Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1901-03-24 / 12. szám

2 BALIATON'VLDBK 1901. március 24. állam. A Községi elöljáróknak, a papoknak és tanítóknak tiszte volna ez, hisz ők, kell, hogy legyenek a népnek vezetői, tanitói minden üdvös, hasznos dologban. Első teendő mindenesetre, hogy elegendő eperfáról gondoskodjanak. Ennél sincs könnyebb dolog. Csak tessék a kerületi, vagy országos felügyelőséghez fordulni, ez a helyükbe küldi, csupán a kiültetés költsége háramlik a községre. Azután meg kell nyerni 3—4 családját egy-egy községnek, ezeknek melléje állani, kedvet,buzgalmat beléjök önteni. Ezek példáján azután lassan megindul a község többi lakosa is, mig a termelés általánossá válik. Ha azután az apró kis zalai falukban évenkint átlag csak 600—700 korona tiszta jövödelem folyik is be, bizony ez is elég csnvs öszszeg arra nézve, hogy azt a csekély 5—6 heti fáradtságot ne sajnálják érte. Végső ideje, hogy megfogjon népünk minden munkát, amely valamicskét is hójt a konyhára. Sok, nagyon sok család menekülnék meg az adósságtól, uzsorások karmaitól, ha a gazdálkodás fő ágai mellett rávetné magát a mellékes keresetágakra is. Ilyen hasznos ág a selyemtermelés is, szoktassuk hát rá népünket. De egyben nemzetgazdasági szempontból is kötelessége ez a nép vezetőinek Hisz évenkint vagy 60 millió koronát adunk ki selyemcikkekért. Ez a hatalmas összeg élő bizonysága annak, hogy hazánkban a selyemtermelés még nagyon messze alatta marad annak a szinvonalnak, a melyet már régen el keilett volna érnie, ha kellő módon kultiválják. Vármeg}

7énk pedig az országos színvonalnak is föléje kerekedhetnék. Ugy a talaj, mint az égalji viszonyok elég kedvezőek eire. Legyen hát rajta minden arra hivatott tényező, hogy lendüljön föl ez a könnyű, befektetést nem igénylő keresetmód. Mert mint a más megyék példája mutatja, nagyon megérdemli. Gazdaságpolitikai feladatok.*) Az uralkodó szabadkereskedelmi iskola által nevelt optimizmus, a mely a jogosult mezőgazdasági védelemmel szemben az összes kulturállamokban nyilvánult, volt oka annak, hogy a. 80-as évekig mindenütt az a vélemény volt az uralkodó, hogy a mezőgazdaság egészséges fejlődést mutat és hogy fejlesztéséhez az öntevékenység elegendő. A midőn azonban az amerikai verseny az egész világon felvetette ^az agrár kérdést, nem lehetett tovább elzárkózni annak belátásától, hogy a mezőgazdasági köröknek érdekeik elhanyagolására, vonatkozó panaszai jogosultak, hogy segé lykiáltásaik nem indokolatlanok s hogy a felmerült bajok orvoslására az állam gondoskodását messzebb menő mértékbén igényli. Azon intézkedések megtétele folytán, a melyek a mezőgazdasági népesség lételét lehetővé teszik s megkönnyítik, egy uj gazdaságtan alakult : az agrárpolitika. Kezdetben arra szorítkoztak az intézkedések. hogy a mezőgazdasági termelésnek, mint egésznek erőteljes, egységes ós öszhangzatos előmozdítása által idézzenek elő javulást annak egyes részeiben ; csakhamar azonban belátták, IIOÜv bár az összes külöu-érdekek egymással | összefüggésben vannak s jóllehet azok az intéz| kedé'-ek, a melyek egy ág javát szolgálják, egyszersmind a mezőgazdasági szervezet rokon ágait is előmozdítják, nlégis egy gazdasági programúinak keresztülvitele, a mely ugy a kormány, mint a társadalom hatáskörének irányát és feladatait szabja, nemcsak a szükséghez, hanem időhöz is van kötve. Belátták, hogy ezen programmon belül az igényli a legsürgősebb támogatást, a mi leginkább orvoslásra szorul, azt kell támogatni a legsietósebben, a mi e célra a legbálásabbnak mutatkozik. Egy észszerű mezőgazdasági politika sikere tehát nemcsak a különleges szükségletekhez alkalmazkodó helyes intézkedések megtételétől, hanem az egyes programmpontok helyes egymásutánjának meghatározásától s a mennjire az emberileg lehetséges, ' annak betartásától is függ. Ezek az alapelvek irányadók a mezőgazdasági politikára nézve a parasztosztály emelése érdekében, ugy, ha annak állását a mezőgazdasági társadalom többi osztásaimmal szemben vesszük tekintetbe, mint ha eszközeinek összességét nézzük, a melyek ezen osztály speciális támogatására a legalkalmasabbaknak mutatkoznak. Nem szándékozunk e heljen kiemelni a mezei lakosság nagy gazdasági, physikai, szellemi és erkölcsi jelentőségét a nemzeti erő és az egész állami élet fentartása szempontjából. Ez általánosan el van ismerve. Magyarországon a parasztosztály annál is inkább az államot fen*) Wiener Moszkó ; a magyar parasztosztály emelése. tartó elem, mert a nép zöme mezőgazdasággal fglalkozik s a kisbirtok túlnyomó többségben vau a többi birtokosztályhoz képest, AZ 1895. évi statisztikai felvétel szerint a magyar koroua országaiban volt : az 1—5 k. holdas törpeyazdaságok szánni 1,459.893 vagyis 522

