Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1901-05-19 / 20. szám

218 BALATON VIDÉK 1901. május 5. ségi pótadó folytonos emelkedése dacára seui képes e város kielégíteni fejlődése követelményeit. És tudja, hogy rövid idő múlva beköszönt a tatarozás mind nagj'obb és nagyobb áldozatokat követelő veszedelme! ? Nyugtalanság fog/a el ós méltán kérdi : kit terhel a felelősség ? Erre nem felelünk. Feleljenek azok, a kiket érint. Bennünket minden Ítéletünkben mindenha a tárgyilagosság, a finomabb emberi érzés által megközelíthető igazság vezérelt : azért most sem akarjuk a felelősséget egyesek nyakába varrni, sem a vezetőséget vádolni. Mi a /. özügyek megvéd cím ezésévek szempontjából bátrán és félelem nélkül rámutatunk az okokra, melyek, mint az egyenletek törvényeiben rejlő okozati összefüggések az egyenlet értékét, eredményezik ezt az igen különös állapotot. Ez az ok, az általunk sokszor hangoztatott és a városi középitkezéseknél meghonosodott gyakorlat. Nyilvánvaló, hogy semmiféle középitkezés nem tűrheti el. hogy »egy« személyben legyen a tervező is, az építési ellenőr is, elszámoló és átvevő ós a többi — mert az eredmény az, amit most látunk a Balaton partján. Mi nem kifogásoljuk, lia valaki tervez, ha valaki építési ellenőrizésre vállalkozik, vagy arra megbízást kap és fogad el, mi nem emelünk szót sem személvek, sem testületek működése ellen, sem most, sem a jövőben, hanem azt igenis elvárjuk, sőt a közügy érdekében követeljük, hog}' azok nemcsak a legjobb tudásukat vigyék szolgálataikba, hanem szolgálataikat megbizható alapokra is fektessék a középitkezéseknél. Elvárjuk nemcsak ezt, hanem azt is, hogy az a közeg, vagy testület, a mely első sorban hivatott a városi ügyek intézésébe befoly

rni, vagy az építkezéseket ellenőrzni, ne Csak azt nézze, hogy kik vállalkoznak, hanem gondoskodjék, ha kényszerutján is, hogy a vállalkozók a minőség szerint is megfelelő anyagot, szolgáltassanak. És mert ez idő szerint az a látszat, hogy a múltban erre kiterjedő gondoskodás nem volt, elsőrendű kötelesség megoldani az építési ellenőrzés és az átvétel mikéntjének a kérdését, hogy a jövőben ily meglepetések ne érjék azt a közönséget, mely min denha szívesen áldozta garasait e város haladásáért. És most, miután tudjuk, hogy miért csattog a kalapács, fütyörész a munkás a Balaton partján, engedjék megkérdeznünk, hogy a város tisztelt képviseletének van-e mindezekről tudomása ? Ha nincs, szíveskedjék tudomásul venni, hogy ott nem aprólékos igazításról, nem tisztogatásról, hanem nagy áldozatot követelő tatarozásról van szó. Ha pedig tudomásul vetto, kérjük adjon megnyugtatást a város közönségének, mel}' bizodalmával megtisztelte. Mondja meg, honnan veszik erre a költséget ? Talán a vállalkozók fedezik ? Vagy tán a város, illetve a fürdőbizottság, megszavazta-e ennek aköltség vetését ? Nem azért kérdezzük, mintha a megbízhatóságban kételkedni akarnánk, hanem azért, mert igy kívánja azt nemcsak a paragrafus, de a közönség érdeke is. És azután gondolkodjanak és mondják meg, hogy nincs-e ezeknek az állapotoknak : annak a víznek, mely

