Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1901-12-08 / 49. szám

1901 december 8. -• - ^ • - — magyar tehetségeknek s közbecsülést szerzünk az egész irodalomnak. Végre is méltányos dolog, hogy első sorban saját véreinket gyámolitsuk s a magyar irodalom tisztes munkásait jutalmazzuk. De meg a családi tisztesség megóvása sem közönyös dolog. Jókai irja valahol; »Két menedék van a kísértés ellen : a templom és a könyvtár* ; de bizonyára a jó könyveket értette. Mert nincs az a gonosz társaság, mely égrekiáltóbb rombolást tudna véghez vinni, főképen az ifjú lelkekben, mint épen a rossz könyv, mely himes köntösben, behízelgő tormában férkőzik a szívhez, hogy megtéveszsze. megrontsa és végül kárhozatba döntse. Ezt óhajtottuk emlékezetébe hozni a könyvvásárló szülőknek most a karácsonyi könyvpiac idején, hogy igy elővígyázatuk állja útját a kalmárszellemü, ledér erkölcsű irodalmi művek terjedésének s legalább a szent ía alá ne férkőzhessenek az irodalom banditái. c A Kath Legénylet otthona. i Ismeretes immár előttünk a Kath. Legényegylet szervezete, hivatása, munkássága. Arra azonban, hogy ezen egyesület céljának megfelelő munkásságát teljes mértékben kifejthesse, bogy nemes törekvéseit auyígi gondok ne bénítsák meg, a társadalom segítségére, támogatására van szüksége. Es pedig két irányú támogatásra tarthat, joggal számot Erkölcsi és anyagira. És a Kath. L?gén}

Tegylet emberbaráti céljánál fogva várhatja a társadalom segítségét. Mikor az iparos ifjúságot védelmébe fogadja. Neki otthont, családi kört biztosit. Ennek fejében erlsö'csi támogatásban részesiti a társadalom ezt ez egyesületet, ha annak kiváló, tudós l agjai szellemük, tudásuk kínoséit — az egyesület, felolvasásaiban, oktatásaiban való részvéttel — az iparos ifjúság képzésére gj Ünt öl esőzte ti k. Es e tekintetben nincs is panasznak helye. Az egyesület hálásan ismeri el, hogy városuuk intelligentiajának több kiváló tagja szívesen BAL^TONVlDÉR vett részt az egyesület munkásságában. Mikor annak ünnepélyein, mint, közreműködők szerepeltek. Felolvasásaiban, oktatásaiban tényleg részt, vettek. De nem ilyen vigasztaló az a jelenség, mikor azt kell tapasztalnunk, hogy a táisadalom egy jó része szinte fázva vonul vissza az egylet minden élet, nyilvánításától. E tekintetben bizonyos indokolatlan részvétlenség mutatkozik. Mert mig más városok intelligenciája oly fényes számban tünteti ki az iparos ifjak munkásságát, nyilvános ünnepségeit vagy mulatságait,, addig városunk nagy és tiszteletreméltó iutelligentiájábó

1, alig néhány érdeklődő tartja ranghoz illőnek, hogy egy ily iparos ifjúsági ünnepségen résztvegyen. Szép és felemelő látvány volt, a sümegi Kath. Legényegylet, zászlószentelési ünnepe. A zászlószentelés mind templomi, mind egyéb ünnepségeinél nem csak Sümeg városát ak, de ncgy vidékének intelligexitiája teljes számbHii résztvett. Az iparos ifjak társas ebédjén és mulatságán a méltóságos zászlóanyáviil, élén a város és vidék urai és Itölgj'ei az ipar munkásaival egy asztalnál mily ősszhaugzó egyetértésben ünnepelték a tisztes ipar diadalát. A sok közül elég legyen ez az egy példa. A tisztes s a kereszténység által megszentelt munka nem rangon alóli. Bátran közelíthet, alioz bárki. Es lm valaki «, munka embereit, megtiszteli, irántuk érdeklődést tanúsít,, magának a társadalomnak tesz hasznos szolgálatot. Mely minden esetre meghozza az óhajtott gyümölcsöt. A társadalmi ellentétek simulását, és kiegyenlítését,. Mert w. a bizouyos khinai fal, mely embert embertől elválaszt, — nem a