Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 26-52. szám)

1900-12-30 / 52. szám

1900. december 30. BALATON V1DEK 3. boldogabb vagy legalább megelégedettebb az ember ? Boldogabb . . megelégedettebb ? . . Csakugyan, erre a kérdésre nem is jutott idó a nagy haladásban. Pedig ez a kérdés és ennek kedvező megoldása mozgatja a világot. Velünk született, vérünkbe oltatott a boldogság ntáni vágy és e vágy élteti, edzi az ember erőit a nagy és kis világban egyaránt. Es mégis, az emberiségnek hatezer esztendős múltja csak annak bizonysága, hogy a boldogság vágya hasztalan. Avagy mikor volt boldog, megelégedett az ember ? Pedig menynyit kereste a boldogság .kulcsát! Mennyi nagy elme fáradt ki s kutatásban, hány nagy sziv kesergett e vágy hiábavalóságán . A történelem legszebb lapjai, a művészetek virágzása, a tudományok fejtegetése, a szabadság csodái és csatái, a lemondások hőstettei, a szeretet hatatalma, a nagy eszmék harcai, a műveltség és muuka vívmányai, mind . : , mind hasztalanok voltak. A boldogság édenét nem nyithaták meg az ember előtt. A megelegedés csak kevés embernek és csak rövid időre lett osztályrésze. Az elmúló század sok mindent megváltoztatott. Hatalmas eszmék harca indult meg annak foljamán, haladtunk minden téren, az emberek gondolkodása uj irányt vett, társadalmunk átváltozott, csak a boldogság utáni vágy és e vágynak elérhetetlensége maradt a régi. Es haladhatunk tovább, haladhatunk lázasabb, vakmerőbb sietséggel, sem e vágytól megszabadulni nem fogunk, sem azt kielégíteni nem tudjuk. Nem példa-e erre a haldokló század ? Ha a haladás a felvilágosodottság, a műveltség, tudományosság volnának a boldogulás, a tökéletesedés egj'ediili tényezői, akkor kevesebb nyomorra, szenvedésre, könyüre, gonoszságra s több megelégedett szivre borulna e század alkonya, mint virradt annak hajnala. De haladtunk-e hát valóban ? Kétségkívül sokban és bámulatos mértékben haladtunk. A haladás eredményei köteteket töltenek meg s azoknak — nem elősorolása, de átgondolása is fárasztó munka lenne. De mit látunk a nagy haladás mellett ? Békéről, világbékéről tanácskoznak a hatalmasságok, de azalatt fegyvereiket élesítik egymás ellen. Fennen hangoztatják a jogot, az igazságot, a társadalmi rendet s azalatt népek jogait fullasztják vérbe, államfők buknak le a. trónról orgyilkosok tőre által ; a század téves eszméi ellenséges osztályokra szaggatják a társadalmat. Az önzés, a bálványistenné fujt államhatalom, a pénzimádás ördöge békókba verték a lelkiismeretet is, — melynek szabadságát hazug szavakkal hirdeti a felvilágosultság százada. A tudomány profanizálja a legszentebb igazságokat, tagadja azt, a mi boldogithat s tételeket állit lel, melyekről csak egy a bizonyos, hogy senkit sem boldogíthatnak. A művészet mezítelenre vetkőzteti az erkölcsöt, az ipar a pénzkirályok diadalmi szekerét tolja s azalatt elgázolja a kis emberek millióit. A sajtó a közvélemény megnyilatkozásának, a közérdekek képviselőjének deklarálja magát s mégis sokszor önző klikkek szolgálatában a személyeskedés, piszkolódás undok falatjaira rágódik. Inkább ne haladjunk, vagy legalább ne igy haladjunk. Térjünk egy kissé vissza ! Térjünk vissza oda, n honnan annyira eltávoztunk: az evangelium szelleméhez és ebben a szellemben haladjunk aztán tovább. A népek milliói borulnak le a század végén, hogy elrebegjék a szivek háláját az idők és századok Urának, Istenének. Hajtsuk meg büszke fejünket alázatos szívvel, mondjuk el áhítattal a Te-Deum-ot s ugyauakkor szívjuk magunkba az evangeliumi szeretet lelkét és szellemét, hogy az uj század hajnalán e jelben keljen fel felettünk a nap, ebben a jelben, ebben a szellemben munkálkodjunk, haladjunk tovább, hogy haladásunkat ne kisérje annyi vér, köny és jajszó, hogy haladásunk egy legyen a boldogulással, az igazi tökéletesedéssel. Adja a századok hatalmas Istene, hogy ugy legyen ! . Néhány szó a népszámlálásról. (—\) „A legfontosabb állami és társadalmi érdekek fűződnek ahhoz, hogy az országok népességének