3%, az 5 — 100 k. holdas kisgazdaságok száma 1,311.218 vagyis 46'

8

9°/

0-a az összes gazdaságok számának. Ha egy parasztosaiádra átlag 4—5 tag számíttatik'. ugy a 2,771.111 gazdaságnak körülbelül 11 — 12

1/

2 millió népesség felelne meg ; 19 millió lakosság mellett a parasztság tehát az össznépesség 58—71%-át teszi ki. Az összes gazdasági terület 523

4

ü/o-a Vi—100 kataszteri holdas kisbirtokból áll. De az a körülmény is, hogy a fenmaradó területnek csak 15'

3

7°/

0-a esik a középbirtokra, ellenben 32'

2

9

0/o-a a nagybirtokra, a parasztosztálynak szintén fontos társadalmi feladatot jelöl ki. O az a forrás, a melyből a meggyöngült középbirtokos-osztály részben helyreállítandó volna ; a tulajdonképeni kisbirtokosság egyáltalán a társadalomnak az a része, a melyből a még első fejlődési fokán álló uj polgári középosztálynak ki kellene magát egészíteni. Ehhez játul még a speciális nemzeti szempont, a mely egy eres, egészséges magyar parasztosztálynak fejlődését és fentartását a nemzeti állam elengedhetetlen támaszául megköveteli. A kisgazda helyzete azonban inár magában véve kedvezőtlenebb, mint a nagybirtokosoké. Az utóbbi anyagi eszközökkel, intelligenciával és befolyással rendelkezik, a csekély egységjövedelmet eléggé pótolja a gazdaság területi kiterjedése és ez teljes mértékben elegendő szükségleteinek kielégítésére. A parasztosztály lieh'zete aránylag ugyan jobb mint a középbirtokos osztályé, a mely a reáhalniozott köz- és társadalmi terhek súlya alatt sorvad, mert ha értelme és tőkéje elégtelen is, a phisikailag dolgozó és igénytelenebb paraszt mégis egész erejét saját gazdaságában értékesíti. Másrészt a középbirtokos-osztály jelenlegi gazdasági és társadalmi befolyása csekél}', az a hatalmas jelentőség, amely azt más államokban, mint a kultura hordozóját és az alsóbb néposztályok vezetőjét és tanácsadóját illeti, eltűnt ; jelentősége mi nálunk sajnos nem a jelené, hanem a múltba s talán egy távoli jövőbe tartozik. Ellenben a kisbirtokos jólétéhez a többi birtokos-osztályoknak nemcsak szociális, hanem termelési érdekei is fűződnek, mert a kisbirtokos erős, jó és aránylag olcsó munkaerő, — gyengülése, miként ez a fílloxera által sújtott bortermő vidékeken kimutatható, a napszám emelését vonja maga után. Ha a magyar parasztosztálynak általános és különös jelentőségét imént kifejtett szomorú helyzetével egybevetjük, ha meggondoljuk, hogy ezen sok tekintetben védtelen, oktatásra és gyámkodásra szoruló osztálytól nem lehet kívánni, hogy saját erejéből segítsen magán, akkor telszoms^ed Vámosról egy gazdatiszt,. Nem ismered őt, mert csak azután jött Vámosra, hogy elmentei. Jobb is nem ismerned; elég baj, hogy mi ismerjük — s még nagyobb bij, hogy szüleink is másnak ismerik, meg én is. Igazán mondhatom, hogy utálatos ember. Még a külseje is. Csöpp, pufók, ragyás, veres, — egy görcs az egész. És még a jelleme ! Csúfabb, mint, a formája. Ha hozzánk jön, egyéb dolga sincs, mint fogyasztani apus borát, szivarát, — és más becsületét. Káromkodik és káromol. Káromol irtózatosan mindenkit, az Isteut.