XX-ik századba való. Az emberiség minden osztálya élni, érvényesülni, jogokban részesülni al;ar. Ez az eszme : él, mozog, sőt már az ajtón áll, zörget, és bebociá^ást két. Előle elzárkózni, vagy kitérni nem lehet. Vele foglalkozni és megbarátkozni kell. —Ezt tehetjük, ha. a kereszténység alapjára helyezkedve; embertársainkhau megbecsüljük : az emberi méltóságot. Ha a társadalom különböző osztályai egymást megbecsülik, az embertársakban önmagukat becsülik meg. Nem jár tehát, rangves/.t.eséggel, ha a felsőbb osztály tagjai az alsóbb osztály sorsával, életével foglalkozik. Ezt, az elvet vallja nemcsak szóval, hanem valóban tettel, ki az iparos ifjúság sorsát szivén viseli és vele törődik. Regi igazság, a kié az ifjúság, azé a jövő. Ha tehát, a társadalom egy jobb jövő zálogát, akarja birui, nyerje meg magának az ifjúságot. A jövő ifjúságának nagy részét az iparos ifjúság képezi. Ennek az ifjúságnak képzésére nyújtson segítő jobbot a társadalom. Es ebben a közreműködésben első sorban is a módosabb és előkelőbb iparosságnak kellene elölhaladni. Mi lehet mégis oka annak, hogy igen sok tekintélyes és vagyonos iparosunk alig vesz tudomást az iparos ifjúság egyletéről", a Kath. Legényegyletről ? Attól következetesen távol tartja magát. Ügyeiben részt nem vesz? Ne kutassuk ezt most,. Tény, hogy a Kath. Legényegylet első sörben az iparosoké. Ők vannak hivatva első sorban is annak érdekeit védeui és előmozditani. Ezt teszik akkor, ha annak ügyeit a kellő erkölcsi támogatásban : érdeklődés az egylet iránt, részvétel annak külső életnyilváuulásaibau stb, részesitik. E mellett, az egylettől az anyagi segélyezést, se vonják meg, hogy ez a feléje nyújtott segélyt t agjai javára es boldogitására kamatoztathassa. Ez a segély az egvlet, alapításánál nem is hiányzott. ... De nem elég csak a jó magot elvetni. Ha azt akarjuk, hogy kikeljen, virágot, és gyümölcsöt, hozzon — ápolni és nevelni is kell azt. Városunk minden intézménye egyes jótevők nagylelkűségével annyi alapítvánnyal bir, hogy gond nélkül folytathatja munkásságát. A felnőtt iparosság segélyezésére ott vannak városuuk nagynevű szülöttének, bíboros hercegprímásunknak fejedelmi alapitványai. Az Uuterberger-féle alapítvány. Minden nemes jó irányú intézmény jótevőkre, nagylelkű pártolókra talál városunk minden jó és szépért lelkesülő közönségénél. Valalamely jó célra csak meg kell kezdeni a gyűjtést,, rövid pár nap alatt százak gyűlnek össze, az önkéntes adományok. Miuden jó ügy és nemes törekvés pártolásra talál közönségünknél, de ugy látszik, a Kath. Legényegylet, mostoha gyermeke városunknak. Pedig ez is megérdemelné közönségünk rokonszenves pártolását,. Igaz, vannak egyesek, kik áldozatokat, hoznak. Megyéspüspökönk 0 nagyméltósága évenkinf ezreket, fordít egyházmegyéje legényegyleteire. Ebből a nagylelkű adományból a mi legénjegy létünk is szép összeget, nyer évenre. Ama jó példa arra való, hogy kövessük. Hozza meg közönségünk ennek a jó törekvésű egyletnek is, az anyagi áldozatot. Segélyezze azt, ki miut, teheti. Az egylet céljaira »De én nem megyek férjhez soha !« jelenti ki Gizike, miközben szemeit lestitötta a két öreg előtt. >No majd meglátjuk« dörmögte Jeszenszky. Különben jól beszél az anyjukom, hát persze. .... szegény a gyerek, a mai világban pedig pénz a fő.