Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1901-12-08 / 49. szám

V. ávfolyam. Keszthely. 1901. december 8. 49. szám. Társadalmi, szépirodalmi 3 közgazdasági hgtilap. M«T;|elouÍk htttenUiut : VI(.M]1I-IIII|>. SZERKESZTŐSÉG jj A pTui.A.nroNOs ES 'A SZERKESZTŐSÉG. Előfizetési arak : KIADÓHIVATAL. „ • 1 tgem drrn . . !U korona a volt gazd. tanintézet épületében. KIC 1. IC 1 .ŐS S /, IC 11 K iisZ'|7) Fél évre 6 „ K ézil Kt c. l( Hl H a/.el-líbd/.Migég Oimél H, |-éir/.HM­ut.alványokat. liinletési met;)>i/.Ms»>liat. és reklamAni^ltal. a lt iadóliívftl.alliost liArOnlc BONTZ JÓZSEF. 11 I A ]) ó SUJANSZKY JÓZSEF Negyet! évre 2 „ ÖU [III Vyllttér iwlllsnrn alku szerint. Köziratokat nem ad unit vitsaza _ A tisztújítás. December 16-án lesz a vármegyei tisztújítás. Talán az utolsó. Mert a vár­megyei elet napjai, ugy látszik, meg van­nak számlálva. Sok, nagyon sok a bűne — mint mondják — ennek az ósdi in­tézménvnek s igen kevés a, haszna, meg j az erénye. Főleg az a sokféle s majdnem liivat-alus assistentiával elkövetett sik­kasztás rongálta meg a régi jó tábla­biró-becsületet. Hja ! semmi se uj és semmi örök a nap alatt. A modern állam-gépe- ; zetbe nem illik bele az ilyen önkormány- j zatosdi, melyben nagy szerepe van a klikknek, a pajtáskodásnak, a vicinális érdekeknek, no meg a szívnek is. Aztán nem első eset az. hogy a hernyók miatt kivágják a fát. Szó ami szó, a vármegyék elitélésén nem tudunk túlságosan örülni. A pusz­tulás, a halál fájdalmasan érinti a lel­ket. Jobb lett volna, ha valaki olyan or­vosságot talált volna ki, hogy attól a megye is meggj'ógyult volna, meg a rend ic lábra kapott volna, mivelhogy a me­gyéknek igen sokat köszönhet ez a sze­gény, sanyargatott nemzet s nem lehet tudni, hogy a jövőben nem lesz-e még rá szükség akkor, a mikor a megye már csak históriai emlék lesz. Mert azok a szegény agyoncsufolt megyék nem voltak ám mindig mostani haszontalanságukkal kiválók. O bizony nem. Mikor a nemzet lelkét csúf fekete szárnyával megérintette a szolgalelkűség szelleme, a nemzeti szabadságnak védő bást} rái, a hazafias törekvések mentsvá­rai a megyék voltak. Mikor a török másfél száz esztendeig ült a nyakunkon, a hosszú rabság után a nemzeti szellem erősebben lüktetett, mint annak előtte s az alkotmányos szabadság szeretete csodálatosan megerősödött. Mert a me­gye keze dolgozott akkor is. Csanádme­gye tőrvényhatósága például Borsodban volt ugyan, de azért Bjrsodból is tud­ták annak rendje-módja szerint dirigálni Csanádot s ez szót fogadott a távolban székelő megyei hatalomnak s megma­radt magyarnak. Nehéz munka volt ez és hálát érdemlő. Hát a resurrecfcióról, a nemesi hadseregről kell-e beszélni ? Ezt is a megyék csinálták, örök dicső­séget szerezve a magyar névnek. Az or­szággyűlés olyan ötödik kerék volt a ko­csiban. mel}' csak arra volt jó, hogy ha a szomszéd kocsijának valamelyik ke­reke eltörött, vagy megrekedt a kátyú­ban, hát ezt az ötödiket lehetett légyen elővenni. A személyes szabadság istá­polói, az alkotmányosság védői, a gra­vaminalis politika bátor előharcosai bi­zony csak a megyék voltak. A megj^ei tanácskozó termek hazafias, nemes, bá­tor légkörében nevelkedtek fel a Köl­cseyek,Beőthyek, Nagy Pálok, Kossuthok, Deák Ferencek és Széchenyiek, meg a Vesselényiek. D3 hát bizony való igaz, hogy ez a párduc nyúllá változott s utóbb holmi Kriványokat szült. S ez a büne. No meg talán az is, hogy egyné­nj-yyuvw i w vs is r» A BALATONVIDÉK TÁRCÁJA, Nuifs blanches. 1 De rim bohó királykisasszony Többé bizony sehol se yir . . Maiai Emil. . . . Álmatlan éjszakák sötétje. Oh hányszor megdaloltalak, — Ob hányszor hullt könnyem hiába Álmatlan éjszakák alatt! Álmatlan éjszakák sötétjén Csalódás tépte össze lelkem, Álmatlan éjszakák sötétjén Vad szenvedésről énekeltem. Vad szenvedés, kínok, csalódás, Mily nagy hazugság voltatok, — Romantikából éltem akkor, S a szivem szívért jajgatott; Bolondos voltam szörnyű módon, Föl-fölzokogtam a sötétben, — Ha iött az álom, messze űztem, S egy sárga rózsát összetéptem. L: És megjelent egy édes árnyék, És szemrehányást tett nekem : >Nem hitte volna úgy-e, úgy-e, Hogy itt magát most meglepem ? Mért tépte össze sárga rózsám, És esküjét miért feledte ? Bizony, bizony nem ezt ígérte, Valaha fenn a kék hegyekbe? Álmatlan éjszakák sötétjén, Azt hittem, elhagyott vagyok, És elfeledtem, hogy felettem Két szende szem virasztgatott: — Amely fölhangzott énekemben, Oly szép hazugság volt a bánit, S a szenvedések éjszakáján Ezer csókot küldtem magánaki. . Álmatlan éjszakák nyomában Derűs nappal következett, És bánatom redőit akkor Elsimították kis kezek, — — És sárga rózsát kaptam újra, És csattogott a csók titokba, l S a szerelem szépen, szelíden Magát bohó szivembe lopta. . . Most, hogy a bánat nem hazugság, S állok borúban, egymagam, S álmatlan éjszakák sötétjén Kínos eszméktől zsong agyam, Hogy elfogyott a napsugár is, S borulni kezd az ég határa, — Rágondolok szent áhítattal A sok álmatlan éjszakára . .. . Oh bűvös bájos éjszakáim, Hányszor megénekeltelek, — Emlékteken, szomorú nóták, Szememből most is könny pereg; Álmatlan éjszakák sötétjén Csalódás tépegette lelkem, — — S mégis mily boldog voltam akkor Mikor búról énekeltem! . . . • Berkovich Miklós.

Next

/
Thumbnails
Contents