Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1901-05-19 / 20. szám

V. évíulyam. Keszthely, 1901. május IS. 20. szám. A Balatonparton. Csattog a kalapács, fütyörész a mun­kás ; csattog az ostor is és nyomában uj életre kel a balatoni szálló s a ven­déglő. Megujul a park, zöldül a fa, zeng a madár ; előhírnökei a szép tavasznak. A hányszor a tél után a tavaszt várjuk, lessük, mindannyiszor elfog a kedves érzés és bámuljuk a változó ter­mészet szépségeit és megszeretjük az ember alkotni akaró munkáját. Ki a Balatonra ! Ott együtt a kettő! Ölelkezik ég a vizzel, levegő a termé­szet alkotásaival és megtaláljuk ott nem­csak lelkünk nyugalmát a véghetetlen vizén, de örömünket is a szorgalmas ke­zek munkáján. Eszerint mondjátok meg, illetheti-e gáncs azokat, a kik a hasznot hajtó foglalkozást félretéve, önzetlen lé­lekkel szolgálják városunk érdekeit ? Álljanak elő a gáncsolódók, hogy azután nyomtalanul eltűnjenek a gyanúsítás ár­nyékában, mert a ki nem látja a park szép útjait, a kinek nem tűnik fel a kő­műves simította uj vakolat az épülete­ken, a ki nem méltányolja az ujitást, a szépre törekvést és azt, hogy a Balaton szeretetének áldozatot hozó fürdő kö­zönség igényeit még áldozatok árán is ki kell elégítenünk : az nem méltó Íté­letet mondani a munkásságról, melyet e város közönsége a közérdekre való te­kintetből kifejt. De hiszen nem erről óhajtunk beszelni, nem arról, a mely kívülről látszik a ba­latonparti épületeken, hanem arról, ami kívülről nem látszik: azoknak az épüle­a belsejéről. Miért csattog a kalapács, fütyörész a munkás a Balaton partján ? Miért csattog az ostor is és kél nyomában uj életre a balatoni szálló, a vendéglő ? Nem azért, mert a hajókikötőt emeltetni kényszeritettek, hanem, mert azt zengte a madár : beszakad a vendéglő konyhájának a födeme, az é/pidetek jó részében korhadt a gerenda, a padlót az emeleteken is eszi mára gomba és igy bedüléssel fenyeget. Hát : hadd csattogjon a kalapács, fütyörésszen a munkás a Balaton partján ! — Tata­rozzunk ! Emlékezzetek ! Emlékezzetek, hogy azokat az épületeket 120 ezer koronát meghaladó közpénzen néhány évvel ez­előtt emelték. Emlékezzetek, hogy ez építése ellenzőkét megbuktatták, az épületeket a törvényhatóság jóváhagyá­sának megérkezte előtt bontani kezdték, felépítették, átvették és — ma — alig négy évre, ugyanazen a közpénzen tata­rozzák, támogatják. Nyugtalanság fog el minden jó ér­zésű polgárt mikor látja, hogy a fillérek, melyekért polgári kötelességével, keser­ves munkájának keresményével szavatol, néhány év alatt rothadnak el a balatoni vendéglőben és szállóban. Nyugtalanság fogja el, bár tudja, hogy a parti épületeknek amortizációs költségei a fürdő jövedelméből nyerik a fedezetet, de azt is tudja, hogy a köz­A BALATONVIDÉK TÁRCÁJA. Gsónakon. ftémetből. Hó takarja fenn a bércet, — Ég a bibor alkonyat ; Cserfa néz alá a tóra, Again virág fakad. Zárda áll a messze parton Sirva cseng a kis harang ­Halk karének esd az égbe, Mind szivembe hull a hang: > Sempiterua fons amoris, Consolatrix tristium — Pia mater Salvatoris Ave Virgo virginum . . .< Édes búsan száll a légbe, Szüzek ajkán kél a dal — S mint a szív megtört reménye, Csendes, bús sóhajba hal. Elmerengve messze nézek, Lélek szárnyal ég felé, Angyalok közt száll az égbe, Itt hazáját nem leié ! . . . Teller Vince. M Egy Brit-Keletafrikai vadász­kalandom. (Naplótöredék.) Irta : Sséohényi Géza gróf. 1900. Febr. 5. Séringeti síkság*) .... Táborba szállás előtt**) (ugy dólutáu 5 óra lehetett), a menet irányában jobb ós bal­oldalra széledtünk***) cserkelni a konyha számára. Alig váltuuk el egymástól, midőn két. eland (óriás antilop) jó távolban cserkószirányotuat ke­resztezte. Már évek óta hö kívánságom ezen óri­ásokból egyet ejthetni, de még (kivéve egyszer •) Kilimandj&ra hegytől délkeletre. •») Gyalogkaravánnal utastunk. *»») Gróf Hoyos Ernő és én. Dél-Afrikában) nem volt hozzá alkalmam ós már nagyon féltem, hogy nem is lesz, mivel itt mosfc csak nagy elvétve találkozhatni velük. Az öröm ós izgatottság első pillanatában "azt hivón, hogy engem meglátva menekülni akarnak, sebtiben nagy távolságra az egyiknek utána lőttem, de hibáztam, mire cserkelve követtem őket. A terep idevaló viszonyokhoz ritka ked­vező volt, kis tisztásokkal váltakozó sűrűség és imitt-amott; egyes kisebb nagyobb fák, ugy, hogy fedve követhettem az irányt, melyben szeineun előtt eltűntek. Es mikor hirtelen az erősebbik (100 és néhány lépésnyire előttem) egy kis tisz­táson bukkant ki, én kapásban reálövök és ugy éreztem, hogy golyóm talált,. Jelezte is azt az eland, de ismét eltűnt,. Volt ugyan velem két puska, egy hazai is­métlő Mannlicher-karabóly és egy 500-as két­csövű angol express, de sajnos az utóbbinak töltényét gyakorlatlan Suaheli szerecsenem ott­hon hagyta. (Mindkét, velem összeszokott Somali­vadászom láz miatt a táborral maradt.) Igy liáfc nem szívesen ugyan, de kényszerülve, a kis ka­liberű Mannlicherrel egyedül kellett a sebzett nagy állat után indulnom, melynek megtalálá­sára és kivégzésére oly nagy súlyt fektettem. Még hozzá Mannlicheremuek ez a kellemetlen hibája volt, hogy az első lövés utáu ujjal bele-

Next

/
Thumbnails
Contents