Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1901-03-24 / 12. szám

1901. március 24. 3. jeseii jogosnak kell tekintenünk azt az állítást, hogy a parasztosztály emelése hazánkban a nemzeti mezőgazdasági politika legfontosabb és legsürgősebő teendői közé tartozik és első rangú állami és társadalmi feladat. Nem szabad a parasztbirtoknak jelenlegi szorult helyzetéből való megmentését egyedül törvényhozási reformoktól várni, miután a társadalmi tevékenység a teendők egy egész sorát keresztül tudja vinni és a túlságba menő állami akció káros az egyesek kezdeményezésére és bizonyos közönyösséget idéz elő az érdekeltekben, a melynek következtében a tétlen társada. lom végül is mindent az államtól vár. Éppen a magyar viszonyokat azonban már is a mezőgazdasági körök egy bizonyos indolenciája jellemzi, amely az anyagi eszközök korlátoltságával is együtt jár, mig a kormány elegendő pénz mellett a kellő szervezezettel és tekintélylyel is rendelkezik arra, hogy rövidebb idő alatt nagyobb eredményt érjen el ; mindkét szempontból fokozott kötelességek hárulnak az állami gondoskodásra. Feladata egyrészt a mezőgazdasági társadalom önálló erőkifejtését előmozditani, a társadalmi egyesülést és annak tevékenységét tamogatni, helyes irányba terelni és felette felügyeletet gyakorolni ; másrészt a kormánynak saját magának is akcióba kell lépnie, praktikus törvényeket kell kidolgoznia és alkalmas intézkedések által ki kell pótolnia a társadalom mulasztásait. Nálunk azonban az állam egészen a legújabb időkig a parasztosztály sorsának javításával nem foglalkozott. A kormány célja az alkotmány helyreállitása óta általában véve a mezőgazdasági termelés emelésére irányult, e mellett tevékenysége nélkülözte a tervszerűséget, a tárgyilagosságot és az alaposságot, mig a nagy sociális problémák érintetlenül vártak a megoldásra. A földmives ügyköre csak 1889-ben választatott külön. Az első tevékeny földmivelésügyi miniszter Szapáry Gyula gróf már 1890-ben Bethlen András grófnak engedte át tárcáját, a kinek négy évi eredményes működése, ressortjának szük dotálása által korlátoltan és szemben az elhanyagolt mezőgazdaság minden terén felmerülő problémákkal, nem válhatott a mezőgazdasági népesség szélesebb rétegeinek javára a szándékolt mértékben. Bethlen gróf törekvései még a mezőgazdaság minden ágának egyenlő fejlesztésére irányultak, törvényhozói intézkedései és intézményei, nevezetesen a mezőrendőri és a telepítésről szóló törvények ennélfogva inkább csak közvetve hatottak a parasztság helyzetére. A mezőgazdasági hitelszövetkezetekről, a filloxera által elpusztult szőlők helyreállításáról, az állategészségügyi szolgálat államosításáról és a mezőgazdasági statisztikáról szóló törvényjavaslatok keresztülvitele, a melyek még Bethlen gróf minisztersége idején kezdeményeztelek és dolgoztattak ki, hivatalbeli utódjainak, Festetics Andor gróf rövid minisztersége után, nevezetesen 1895-ben a földmivelésügy vezetésével megbízott Darányi Ignác dr.-nak tartattak fenn. A midőn Darányi földmivelésügyi miniszter tevékenységének súlypontját az alsóbb néposztályok boldogitására irányította és ezzel hatáskörében és az agrár-törvényhozásban a szociális elvet juttatta kifejezésre, a megoldás stádiumába jutott az emiitett feladat. Darányi az összes mezőgazdasági osztályok jogosult érdekeit a legteljesebb mértékbeu elismeri, működése kiterjed az összes mezőgazdasági kérdésekre, első sorban azonban a mezőgazdasági népesség leggyengébb és legnagyobb részének, a munkás- ós kisbirtokos-osztályok erősítésére törekszik. Ennek érdekében teszi meg a legmeszszebbmenő intézkedéseket, mozdítja elő a társadalmi erők összeműködését és ez által a mezőgazdaság fellendülésének természetes alapját is megszilárdítja. A törvényhozás az immáron tagadhatatlan válságra ós azokra a garanciákra való tekintettel, a melyeket a földmivelésügy