« Jó is lesz, ha megházasodik az úrfi. Asszony nélkül olyan az elet,, mint a fa levél nélkül. Mormogásából léptek zaja riasztotta föl. Az ajtót megkopogtatva belépett az emlegetett Gyula úrfi. Mikor Gizike megpillantotta Gyulát, elhalványodott i% kénytelen volt egy székben megfogódzani. A két öreg azt nem vette észre, mert a nagy meglepetéstől alig birtak feleizmélni. Gyula úrfi udvariasan köszöntötte a két öreget és a még most is sápadtan álló leányt. „Ugy-e milyen váratlanul jöttem haza, kezdi Gyula. „Nem tudom, szívesen látnak-e, de Jeszenszky úrral kénytelen vagyok egy fontos dolgot megbeszélni, különben sem soká maradok, mert vendégeim vannak. Ja, igaz majd elfelejtettem mondani, tette hozEá finom mosolylyal— meghívom önöket estére vendégeimül, azt hiszem nem fogják meghívásomat elutasítani ! ? Ugy-e Gizike kegyed is eljön ?" kérdé Gyula az érzelmek hatása alatt reszketve álló Gizikétől. „Én nem tudom, felelt Gizike akadozva" ; ha apa és anyuska eljönnek, akkor igen." Jeszenszky ur megvakarta fületövét és szabadkozni akart, hogy nem való nekik olyan fényes társaságba menni, de Gyula ur közbe" vágott: „Csak semmi kifogás, eljönnek punktum!" „Isten neki!" csapta az öreg Gyula uc tenyerébe a kezét. Gizike, midőn anyjával egyedül maradt, fáradtan ereszkedett le egy székbe. A gondolatok őrült gyorsasággal kergették egymást agyában. Idehaza van, kit szeret ós egy egész este közelében lehet annak, kit imád. Gizike már mint gyermek is szerette az élénk szellemű, csinos Gyulát; később, midőn abba a korba lépett, a melj'ben a szívnek máinem lehet parancsolni, nem tudta ezt a szeretetet szivéből kiirtani, mel}' most már beteges szenvedélylyé fajult. Igaz, hogy csak ritkán láthatta, de ez a körülmény még emésztőbbé, még lángolóbbá tette szerelmét. Tudta, hogy őrültség arra gondolni, hogy Gyula valaha az övé lehetne, de nem tudott lemondani róla. Szeretni akarta titokban, ugy hogy senki se tudja, a mit szivébe zárt. Látta az örvényt maga és Gyula között, mely őket egymástól elválasztja. Még csaknem is sejti, hogy szereti. De mit is mondtak szülei s mit is mondott Gyula ? Az őszszel megnősül. Minden vér szivéhez tolult és szédülni érezte fejét. „Az a leány bizonyára szebb, mint én vagyok" suttogta. „És ők szeretik egymást; nom is sejtik, hogy én mennyit szenvedek." Fejét kezére hajtva kibámult az ablakon s nézte, miként csóválja a szél a szemben lévő erdő fáinak koronáját, azonban lelke nem veit erről tudomást, mert az másfelé, sokkal kedvesebb helyen — Gyulánál járt. a. játszó napsugár pedig pajzánul lövelt be az ablakon ós kacérkodva csókolgatta szűzies arcát ; mintha még ő is boszantani akarná. „Isten hozta önöket! Foglaljanak helyet! Mégis csak eljöttek ; de nem is engedem haza egyhamar. Eleget mulattam már életemben, de azt hiszem, hogy még ugy soha, mint ma." Gyula ur a szives üdvözlések után bemutatta a vendégeknek Jeszenszkyéket. Ezek jobbára fővárosi uracsokból állottak. Volt közöttük még két sovány pesti szépség is, de csak olyanok voltak, mint az üvegházi növények. Az inas jelenté, hogy tálalva van. A pesti szülöttek lióméri kacajok közt vonultak be az ebédlőbe, közbe-közbe a két dáma is hallatta hangját és lopva egy-egy pillantást vetettek a vidéki libákra, azért, hogy lássák milyen jól beletalálják magukat a helyzetbe. Gizike sehogysem érezte magát jó

1. Vacsora alatt csakúgy röpködtek az élcek, melyeknek a végét mindig vidám kacagás fejezte be. Gizike szánalmasan nézett rájuk és örömmel látta, mily egészen más Gyula mint ezek. Ő is gyönyörrel nézte a természet keblén nőtt kis vadvirágot. Vacsora után felhangzott a zene. Gizikt Gyula kivételével mindegyiknek kosarat adott. Jeszenszkyné dörmögött is, mikor közelébe juthatott, de Gizike ezután is csak ugy cselekedett. (Vége köv.)