ől kezdve az , utolsó béresig. Mindenki kicsiny előtte. Cs*k mink nem, csak én nem ! Jaj ! — — Mert hízelegni, szemtelenül hízelegni, - ahhoz ért. Ezzel lopta bele magát szüléink jóindulatába, és ezzel lopta ki magát az én becsülésemből. De mindezzel nem venném el étvágyadat, ha egyebet is nem tett volna. Istenem ! Elszorul a szivem akkor is, midőn leirom. — Szemet vetett reám az a nyomorult piszok — s megkért. Síüleink rajonganak ezért a házasságért,, mely nekem gyötrelmem, boldogtalanságom, halálom lesz. Segíts, édes jó bátyám! Segíts! Segíts, mert nem menyasszonyi, hanem gyász-koszorút, fogsz rajtam látni ! Jöjj haza ! Beszólj szüljiukkel. Világosítsd fel őket. Szabadíts meg engem ! Nem engednek onnan abból a szemináriumból ? Oh, mutasd meg ezt a kétségbeesett levelet elöljáróidnak, — egy emberéletről van szó — elengednek — elküldenek, hogy siess, mentsd meg húgodat ! ! Jöjj ! Sies, mert különben egy szép fehér menyasszonyt fogsz találni — kiterítve ! Siess ! Mentsd meg a te szegény szerencsétlen húgodat . Annust. Mikor Annus aztán ezt a levelet fölolvasta az összeesküvő papa és mama előtt, azok igen igen örvendeztek — nem anny-ira azon, hogy miként fog majd Kálmán hazarontani, pózolni, szavalni, fenyegetőzni, — mint inkább azon, hogy ezzel a hamissággal hazacsalva: itt lesz náluk, otthon, telen, a mikor még sohasem látták őt itt. Mert tudnivaló, hogy mind a hárman igen — igen szerették Kálmánt — ós Kálmán is igen — igen szerette őket. Nosza tehát, nagy mulatva várták a választ, sőt, még inkább Kálmánt magát. Csak nem jött a tisztelendő bátya. Hanem jött egy hatalmas levél — két részben. Az egyik részben az összeesküvők tolmácsa, Annuska kapott intéseket vigasztalásokat — ez rövid volt. Hanem a másik rósz annál hosszabb. Ebben a papa ós a mama részesült komoly, igen komoly figyelmeztetésekben, intésekben, könyörgésekben. Szó volt a számtalan elijesztő példáról, melyek napnál világosabban bizonyítják az iljen erőszokolt házasságok szerencsétlen végét,; szó volt a rettentő felelősségről, mely a szülék vállára nehezedik az efféle esetekben ; szó volt a szerencsétlen Annusról, jövőjéről, boldogságáról stb. stb. S az egész levél — mindkét részében — csupa egy szeretet volt. Határtalan, forró szeretet, — fiúi ós testvéri szeretet. Végződött imigyen : »A miudenbató Istenre kérem édes szülőimet, ne erőszakolják valóvá ezt a képtelen, szerencsétlen házasság-tervet! Azt mondhatom, hogy én nem leszek ott azon a menuyegzön ; — de még inkább mondhatom, hogy nem lesz ott az sem, a ki a házasság boldogságának adója : az Isten ! Ez utolsó szavam. Isten velünk ! " A levél hatása igen egyszerű volt. Sirt a mama — ós a hugica — örömében ós boldogságában. A mama áldotta könnyei közt az Urat, hogy ilyen szerető fiut., — a hugica, hogy ilyen édes jó bátyát adott neki. A papa csak a bajuszát pödörgette és nagyokat szítt a pipáján — ugyanilyen órwelmek alatt. De szeretett volna velük sírni egy verset! Csak röstelte. Egy másik levél aztán közölte a »dementitc és a család köszönetét az édes jóságért és könyörgését a bocsánatért. Hamarosan meg is jött az — nagy öröm hangján szólván. * * * Két év mult el az összeesküvés után. Kálmán utolsó vakációját töltötte otthon az annyira szeretett összeesküvők körében. Egy