Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 26-52. szám)

1900-11-04 / 44. szám

2 BALATONVIDÉK 1900. november 4 És aztán figyelembe kell venni azt is, hogy a város nem a grófi palota, hanem a vasút felé épül. A középpont már is inkább a Szent-Háromság-téren van, mint azon felül. Mi áll tehát annak útjában, hogy a piac is ehhez a központhoz csatlakozzék ? ! A Reischl-féle ház nem lehet akadály. Ellenkezőleg, az csak megkönnyíti a piacnak áruk szerint való parcellázását, beosztását. Hiszen sok városban négyöt különböző helyen van a piac. Es még sincs vele baj, mert az vajmi ritkán történik meg, hogy egy házba egy napon mind a négy vagy öt helyről kelljen liozni valamit. Annyival kevésbé lehet baj az, ha a piacot egy kiszögellő ház két főrészre osztja. Más akadálya meg igazán nincs a piactér meghosszabbításának. És a tér rendezésének alkalmával bizony elkelne valamelyes más rendezés is. Nevezetesen az egészségügyi felügyelet reformálása és a tisztelt állandó árusok — népiesen kofák — megrendszabályozása. Elvégre is a piac nem utolsó tén}

Tező a mindennapi életben. Es igy egy kis fejtörést megérdemel az a kérdés, hogyan lehetne elejét venni a kofaipar kartelleskedö hajlamainak s hogyan lehetne megcsinálni azt. bog}* a fogyasztó közönség a drága és megbízhatatlan közvetítők nélkül juthasson olcsó és jó árucikkekhez. Óhajtandó volna, hogy ez a piackérdés végre valahára lekerüljön a napirendről. Egyről-másról. — Évadcikk. — Száll a madár, hull a levél : itt az ösz. . . Vigan folyt a szüret a hegyoldalon, hordóban sirja édes mérgét a borág ; még egy-két nóta hangzik langyos alkonyattal a Balatonon, még néhány kirándulás- a kopaszodó hegyek közé murci-kostolásra — s aztán . . . megjő az őszi köd, a hosszú este. Beszorulunk a falak közé, elevenebb lesz a társas élet, sürübb az érintkezés, népesebbek az egyleti helyiségek. Most volna tehát ideje, hogy programmot csináljunk a téli évadra ; most kell levonnunk a mult tanulságait s e tanulságok alapján egybeállitani a jövő tél munkarendjét. Mert, hiába! mégis csak a téli évad a közművelődési mozgalmak legalkalmasabb ideje ; ekkor legmozgalmasabb a társadalmi élet s legvirgoncabb ennek vére keringése. Talán csak a tanulmányutaktól, tanulságos kirándulásoktól kell eltekintenünk, hogy elmondhassuk : most vagy soha ! Jótékony és közművelődési célzattal rendezett mulatságaink, a fesztelen jókedv cégére alatt rendezett vigalmaink, szavalat, szinliáz, felolvasás, kaszinói és egyleti élet.. . mind-mind csak az ősz után lendül fel, él és virágzik. Most kell tehát e mozgalmakról szólnunk, okos és helyes műsort ajánlanunk, némely eszmét felszínre hoznunk, irányelvet hangoztatnunk. a visszásságokra figyelmeznünk, hogy majd a tavaszon nyugodt önérzettel mondhassuk el : téli évadunk jól sikerült ! Első sorban is azt tartjuk kívánatosnak, hogy az emberbaráti vagy közművelődési céllal rendezett mulatságaink, sőt a tisztán szórakoztató jellegű vigalmaink is ne essenek a jövőben olyan közel egymáshoz, mint eleddig dívott. Nem is véve figyelembe a mellőzhetetlen anyagi áldozatok egy időre esését, most csak arra hívjuk fel az illetékes intézkedő körök figyelmét, hogy a lélek is elveszti fogékonyságát, a kedélyesség is derűjét és bensőségét, mikor mulatságaink — úgyszólván — egymás sarkára lépnek. Hiszen nincsen az meghagyva sehol, hogy minden cécónak, minden magasabb intencióju mulatságnak épen a farsang utolsó napjaiban kell megtörténnie ! S hogy legalább a jövőben ne legyen igy : lépjenek érintkezésbe egymással