létszáma és népességüknek főbb viszonyai bizonyos időközökben általános népszámlálás által kiderittessenek, úgyannyira, hogy a népszámlálások hasznossága és szükségessége minden művelt államban az egész népességnek már szinte köztudatába ment át. Hazánkban, hol annyi sok fontos közgazdasági és nemzeti feladat vár megoldásra, kétszeresen szükséges, hogy megszerezzük mindazokat a tanulságokat, melyeket népességünk családi, társadalmi, fizikai, kulturális és gazdasági állapotának alapos ismerete nyújt." ...... Ezeket a sorokat irja a kereskedelemügyi miniszter a törvényhatóságokhoz intézett körrendeletében. — Jó lesz azonban megszívlelni a fönt elmondottakat a nagyközönségnek is. Az az óriási munka, rengeteg költség, a mibe a népszámlálási adatok összeállítása kerül, szinte elenyésző csekély azzal a haszonnal szemben, ami ennek a látszólag száraz statisztikai adathalmaznak a nyomán kulturális és közgazdasági téren fakad. Azok az intéző körök, akiknek kezébe le van téve a népek boldogulása, csak ennek a révén nyerhetnek hű képet az ország állapotáról. Erre a hü képre pedig igen nagy szükség van, mert meg kell ismernünk a bajt, mielőbb orvosolni akarjuk. Tudnia kell az államnak, hol mily

01

1 gyógyító szerre van szükség ? Hol kell fellépnie a maga szuverén hatalmával, hogy megmentse a veszendőbe indult magyarság ügyét ; mostoha viszonyok hol gátolják a nép szellemi előhaljidását, meg kell ismernie azt súlyos válsággal fenyegető kérdést, ami népünknek egyik legszámottevőbb társadalmi osztályát fenyegeti, hogy tudja, mi módon gyámolitsa a nehéz teher alatt roskadozó kisiparost, akinek keserves küzködéséről olyan sok szomorú igazságot hallani mostanában. Van ennek a mostan kibocsátott számlálólapnak egy rovata, ami az 1890. évi lapról hiányzott. A kisiparosok üzleti felszereléséről és az egy éven át feldolgozott nyers anyagnak mennyiségéről szól. Az első rovat kevésbé fontos. A második rovat azonban szorosan összefügg azzal az örvendetesen terjedő mozgalommal, a melyik a hazai ipar pártolását hirdeti miudnyájunknak. A számlálólapnak ez a pontja sokkal több figyelmet érdemel, mint ahogy első pillanatra látszik ; mert egyedül az itt bevallott adatok alapján nyerhetünk világos képet arról, hogyan is áll hát voltaképen iparosaink dolga ? Milyen arányban van az egyes iparágak produktív termelése az ország fogyasztó közönségével szemben ? Hogy az eredmény elszomorító lesz, arra el lehetünk készülve, De reméljük, hogy éppen ezért meglesz a kivánt sikere. Mikor majd világos statisztikai adatok igazolják, hogy kisiparunk kizárólag a saját vétkes közömbösségünk miatt nem bír életre vergődni, mikor látjuk, hogy a hazai ipar termelésének aránytalanul kiesi volta a fogyasztó közönséggel szemben nem eredhet máshonnét, minthogy idegenből hozott selejtes gyári munkákból fedezzük jórészt szükségleteinket, minden bizonyára öntudatra ébred a társadalom és be fogja látni, hogy ha ez a bűnös nembánomság tovább is folyik, magának a nemzetnek testén ütünk olyan sebet, amit begyógyítani alig lehet. Mert viláaz igen kényes feladat volna, hanem főleg amiatt, mivel az előadás nem adott, nem adhatott helyes perspectivát, nem nyújtott megfelelő világítást a részletek és színárnyalatok felfogására és érvényesülésére. De lám, ez az iudoklás már ismét magyarázatra szorul, mart különben azt lehetne hinni, hogy a közreműködők ellen irányul. Pedig korántsem igy vau. Hiszen épen mi voltunk azok, kik ami derék karmesterünk előtt azon aggodalmunknak adtunk kifejezést a kezdet kezdetén, hogy vállalkozása túlságosan merész, bizalma és önbizalma talán szinte vakmerő, mikor a műkedvelőket oly nehéz probléinx elé állítja, melynek megoldására hosszú fáradság után lehetne csak vállalkozni. De elismerjük, hogy aggodalmaink túlzottak voltak. A műkedvelő Ének és Zenetársaság hihetetlenül gyorsan végzett igen alapos muukát s karácsony ünnepén oly eredményt mutatott fel, mely becsületére válnék akármelyik »nein műkedvelő* Társaságnak is. Azonban hegedűn