Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 26-52. szám)

1900-10-14 / 41. szám

IV. évfolyam. Keszthely, 1900. okt. 14. 41. szám. Társadalmi, szépirodalmi s közgazdasági hetilap. Megjelenik het.eiikiiit egyszer: vasaniiip. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, a volt gazd. tanintézet épületében. Kéziratokat a szerkesztőség címére, pénzesutalványokat, liirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalhoz kérli.,k. Kéziratokat nem adunk vlaaza I.APTUJ.A.IDONOS SZERKESZTŐSÉG. FELELŐS SZERK USZ'l'Ö BONTZ JÓZSEF. KIADÓ SUJÁNSZKY JÓZSEF. Etőflzetesl árak : Egesi évre Fél érre . Negyed évre . . Egyes siám áru 10 korona 6 „ 2 „50 IIII ér ... 20 „ Hyilttér petitsora alku szerint. „Adós fizess !" (—) Úgy mondják, hogy az adókat az uralkodó kormányok szabáWozzák s ugyancsak ők készítik a kűlömböző adópréseket. Már pedig adót fizetni egy csipetet sem kellemes dolog, s főként a magyar embernek sohasem volt szenvedélye. Védelmezni a kormányt tehát már csak ez okból sem akarnók, ha egyébként volna is jogunk politizálni. Sem pedig azt nem akarjuk állitani, hogy lelkünk legmélyén olthatatlanul ég a vágy : bárcsak több adót fizethetnénk. De hát nekünk kötelességünk minden közérdekű dologhoz hozzászólni s ha lehet segíteni vagy tanácsolni s ha mást nem lehet, legalább vigasztalni. Az adófizetés pedig nagyon is közérdekű dolog. Mert valamiképen minden ember halandó, azonképen minden valami kis jóval megáldott ember adófizető. Es valamiképen igaz az, hogy halál ellen nincs orvosság, de a derék doktorok a sokféle édes medicinákkal ugy — ahogy enyhitgetik a halál fájdalmát, szintúgy nekünk is kötelességünk valamelyes csillapító szókat mondani, amik esetleg mérsékelhetik az adózás nem kicsi keserűségeit. Mindezek pedig'abból az alkalomból jutnak az eszünkbe, hogy vármegyénk érdemes alispánja annak rendje-módja szerint megrubrikázott jelentésben kimutatta mindeneknek akiket illet, hogy a keszthelyi járásban a különböző adónemek terén julius hó végén kerek 343.830 korona és 84 fillér hátralék mutatkozik. Forintokban 143.830 frt 42 kr. Hát biz' ez sok pénz. Ha ennyi volna az egész adó, az is sok lenne. Pedig ez csak hátralék. Magyarul : adósság. Igaz, maga az alispáni jelentés is kimondja, hogy azért van ez a rengeteg hátralék, mert a megye egész területén igen kedvezőtlen közigazgatázi viszcnyok vannak és sok volt az elemi csapás is. Hát ez mindenesetre elég nyomós ok, de mi azt hisszük, lehet ehhez még mást is mondani. Azt t. i., hogy a magyar ember az adófizetést hagyja legutoljára. Azt be sem veszi a rende- számításba, mert hiszen ha épen nem jut rá pénz, hát egy kis késedelmi kamatért elvár a végrehajtó. Az adókönvv nem olyan mint a váltó. Es ugy teszünk mindnyájan, mintha az adót igazán ing\*en adnók ; mintha valósággal a sárba dobnók. Csak huzzuk, halasztjuk a fizetést, mintha azt remélhetnők, hogy holnap talán valami váratlan fordulat egyszerre eltörölné az adók mindennemű faját. Bárgyúság volna azt mondani, hogy mindig és mindenhol ez az oka a hátraléknak ; de aki ismeri a magyar természetet és nem fél kimondani az igazságot, az elismeri, hogy sokhelyen és sokszor gondolkodnak igy. Mivel pedig semmit sem ád az ember olyan szikesen, mint jótanácsokat, hát az igy gondolkodóknak szeretnénk mi eg3^et-mást mondani. Első sorban azt, hogy a történeti idő keretén innen nem volt oly idő, mikor az emberek az adófizetés kellemetA BALATONVIDÉK TÁRCÁJA, Szcniüühífö fehér Szemvakító fehér karodnak nincs mássá Ölelésed mégis kigyó szorítása ! Lelkem beleégni vágy' ajkad tüzébe, Mégis minden csókod mérges pók csípése ! Mint két iker-csillag ragyog szemed párja, S gyújtó pillantásod mell-átverő clárda ! Üde leheleted gyilkos kéjű illat, Mely le az elbódult szív gyökeréig hat. Mint májusi harmat, mint a hajnal pirja, Oly szeplőtlen szép vagy mosolyogva, sirva : Mégis maga vagy a pusztító enyészet, Elsorvad test, lélek, ha te megigézted' Hazug szentségtörés minden esküvésed'. Nevedet a szívbe mérges tőrrel vésed. Nem szeretlek én, nem, — gyüllöllek, utállak, Mégis megőrülök, meghalok utánnad. Patyi István. Édesapa énekel. Irta : Kapuvári. Az én édesapámat mindenki szereti ; én a legjobban. S ha azt kérdezi valaki a másiktól : — Mit tarr, a Kalász bácsiról — a felelet csaknem mindig ez : — Igen szeretem és becsülöm öt ; olyan derék jó ember. A sok -jó tulajdonságai között legjellemzőbb az volt, hogy csöndes természete sohasem adott ajakára ónekhangot. Édesapa sohasem énekelt. Ha a többi jóbarátok körében üldögélt s amazok a jó szőlőlé vidámító tüzétől tisztességes nótaszóval kezdtek is mulatni : édesapa csöndes maradt, nem énekelt soha. Ha a templomba mindenki énekelt is : ő csöndes maradt, csak imádkozott végy elmélkedett, de nem énekelt soha. Ha bármilyen helyzetbe, állapotba, körülmények közé jutott is, melyek más embert szükségképen énekre késztetnek : ő csöndes maradt, nem énekelt soha. Pedig de sokszor dadogott szive az örömtől, a vidámságtól; de sokszor szorult össze a gondtól, fájdalomtól ; de sokszor emelkedett föl az áhitat szárnyain ! Csöndes maradt, nam énekelt soha. * A bosszú téli esték egyikén történt, hogy édesapa elmondta nekünk hosszú faggatásunkra, miért nem énekel ő soha. — Éppen az ö hetvenedik születése napján gyűltek össze az ismerősök, igazi ünneplő, igazi barátságos vacsorára. Jó badacsonyi mellett mult az idő ; fölhangzott mérsékelt »mezzoforte> • valj az ének is. Édesapa csöndesen hallgatta a szép nótákat ; megkritizálta az uj népdalokat nem sokra becsülvén azokat, s csak igen kevés népdal szerzőnek vagy népdalnak juttatván némi elismerés-félét. Az öreg erdész bácsi erősen szekundalt édesapa kritikái mellett. — Bizony igaz is, Miska, a szép magyar nóták nem zongora mellett születtek ! Természetes. Jól mondod Ferenc; nem zongora mellett születtek. A századvég nem a népdalok bölcsője. Legalább ez a századvég nem. — — Ugy ám ! Emlókszel-e, Miska, a ven Bojtor Jánosra, a ki valaha itt számadó juhász volt? Az mind tudta azokat az igazi magyar nótákat, a melyek a népben születnek, melyeknek szerzője ismeretlen marad örökre. — Az ám ! Az öreg Bojtor. Ö volt a Lapunk mai száma 18 oldalra terjed..