a különböző egyesületek, körök elnökségei s már most gondoskodjanak, valamint a nagyközönség legkényelmesebb igénybevételéről, ugy egyúttal saját erkölcsi és anyagi sikerükről. Igy azután elhárítják magukról azt a csúf gyanút is, mintha nem is annyira a jó cél, mint inkább nemtelen versenygés, boszantó kokurrencia volna csak a zászlóra irva. Azt sem tudjuk eléggé hangoztatni, hogy ne épen a tánc, a dáridó legyen a cél, hanem a humanizmus és közművelődés, melynek csak eszközéül szolgál az emberi gyengeségek mérsékelt megsarcolása. Méltányos legyen a vigalmi adó, bárminő célból vetik is ki azt ; mert ellenkezőleg a társadalom csak kárát vallja s különben sem illő dolog épen a kulturális tényezők kapcsáu sodorni módfeletti költekezésbe a publikumot. Ma

0at a mulatsa^ progiammját pedig a lehető legnagyobb óvatossággal és körültekintéssel kéli egybeállítani. Korántsem vágyódunk a kenetesség kétes hirére, de azt már a köztisztesség érdekében megköveteljük, hogy a nyilvánosság elé szánt felolvasás vagy szavalat olyan legyen, melyet pirulás nélkül hallgathasson végig ifjú vagy lány, egyszóval az egész család. Egyszóval több Ízlést kívánunk ! De kívánatosnak tartjuk azt is, hogy a hazafiság bélyege is ott legyen a műsoron, bármelyik egyesület, társadalmi osztály rendezi ís azt. Itt említem meg, hogy a dilettáns szinészkedésnek az a nagyterjedelmü s eredményében inkább káros, mint előnyös ragálya, mely a közelmúltban Keszthelyen dühöngött — : szintén elitélendő. .Legyünk rajta inkább, hogy egy szini bizottságét szervezzünk, mely teljes erővel rajta legyen, hogy időről-időre Keszthely város közönsége is kivehesse a maga részét a drámai művészet szivnemesitő élvezetéből. Szólnom kellene még a legégetőbb emberbaráti intézményekről, hogy ezek érdekében tartsuk mulatságainkat ; hosszasabban szeretnék O ... még értekezni a keszthelyi kaszinói, egyleti életről is, mert itt is sok volna a birálni való ; de terem rövidségre int s a tek. szerkesztő ur szives beleegyezésével ezekről majd a jövőben óhajtok részletesebben szólani. (Szívesen látjuk. Szerk.) Most még egyszer csak az egyesületek elnökségeihez fordulok s őket kérem fel, hogy teljes erővel rajta legyenek a téli évad kellemessé, tanulságossá tételén. Ne gondolják, — mint némelyek — hogy az elnöki tiszt csak puszta disz s a névjegyek ékessége : odaadó munkával, önzetlen törekvéssel kell azt megérdemlem ... Z. A fenéki iskola megáldása. (*) Festetics Tassilo gróf ur ő excellentiája — mint annak idején közöltük — Fenéken HZ ott levő cselédgyermekek részére szép és modern berendezésű iskolát építtetett és annak vezetésére főúri bőkezűséggel tanítói állást létesített. Az iskolát a jelen tanév elején nyitották meg, ünnepélyes felavatását pedig kedden, okt. 30-án tartották. Eu kérem poéta akartam lenni, — mert nagj'ou érzékeny szívű vagyok. Es tessék elhinni, ha a nagyszivüség elég lett volna a költői babéihoz, egész bizonyost-n az is lettem volna. Ki tudja, talán már halhatatlanaink diszes gárdájában trónolnák ? — D) ember tervez, Isten végez. Pegasusom egyetlen kirúgása végetvetett összes hallhatatlansági törekvésemnek. Ez a pegasus egy tüzes és vehemens jószág. Mennél inkább iparkodtam rithmusokkal bekantározni, annál jobban ágaskodott s a vége az lett, hogy egyetlen végletes kirúgással összes költői illusiómat szétrebbenrette. Bírálóim és a szerkesztői üzenetek legalább erről győztek meg. Ez idő óta költészettel csak akkor foglalkozom, ha — van mit költeni. De a költészet virányos s sokszor tövises terén