nem lehet zongorázni, sem fuvolán cimbalmozni. A műkedvelők nem pótolhatták a külöinbözö fuvó instrumentumokat s az orgona minden felsőbbsége mellett sem helyettesíthet egy egész orkheszt.ert. Ilyenformán tehát a karácsonyi előadás hiányos, elégtelen volt, nem minőség, de mennyiség dolgában. Hogy pedig mégis beszámolunk erről a Misé-röl, annak az az oka, hogy, egyebünk nem lévén, legalább az érdeklődés jelét adjuk viszonzásul ennek a fáradhatatlan, nagyratermett, munkaszerető férfiúnak, akinek egyetlen hibája az, hogy akármilyen kitűnő zenész, még sem tud bánui a legközönségesebb hangszerrel : . . . a nagy dobbal. Mert ha kapaszkodni, rellamirozni is tudna, ugy véljük, ma már nemcsak ott tisztelnék és bámulnák, ahol huzamosabb ideig tartózkodott, hanem ismerne az egész ország. Mivel akik hallották ezt a >Nagy misé-«t, azoknak el kell ismeruiök (a hiányos előadás ellenére is) hogy Eckhardt Antal nem közönséges tehetség, és composit.iója olyan magasanjáró, erős, tartalmas, változatos és hatásos, hogy az ember szinte hajlandó volna . . . compilátionak tartani. Pedig nem az. A művész jóindulatából alkalmunk volt betekinteni a partiturába s bámulva láttuk, mint ragyog elő a Gounoud, Bethoven, Liszt és Mozartva emlékeztető kótákból a legfrissebb, életerős, duzzadó erejű, meggyanusithatlan eredetiség. Aki tudja, mi a külömbség templom- ós lakóház-épitós között, az azt is tudja, mennyire felette áll az egyházi zene a világi muzsikának nemcsak szépségét, de az alkotás nekézségét is tekintve. S bár tagadhatatlan, hogy minden művészetek között a zene a leginteruationalisa'ob nyelv, mégis természetes, igaz, hogy ahol többen ós régebb idő óta beszélik ezt a nyelvet, ott könnyebb eltanulni, vagy legalább is alaposabban lehet gyakorolni. Nálunk pedig az egyházi zene, a choralis alapokon nyugvó oratorium nem is uj, hanem a legújabb vnlami. Annál nagyobb érdem, ha valaki ezen a járatlan uton hagy maradandó nyomokat. Pedig ugy véljük, hogy Eckhardt »Nagy miséje* több a Szahara homokjába eső vizcseppnél. Annyit mindenesetre elmondhatunk, hogy egy arasznyival sem marad az ujabb időben annyira elszaporodott bécsi, weimari, francia ós olasz komponisták mögött. Eckhardt a szó szoros értelmében modern ember, de akinek modernsége classicus talajból nőtt ki. A szigorúan határolt korlátokat netn lépi át, de amekkora tere van, azt keresztül járja egészen, kihasználatlanul nem hagy egy talpalatnyi földet sem. Nem kacérkodik az operette köunyüvérü múzsájával, kerüli a színfalhasogató áriákat, az émeiygös tónusoknak nem barátja, de azért korántsem merev ós szürke, fugáiban erőteljesen lüktet a szenvedélyek drámai ereje. Egyes részletei kissé sikamlósan hatottak ugyan, de ugy véljük, a teljes zenekarban ennek az éle is eltompul s szinte jól esik a fülnek, akár csak a tragödiában a rövid, humoros dialógus. Külöuösen pedig figyelemre méltó az a gondosság, melylyel az egyes mondatok pointirozását végzi. Nincs ezekben semmi kapkodás, semmi nyujt.ódeszka vagy unalmas töltelék, a dictio valósággal lekótázott szavalat. Hangszerelése — a művészi orgonájáték az egészet bemutatta fátyolon keresztül — igazán bravúros, sehol dissonárus hang, a legküíönbözőbb elemek olyan finoman, észrevétlenül olvadnak össze, mint egyik higanycsepp a másikkal. A színek harmóniája igazán tökéletes, a művész technikája — különösen a vonós hangszerekben — kiforrott tehetségre mutat. És habár így látszik, hogy inkább a széles, nagy vonások jellemző erejévelakar hatni, mégis a legnagyobb gondossággal dolgozza ki az egyes szólamok nüánszait. Érti a módját annak, hogyan kell az erőteljes, majdnem nyers futamok megrázó viharát enyhíteni s a szenvedélyes, robogó melódiák bájos harmóniába olvadnak a szinte különálló, de mégis szervesen összefügö hangulatos, lágy, fülbemászó áriákkal. Az első szakaszban a vonósoknak elég dolgot ad ugyan, de a lárma enyhítésére csakhamar sorompóba állítja a szelíd fuvolát. Igazán élvezet volna tobb ilyen példát felsorolni, de egy tárca szük