Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 26-52. szám)

1900-09-16 / 37. szám

IV. évfolyam. Keszthely, 1900. szept. 16. 37. számOlcsó gabnaárak. Kezének súlyos munkájával műveli meg a gazda földjeit. Arcának csorgó veritékévei megöntözi. Azután fölszakad kebeléből a fohász, hogy adjon Isten tisztes árt terményeiért. Ez a remény szállja meg szivét, midőn kaszát fen a ringó aranykalászoknak, midőn gazdag rendekbe dőlnek előtte a sorok s midőn csűrbe gyűjti Istennek bőséges áldását. Es most következnek a kiadások. Itt a kamatok és törlesztések legfőbb ideje, jön a végrehajtó az állami adóért, szorgolják a fölszaporodott hitelnek lefizetését. A gazda megrakja a szekerét az élettel, beviszi a városba, a heti piacra, hogy a halaszthatatlan költségek födözésére pénzeljen belőle. Ekkor ezután édes reménységet keserű csalódás váltja fel. A gabonának nincs ára. Mit csináljon ? Szorítják itt, szorítják ott : el kell kótyavetyélnie portékáját, árán alul. haszon nélkül. S a szegénység nőttön nő. Dobra kerül az apáktól örökölt birtok s a föld, melyen lelkének összes szeretetével csüngött, kiszalad lába alól. Nehéz szivvel bucsut mond a szülőföld szép határának s a vándorbotot vezeti, el, messze idegenbe, uj hazát szerezni. Hej, ezen az istenadta földön micsoda szomorú pusztulás szülőanyja az olcsó gabonaár ! ? A nemzeti őseronek mekkora csökkenése jár az olcsó gabonának nyomában ! ? /innék a pusztulásnak határt kell vetni, meg kell akadályozni. Meg kell változtatni a gazdálkodás rendszerét. A kalászosok termelését az első sorból a másodikba kell helyezni.Mert mi érteimre, mi láttatja a nagy mértékű gabonatermelésnek, ha haszon nem származik utána. Egyes ipari növények termelését kell fölkarolni. Az enemü kísérletek, miket egyes vidékeken megpróbáltak, igen szépen beváltak. Az állatok tenyésztésére mind nagyobb súlyt kell behelyezni. Szaporítani kell tehát a takarmánynövények termelését. Az arra alkalmas helyeken kultiválni kell a konyhakerti veteményeket, egyes városokban és a szomszéd falvakban jövödelmes lehet a virágok ápolása is. Ezek mellett népünket rá kell szoktatni, hogy a gazdaságnak úgynevezett mellékágaira nagyobb ügj'et vessen. Ott a gyümölcstermelés, a méhészet, a selyemtenyésztés, a baromfiak nevelése. Meg kell honosítani a házi iparunk egy-egy fajtáját. Most népünk, kivált a falusi, a tél legnagyobb részét édes semmittevésben tölti el. Dolga nem lévén, az unalom a koresmába, a pálinkás boltokba hajtja, ahol azután nem csupán a nyári kereset jó része kotyog le a torkán, hanem a rovás is egyre szaporodik a jövő aratás keresményére. Ha honi ipart űzne, ez nemcsak ettől a pénz-és erkölcspusztitó szokástól vonná el, hanem egy kis pénzmagot is hozna a konyhára. Mindezek fontos egyéni, társadalmi és nemzetgazdasági érdekeket szolgál nak. Mindazonáltal általános nemzet A BALATONVIDÉK TÁRCÁJA. Szeretem az éjei... Szeretem az éjet, a fekete éjét, Sötét tenyerébe lelkem bele méh/ ed ; Egytestvér nagy szemed a fekete éjjel, Mely telistele van csdbbal és vészéiylyel ; El benne a halál, kihal benn az élet. . . Szeretem az éjet, a fekete éjet. Szeretem az éjet, ha homálya szélyed, Szeretem a +'ényes, csillagterhes éjet. Szemed elvakító csillagos mennyországi Meteor-tilzeit nem az égből orzád ? Szeretem a fényes, csillagterhes éjet, Lelkem mérhetetlen világába mélyed. Szeretem a csendes, holdas tavaszéjet, Mikor a lány s ifjú merengésbe mélyed : Bűvös dallam rezdül keresztül a légen, Tündérek lejtenek hold sugárkévéken ; Ni/iló rózsák közt az első csók elcsattan. • . Szeretem ábrándos szemed mondhatatlan ! Szeretem a sötét villámtüzes éjet, Mely képmása lelked égő gyönyörének : Egybeolvad bennök kéj kinnal, fény árnynyql, Mely le pokolig hat s föl az égbe szárnyal. Szeretem szemednek villámtüzes éjét, Fekete szemednek izzó szenvt Eekete nagy szemed szeretem, imádom ! Benne ragyog, a mi csak szép e világon ! Lelkem beleszédült, ott veszett örökre Égető kínokra, égő gyönyörökre ! Nem a csillagokban van sorsom megírva : Szemedből olvasom ujjongva és sírva. Patyi Istoán. Az idegen in. (Vége.) Másnap délfelé az a kopottas külsejü fiatal ember ott volt Andina-lakásán. A szobaleány alig akart vele szóba állni. — Úrnőm még nem is kelt föl. Csak az ur van fönn már, ahhoz bemehet. — Eh, én Andinával akarok beszélni. Kérem, könyörgöm, jelentsen be ! — I)e ha mondom, hogy még nem kelt föl. A fiatal embernek csak most ötlött fel, hogy a szobalány »urs-ról is beszélt. — Akkor hát jelentsen be Monsieur Andini-nál. — Bánom is én, gondolta hozzá magában, — csak nem lesz féltékeny, ha elmondom a történetünket. A szobalány durcásan ment be s mormogott. — Azt sem tudja, hogy az ur nem Andini. — No, menjen be ! szólt a szobalánj' viszszatérve. A fiatal ember bement. Ismerős alak állott előtte ; csak nézte, nézte . . . — Ah, Signor ! — kiáltott az >ur«, megelőzve öt.