérdé egy asszony. — Önök nem ismerik azt sem ? Az örömet, fájdalmat, lelkesedést, elkeseredést ? . . . — Olvasunk róluk régi lélektani müvekben ; de nem tudtuk őket előállítani semmiféle gépünkkel. — Hát önök nem éreznek ? Nincs önökben érzés, szenvedély ? Nem tanultak szeretni ? Gyűlölni ? Lelkesedni ? Keseregni ? Hazát, királyt, Istent tisztelni, szeretni ? — Nevetséges, rég elavult naiv szavak ! Hazát ? Ki látott valaha hazát ? Ön nem Magyarországban van uram, hanem az I. számú világrész VIII. kerületében. Ott lakunk, a hová. a világállam elnöksége helyez bennünket Király ? Mesében van c.:ak. Isten ? . . . elavult, kihalt elnevezés ! Szeretni ? Kit ? Gyűlölni? Mit? Lelkesedni, keseregni? Miért ? Kiért? — Nehéz lesz önnek, uram, hozzászokni a mai eszmékhez, kiábrándulni a mult század hóbortos világából. De hozzá kell szoknia, mert tétlenül, keseregve senki sem élősködhetik az állam testén. — Hát az elaggottakkal, munkaképtelenekkel mit csinálnak akkor ? — Elküldjük őket a vegyintézetbe. — Elemeikre bontani ? — Igen természetes. Ugy akkor tudnak az államnak használni. - Küldjenek engem is oda, könyörgöm ! — Az nem lehet, ön munkaképes, életerős férfi, önnek dolgozni kell. '< még sem akartam meghalni. — rebegém. meg ? Hozzánk gyilkos vözelithet. Mit gyújt el ma ? Ön dolegne — Nem dolgozom ! — kiáltám lázasan. — Majd elválik, ki az erősebb ? ! — Megölök, gyújtogatok — végezzenek ki ! — Kit öl szándékkal nem fel ? Mivel ? Mi gozni fog. Az iszonyú, hideg, kimért ítélet a végsőkig fokozta elszörnyedésemet, lázamat, dühömet. Ráugrottam a beszélő férfira, hogy megfojtsam. — Téged öllek meg, lélekgyilkos ! De még hozzá sem nyúlhattam, amaz gyűrűjét felém tartotta — abból egy sugár pattant ki és én — tehetetlenné bénítva hevertem a földön, de teljes öntudattal. A. megtámadott teljes hidegséggel folytatta. — Látja ön, megmondtam. Minek erőszakoskodik ? Ön dolgozni fog:. marcangoló susogni mozdulni kéttudlihegém. Semmi Rettentő kin gyötrött : nem birtam, de belü ségbeesés emésztett. Csak tam. — Gyönyörű karácsony ! Akkor észrevettem, hogy a képkarácsonyfa eltűnt, az öregasszony tölébredt. Meglátott engem. Nyöszörgő hangon kérdé : — Ki ez ? — Egy, az ön szüleinek korából. Gy önyörkcdjék benne, ő is tud még Jézuskáról, Istenről, hazáról, királyról ! . .. Az öreg asszon}- fölemelkedett. Hörgő hangon kiált a fiára : — Kelted föl azonnal ? — Minek ? — En parancsolom, anyád ! — Mi jogon parancsolsz ? — Anyai jogomon. — Nem engedelmeskedem kötelességem engedelmeskedni. — Megátkozlak, nyomorult ! — Ugyan, ne rikácsolj ! szólt a férfi s gyűrűjét az asszony, anyja felé villogtatta. Az öreg asszony egyszerre hátrahanyatlott tehetetlenül. — Vigyétek a vegyinsézetbe ! szólt. Két fiu odalépett s fölemelve a karosszéket vitték tova. Engem az a látvány valami emberfölötti erővel töltött el. Fölugrottam s odavágtam rettentő erővel annak a férfiúnak a gyűrűs kezére, ugy, hogy az egyszerre lehanyatlott ; de ugyanebben a pillanatban én is borzasztó villámszerű ütést éreztem s halálsikoltással földre rogyva — fölébredtem. Ott voltam igazi szobámban, a kályhám elölt, melyből már kiégett a tüz. . . Fölugrottam székemből s egy kancsó vizet öntöttem a fejemre, mire teljesen magamhoz tértem. — Hála néked, Urair, hogy csak álom volt / Hála néked, Uram, hogy még legalább e kor gyermeke vagyok, a mely korban még ismerik az Istent, királyt, hazát — és — karácsonyfát, ha papirkarácsonyfát is ! . . . mmlTim^MjVímmMmmmffiWWjVtm W W Karácson^ énel^. $ Cőszállí az alkonv- Csillagod kigvúlnal^. DKindönfeli szení gpertpaláng lobog.