legfelsőbb vezetőjének ismeretei, buzgósága, tekintélye és népszerűsége nyújtanak, megszavazta a földmivelésügyi tárcának azokat a bőségesebb összegeket, a melyek a miniszternek lehetővé tették nagy tervei ldvitelét. A mezőgazdasági népesség felsőbb rétegeiben készséges munkatársakat és minden irányban híveket talál. És igy a kis existenciák támogatására és a földniiveló lakosság jólétének emelésére irányuló törekvései az összes, a parasztosztálylyal közvetett vagy közvetlen érintkezésben álló körök közös törekvéseivé lettek. A kérdés megoldása nehéz. A szociális és gazdasági bajok megszüntetésére nem létezik panacea, általános orvosszer vagy elv. Ugy a kicsiny, valamint a nagy eszközöknek meglesz a maguk hatása: az előbbieknek, mert pillanatnyilag felmerülő bajokon aránylag könnyen s azonnal segítenek és ez által gyakran nagy eredményeket érnek el ; az utóbbiaknak pedig azért, mivel a jövőre irányulva jótékony befolyásukat évek múlva fokozott mértékben tudják érvényre juttatni. Gyors és közvetlen segél}' szükséges a kiváló veszedelmek elhárítására s a spontán módon jelentkező bajok enyhítésére. Ide tartozik az elemi károk és betegségek által sújtottak támogatása, a szocialista túlkapások, a kivándorlás s az éhség veszedelmének leküzdése és a keresetnek védelme jogtalan kizsákmányolással szemben, Fókóut azonban messzetekintő nagyszabású agrárpolitikára van szükség, a mely ugy anyagi, mint erkölcsi, szocialista, politikai és nemzeti intézkedésekre kiterjed, hogy a parasztság helyzetét minden tekintetben és tartósan megjavítsa. Az anyagi viszonyok megjavítására való törekvés alapja egy ésszerű agrárpolitikának, a mely e részben mindazon intézkedéseket magában foglalja, a melyek a nép bevételi és kereseti forrásait bővítik, a termelést olcsóbbá teszik, a terheket csökkentik és az értékesítést biztositják. A kereset emelése kiterjed a mezőgazdasági nyers jövedelem fokozására, mezőgazdasági iparágak meghonosítására és fejlesztésére, mezőgazdasági ismeretek terjesztésére. Az olcsóbb termelés magában foglalja ugy a munkás- és cselédkérdést, mint a hitelkérdést, az adóreform és a biztosításügy-, valamint a mezőgazdasági szükségletek áralakulásának kérdését. Az értékesítés biztosítása a fogyasztás fokozásának, a kereskedelem és kivitel, a vám- és forgalmi politika kérdéseit veti fel. Ethikai és szociális szempontból mindazok az intézkedések jönnek tekintetbe, a melyek a parasztosztály számbeli erősítését, erkölcsösségének, intelligenciájának s közérzületének emelését, valamint a mezőgazdasági népesség boldogulását szolgálják. Ide tartozik a parasztgazdaságok szaporítása és fentartása telepítés és parcellázás által, az eladósodás leküzdése, az örökösödés szabályozása, a közigazgatás és peres eljárás reformja, ide tartoznak továbbá a nép müvelésére és nevelésére szolgáló összes intézkedések, a melyek a paraszt lakosságot jobb, szorgalmasabb és takarékosabb gazdálkodásra szoktatják, az egyesülési szellem ápolása, felmerülő társadalmi ellentétek elhárítására és áthidalására és a közös érdekek megóvására való egyesülés, végül a humanitárius intézmények hosszú sora, a szegény-ápolás és segélynyújtás. Az összes intézkedések végül állampolitikai és történelmi szellemtől kell áthatva lenniök, mert a létező bajok megszüntetése csak akkor sikerülhet, ha állandóan azokra a. körülményekre vagyunk figyelemmel, a melyektől származtak, az előmozdító törekvések csak akkor felelhetnek meg teljesen az állam érdekének, ha *d létező nemzeti alapokon épülnek fel, a problémák csak akkor lesznek igazán megoldva, ha a nép életéből meritett tapasztalatokból emelkedünk az elvont tudományhoz. De a helyi viszonyok természetes feltételek, a gazdasági és ethikai körülmények helyi különbségei is figyelmet igényelnek, hogy az észszerüeknek talált intézkedések ne csak kellő időben, hanem kellő helyen is