7 elönti a szálló összes földszinti szobáit és rothasztja, pusztítja nemcsak a fa, hanem az alapozási munkálatokat is, továbbá annak a nagyfokú korhadásnak, mely nemcsak a földszinti, hanem az emeleti helyiségekben is nagy pusztítást okoz, az a látszata, mintha mindez az építési tervezés, az építési ellenőrzés és az épület átvétel nem kellő szigorúsággal keresztülritt formájában talál magyarázatot, a mely, mintha otthonra talált volna a városi középitkezések ellátásában. Ezért tartsák csak beszegezve azoknak az épületeknek földszintes ablakait aé hadd csattogjon a kalapács, fiityörószszen a munkás : talán a hang elnyomja megbotránkozásunkat, mikor a szorgalmas kezek munkájára gondolva a Balatonra megpihenni térünk. Közbiztonságunk. Nem csalódunk talán, ha azt gondoljuk, hogy a mai társadalom legfölségesebb erényei közé tartozik az egyéui szabadság és a tulajdonnak föltétlen biztonsága. Ez minden polgárosult, müveit társadalomnak sarokköve ; ez az a miért a letűnt századok annyi akadálylyal küzdöttek, mig végre a késő utódok élvezhetik a küzdelmek gyümölcseit. Ha a hőmérőt *& meleg és hideg jelzésére az egyetlen biztos eszköznek tartjak, akkor a személy és vagyonbiztonságot kell elfogadnunk szintén az egyetlen jel gyanánt, a melyről valamely város, vagy község, jobban mondva, polgáraink műveltségét megítélhetjük. Előre akartuk bocsátani e pár sort avégett, hogy alkalmat mentsünk belőlük nézetünk elmondására a mult szombat éjjelen történt botrányo* esetre vonatkozólag, midőn a társadalom ezen sarkalatos erényeiről megfeledkezett egyének egy köztiszteletben álló, előkelő férfiúnak ablakait kővel bedobálták és csak a véletlennek köszönhető, hogy gonosz cselekedetük nagyobb szerencsétlenség okozájává nem lett. Másnap szájról-szájra járt a hir, beszélte örege, apraja a i városnak ésj dicséretére legyen mondva, nem akadt közöttük eg}

r is, a ki a tett elkövetői felett pálcát ne tört volna. Nem mondhatja el rólunk senkisem, hogy nem vagyunk türelmesek ; de a türelmet nem lehet a végletekig próbára tenni, mert az is elszakad, mint a húr, a melyet a kelleténél tovább feszítenekHiszen nem az első eset, hogy ilyesmi előadja magát városunkban. A tél folyamáu magánházak és nyilvános épületek ablakait kővel dobálták be ; a legutóbbi eset pedig betetőzése a rakoncátlan emberek romlott kedvteléseinek, midőn olyan ember ellen irányul bűnös cselekedetük, a kinek a város és nagy vidék ifjú nemzedéke boldogságát, jövőjét köszönheti, hozzátartozóik pedig éppen ezért iránta hálával tartoznak. Az üg}' ma már az illetékes hatóság kezében van, a meljnek és a csendőrségnek lese feladata kinyomozni a tetteseket, hogy azután nyúlva kell a jövő töltényt megnyomni a célból, hogy az ismétlésnél a kilőtt után a csőbe ugorjon. A sebzett elandofc már egy izbtm megpillantottuk magunk előtt, de csakhogy azonnal újból eltűnjék. Most ismét megpillantani véljük ! — De mi ez ? Hisz ennek sárgásvereses szine van, holott egy eland hamuszürke ! Ez nem lehet más mint — oroszlán ! Sőt nem egyet, hanem többet látok a magas fűben mozogni. A mint vagy 1B0 lépésnyire e nagyszerű látvány megkapja szememet, az egyik fölállva a térdig érö fűben, felkapja fejét és felém néz En, épen ugy álltam ágak között, hogy ablakszerű nyilason keresztül célozhattam oda, a hol az oroszlán feje alatt testét gyanitottam. Lövésemre egy nagyot ugrott és morgással egy közeli vastag fa mögött eltűnt. (Ha a lövésre megszólal, ez többnyire annak a jele, hogy a golyót megkapta. — Közvetlen ezután, egy második oroszlánt a sűrűségben balról morogva sompolyogni hallok. Félkörben került meg, de dacára annak, hogy alig lehetett 80 lépésnyire, megpillantani mégsem birtam. Ekkor egy harmadik, ezzel párhuzamosan köröz ós ezt tisztán meglátom vagy 70—80 lépésnyire ! Három oroszlán körülöttem és kezemben egy ismételni nem jól tudó kis Mannlicher ! Erre persze akkor nem gondoltam, csak arra, hogy lőjjek. És ez bizony csakhamar meg is történt. Első lövésemre az összekuszált ágak között ugy látszik elhibáztam, a mi őt azonban legkevésbé sem hozta ki sodrából; csak nyugodtan lépdelt tovább, miközben egész oldalát tisztán mutatta felém. Ekkor második lövésemre, mely az elsőt gyorsan követte, szó nélkül összerogyott és fekve maradt. A fű mégis oly magas volt, hogy tulajdonképpen csak eltűnt és biztosat nem tudhattam. A legnagyobb vigyázattal, készen tartott puskával, megfeszült idegekkel, visszafojtott lélekzettel lépésről-lépésre azon iráuyliau e'Ö kezdtem volt nyomulni. Egy kis fát pillantok meg, mellettem és erre néma jelekkel intettem egyik feketémnek, hogy oda felmászszou és tekintsen körül és óh, mily öröm ! Pár lépésnyire (látszóing halva), látja maga előtt az oroszlánt feküdni. Most nagy óvatossággal oda mentem s közelebb érve, ágakkal megdobáltam, d6 már többé nem mozdult. Egy talán 7—8 éves, elég szép, sárga sörényű hímoroszlán. Második lövésem nyakszirten találta ós rögtön megölte. A másik, sebzettoroszlán után már mégsem akartam a Maunlicherrel egyedül járni. Igy egyik feketémet szaladva a táborba küldtem BOO-as expressemhez töltényeket hozzon. Azalatt fényképeztem és másik feketémmel neki álltam a nyuzásnak. — Egy '

