Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1901-11-03 / 44. szám

V. Av folyam. Keszthely, 1901. november 3. 44. szám. A vándorbot. (—) Az egyes emberekre nézve talán könnyebb a megélhetés olj-an orszá ban, hol a lakosság ritka, mint a sűrűen lakott földön, de magának a nemzetnek érdekében az áll, hogy minél több fia legyen. Mert annál több az adófizető s a katona s annál több áldozatkészségre számithat a honfiak részéről. Azért már szt. István is idegeneket hozatott ritka népességű birodalmába, kinek példáját századokon át követték az összes uralkodók. Kiváltságokat, szabadalmakat, pénzt, adómentességet adtak az idegeneknek. csakhogy letelepedjenek köztünk. Mert ez,ek az idegenek pár évtized múlva magyarokká lettek. Nincs nép, melyet a Gondviselés annyira megáldott volna az úgynevezett »beolvasztó képességgel*, mint épen a magyar nemzetet. E.s ez a. szerencséje. A századokon át tartó vérzivatarban a magyar nép fája feltétlenül kidőlt volna, ha az idegenből hozott csemeték az ő ágai alatt át nem alakultak volna nemzeti fákká. Akik az egyik században közénk jöttek, azoknak fiai a másik században már a magyar szabadságért vérzettek. Magyarország egyike a legritkább lakósságu országoknak Európában. Az tehát nem baj magában véve, hogy az idegen tódul ide. Erősebb a vessző-csomó, ha száz vessző van benne, mintha tíz. Csak az a fő, hogy a magyarság is olyan arányban szaporodjék, hogy ezt az idegen elemet önmagának minden átváltozása nélkül tudja felszívni, tudja beolvasztani. Hog}

7 a keverékben több legyen az aram*, mint réz. A jelek azonban azt mutatják, hogy a magyarság szaporodásában ez az arány nincs meg. Ott vagyunk már, hogy az idegenek beolvadását mesterségesen, állami intézkedésekkel kell előmozdítani. Szükség van erre, tehát alkalmazni kell, ez világos. De az is igaz, hogy a hol már erre is szükség van, ott valamelyes baj is van. Hiszen minden üdvös intézkedésnek valami tarthatatlan helyzet az oka. Csak a beteghez szokás hivni az orvost. A » Pártoljuk a hazai ipart« cimü mozgalomnak is a kisipar válságos helyzete az előidéző oka. S nem halljuk-e uton-utfélen a jelszót: » Magyarosodjunk.* Mert látjuk, hogv a magyarság már-már alig képes magához idomítani a betóduló idegen elemeket. Ha egy hordó vizbe öntök egy pohár vizet, a hordóban azért csak bor lesz. Az az egy pohár viz elenyészik benne. De ha folyton csak öntöm bele a vizet anélkül, hogy a bort is megfelelő arán}-ban szaporítanám, csakhamar viz lesz a borból. Hátha még ugy teszek, hogy egyik kezemmel a bort szedem ki a kádból, mig a másikkal folyton csak öntöm a vizet ? ! ! Igy fogván fel a ki- és bevándorlás kérdését, méltó aggodalommal tölthet el minden igaz magyar embert a dolgok jelenlegi állapota. Látjuk, hogy az ország határának minden pontján tömegeA BALATONVIDÉK TÁRCÁJA, Leopardiana. Mély bánat ült szivemre, Setét búbánat ; Lelkem fehér galambját' Sólyomkarommal tépte, szakgatá A kárhozat. Alant, a partnál álldogáltam. Seiét haraggal, Tajtékozó habokkal Rohant tovább a vad, szilaj folyam. Gyűlöltem életet, világot, Utáltam embert, Szeretém a kínt, a sólyomkarmu kint, A mely foszlánynyá tépte lelkemet. Üdvözlégy fájdalom ! A gyenge szívet te acélozod, Te oktatod gyűlölni gyarló, Esendő embervoltomat ; Tiéd a vér, a köny, a boszú, Tiéd a büntetés hatalma, Tiéd a győzelem e hitvány, Kiélt, veszésnek indult emberállaton ! .... Keserű mosolylyal álltam A habkimosta part felett . . . * Amott a parti domb csúcsán fenn Keresztfa áll. A Messiás szelíd vonásán Oly' bánatos mosoly ragyog, Hogy szívemet reszketteti. Vérző sebére nézek S marcangolt, termetére : Tönis az ő királyi éke, Vigasztalás az ő hatalma, S boszút nem állva senkin, Szeretve, szánakozva Öleli át e nagy világot ! . . . Szivembe szánalom lopózik, Szememben édes köny ragyog ki S a fájdalomnak Mesterénél Lelkem feléled s . . . megbocsát . . . Kara Jenő. Fehér gyász. »Pulia fehér ágy'am hullámos redőin Mity szépen alusztok éu szép csecsemőim ! Edes-e az álom ? . . . Ráchelek siruak. Horódesek gyilkolnak. Mennyi angyal ! , . . Mennyi Ráchel ! . . . Mennyi Heródes ! . . . «... Jertek el, óh jertek. Látogassuk együtt a temetőkertet.« Nézzük végig könyeink fátyoláu keresztül az »ártatlan kisdedek temetőhantját,.« Hallgassuk meg, milyen Heródeseket vádolnak a Ráchelek jajjai, — miről beszélnek a kis fejfák ? íme itt nyugosznak szépen egymás mellett azok a halottak, kiket fehérben gyászolnak. Kiknek temetésén azt éneklik : .Dicsérjétek gyermekek az Urat !« Kik nem szenvedték az élet gyötrelmes esztendeit. Kiknek sok szép remény kísérte lépteit,.. Kiknek hófehér lelke rövid táLepunk mai száma 12 oldalra terjed-