alkalmaztassanak. Előfeltétel tehát a helyi körülmények gondos tanulmányozása, helyi tapasztalatok felhasználása és igénybevétele a lokális helyzet nyújtotta előnyöknek, a melyek ugyan csekélyeknek látszanak egyenkint, összhatásukban azonban mégis nagy jelentőségűek. Baromfitenyésztés. Földmiveléssel foglalkozó népünknek ugyancsak hozzá kell látni a gazdálkodáshoz ; terményeinek célszerűen való értékesítéséhez ss munhónapja volt még csak, aztán mennie kellett az Ur hívó szavára az 0 szőllejébe munkálkodni. . . Történt pedig e hónap alatt igen különös dolog, mely azt a két óv előtti levélváltást ómenné avatta — — — Nem ugyan Vámosra, hanem Lengödre jött — nem ugyan egy gazdatiszt, hauem egy aljárásbiró, Miklósfay Mihály, Kálmánnak egykori lakótársa, a ki néhány osztálylyal feljebb járt akkoron, mint Kálmán, de neki igen kedves barátja vala. Derék, talpig derék ember volt. Szívesen látták őt Kálmán első szent miséjének ünnepségén is. Bár ne lett volna ott! Szegény jó Mihály akkor hagyta ott a szivét Annuskánál. Csak az volt a baj, hogy Annuska nem tartotta meg. Nem szerette ezt az embert. Miért ? ki tudná azt megmondani ? Tisztelte — de nem szerette. Talán azt sem tudta, hogy Mihály szive így eltévesztette a becsületes megtalálót. Járkált a családhoz ; igen szerette a papa; rajongott érte a mama, — hideg, érzéketlen volt irányában Annus. Szegény feje nem is inert nyilatkozni. Csak Kálmánnak keseregte el buját, a miből aztán Kálmánnak is főtt a feje és fajt, a szive. De azért megpróbálkozott a puhatolódzással. Egy este szó esett. Annus jövendő ismeretlen férjéről. Kálmán kezdte a próbát. — Hiszen ugy is tudom, kihez fogsz menni ! Kötődék. — Hadd halljam, tisztelendő Lenormaud ur ! — Hát Müller ispánhoz. — Nem, - szólt közönyösen a leány. — Szegő főtanitóhoz. — Nem. (ugyanaz a közönyös hang.) — Jóssy jegyzőhöz — Mem. (Ugyanaz a tónus.) — Miklósfayhoz. (No most!) — Nem. (Ugyanaz a száraz hang). Tehát a jó Mihály elbukott a pályázaton. Kálmáu, hogy föl ne tűnjék, folytatta tovább. — Taláu bizony a gróf úrhoz ? nevetett Lenormand is, a ki itt elhatározta, hogy a folytatásban is próba lészeu. — Te bohó ! nevetett vissza Annus. — No akkor bizonyosan az irnokjához, az árva Leskeyhez! (Erre már a papa is fölkacagott; mert Leskeyt igazán jól nevezték »árvá«nak, oly szegény, igénytelen ember volt). — N—em — — S Annus orcája kigyuladt, — a kis szót csak ugy erőszakkal "ethette ki, — az a kacagás is olyan erőltetettnek hangzott Kálmán figyelő szeme és füle elölt. Vájjon csakugyan annak az »árvát-uak adta volna szivét és tartaná fönn kezét ? . . . Denikve, szegény Mihály hoppon maradt. De nem csüggedt. Addig könyörgött Kálmánnak és a szülőknek, mig megígérték közbenjárásukat és iparkodásukat Annus szivecskéjének feléje hajlitásában.l Pláne a mama szivvel-lélek kel Miklósfay zászaja alá esküdött. — Elfelejtették bizony azt a két év előtti levelezést. — Kálmán maga is. Csak Annus nem. Megkezdődött a hadjárat. Négyen egy ellen. A bástya szilárdan állotta a papa baljóslatú fenyegetéseit engedetlenség esetére, a mama csábító boldogság-festéseit, luzeigéseit, könyörgés9Ít, parancsait; — a szerencsétlen szerelmes, ifjú taktikáit. Annus szelíden — nem tágított. Mikor pedig végre Kálmáu is elővette okossági, számítási s egyéb alapon alló érveit, Annus szomorúan hallgatta végig az összes argumentumokat, aztán ráemelte szelíd kék szemeit bátyjára s igen csöndesen, igen szomorúande igen szilárdul mondá : — Kálmán! Te is?! Elfelejtetted azokat a leveleket, a miket két év előtt irtunk ? S Kálmán erre a szóra elpirult — és keblére ölelve szeretett kis hugocskáját, mondá : — Igazad vau. * Miklósfay Mihály szomorú agglegény ma is. Leskey Iván pedig boldog férje Annusnak és derék jószágigazgatója a gróf uruak. . . És a többi összeesküvők és össze nem esküvők is boldogak — kivéve Mihályt. . . . Bodrogközi.