mfélóra múlva megjöttek a patronok és Ali, a tolmács, 3—4 emberrel. Ekkor Héri-nek, egy kissé gyámoltalan Suaheli puskahordónak kezébe nyomtam Mannlicheremet, magam pedig az expresst kaptam fel és ketten siettünk az első oroszlán löhelyére. Alig voltunk még azon nagy fától, a hol az oroszlán eltűnt, tán 100 lépésre, egy csomó dögész keselyűt pillantok meg egy fán és nemsokára utána azon fa alatt az én nagy elandomat holtan. Nagy volt az öröm keblemben, de mikor hozzásietek, váratlan, egészközeli, nagyon mérges oroszlán-morgás hirtelen a földhöz szegezett ! Most veszem észre, hogy az eland alig fekszik 15 lépésnyire azon nagy fától, a mely mögött a sebzett oroszlán eltűnt volt. — A morgás onnét jött. — Óvatosan kezdtem vagy 30 lépéssel viszszavonulni és energikus gesztusokkal megértettem Hóri-vel (ki csak suaheli nyelven beszél, melyen én egy szót sem tudok), hogy maradjon közvetlen mögöttem. Szívesen és egészen szót nem fogadott, mert alighogy karját eleresztém, egypár lépésnyire volt tőlem. Most lassanként, annjnra léptem balra, hogy a bizonyos fa mögé láthassak és ime ott áll a sebzett fenevad fedetlenül, vagy 60—60 lépésnyire tőlom. mérgesen tajtékzó szájjal bömbölve, farkával dühösen a földet csapkodva. Most, megvallom, könnj'elmüen viselkedtem, azaz könnyelműen fogtam fel a helyzetet, mert legiukább csak az lebegett szemeim előtt, hogy késő délután van. Két oroszlán és egy eland-fej lesz nyuznivaló, nehezen fogja az idővel kifutni: tehát csak siessünk a dolgot bevégezni. A helyett, hogy minden idegemet megfeszítve a legnagyobb óvatossággal és ésszerűséggel cselekedtem volna, habozás nélkül ós csak ugy könnyedén, sietve, lőttem oda és mikor ezen lövésem látszólag eredménytelen maradt ós a szituáció semmiben sem változott hamarjában a bal csövet is rásütöttem. Ezen második lövésemre az oroszlán egyet ordított és megrogyott, de hogy a másik pillanatban iszonyú bömbölóssel, sántán ugyan, de elég gyors ugrásokban nekem rohanjon. Legnagyobb szerencsémre a szegény Hón az első pillanatra annyira el volt bódulva, hogy bizonyos időre volt szüksége, mig menekülési ösztöne futássá fejlődött. Érzéseinek lábaiba való ezen átmenete ép annyi időt engedett nekem, hogy melléje ugorva, Manulicheremet kezéből még kiragadjam. Most ón is ösztönszerűleg futással akartam menekülni, de szerencsémre nem szaladtam volt 2—3 lépést sem, mikor már tisztában voltam magammal, hogy ezáltal utolsó fenmaradt chance-omat dobom el. És ez épen nem volt tulkorán, mert már csak as utolsó fél-