szenvedett kudarcom sem volt képes irói szenvedélyemet lelohasztani. Még mindig megmaradt a reménység, hogy csak a költő születik, az író pedig lesz. Költőnek nem születtem, de író lehetek. Hajtogattam folytonosam Istenem, hogy előkészíthettem volna én a boldog lehetőség arany hídját, jövendő irói pályámra, mig azokon a holdvilágos, éjszakákon át hiu versfaragással loptam az időt. Hány álmatlan éj, egészséges tollszár esett áldozatul egy hiu, ábrándozó szenvedélynek ? És minden «sak azért, hogy az a feneketlen szerkesztői papir-kosár telijók. Okos dolog volt-e ez kedves versfaragó kollegák ? Higyjétek el, hogy azok a rideg szerkesztők bennünket csak füt.őanyagszállitóknak te. t.anak. Erős s megmásíthatatlan elhatározásom tehát az, hogy én többé verset nem faragok, mert én a szerkesztő urak tűzi auyag-száUitója nem akarok lénni. De iró igen i&! Ez most már egyetlen ambícióm . .. Annyi balsors, oly sok viszály után végre elértem az irópálya révpart.jához Hogy inuét, az irodalom mérhetetlen tenyerén, merre vitorlázok, az még a jövő titka. Sajnos, hogy az irodalmi iránytűt még mindig nem lődözték tel. Annyi bizonyos, hogy iró leszek, még pedig szép prózát fogok írni. Itt szabad a vásár. Itt nem szorítanak a rithinusok, nem gyötörnek a formák és a rimek. A próza irodalom melyik ágát fogom művelni? Ez a bökkenő ! Történelmit? Minek? A mai emberek csak a jelennek élnek. Nyelvészetit? Kárba veszett, fáradtság, mikor a legkificamodot.tabb szavak a redakcióban gyárilag készülnek. Filosofiait ? Mit akarnak a pápaszemes tudósok, a mai gyakorlati világban ? Ma csak egy filosofiát ismernek az emberek : az életfilosofiát. Már annyi életfilosofiám csak nekem is van, hogy olyan gyárnak nem dolgozom, minek nem füstöl a kéménye. Az én életfilosofiám azt súgja, hogy az összes irodalmi tárcák közt, leghasznosabb a hirlapirodalmi tárca. A ministeri s pénzestárca mellett a hírlapi tárca fizeti ki legjobban magát. Ezt Sipulusz ur is a legjobb lélekkel bizonyíthatja. Tárcaíró leszek punktum ! Miután a t. közönség ma már a nagyméltóságú minister úrtól az utolsó falusi kisbiróig mindenkitől programmot vár, tárcaírói pályám programmját a következőkben vanszerencséra kifejteni. 1. A tárcairodalom tövises pályáján elvem : a jog, törvény és igazság. Mely magasztos elvekhez képest senki fiától ollózni nem fogok. 2. Nagy Szemerénk kimondotta, hogy nem boldog a magyar ! Elvem pedig az, hogy legyen boldog a magyar ! 3. Eme fennkölt cél elérése végett követelni fogom a ferde társadalmi szokások: a nagyzás, a két.kulacsosság revizióját 4. Elszántan fogom tollamat forgatui az őszinteség, a magyaros szókimondás és a jókedv uralmáért. 5. Minthogy pedig csak az a magyar lehet jókedélyü, kit sem az adósság kellemetlen tudata nem háborgat, sem a hitelezők zaklatásai nem keserítenek, körömszakadtáig fogom védeni a takarókosságot 6. E célból tinta és nyomdafestékkel magam is takarékoskodni fogok. Csak igy lehetek rövid. Előttem pedig első a közönség érdeke. Hogy az adatott programm szelleméhez hü legyek, rövidség okáért soraimat befejezem s átadom a s«ót az emberiség nagy tanítómesterének : a történelemnek. Ez pedig azt hirdeti, hogy mindenkor voltak lelkes szószólói, sőt példaképei a leplezetlen őszinteségnek, az igazi szókimondásnak. Voltak férfiak ós hölgyek közt, kik ugy beszéltek, a mint gondolkoztak és éreztek. A tárcaírónak ép ugy mint a legperfektebb gentlemannak főfeladata s legszebb tulajdona lóvén az udvariasság, azért itt is mint mindenütt, első hely adassék a hölgyeknek.