Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 1-25. szám)

1900-06-10 / 23. szám

IV. évfolyam. 23. szám Mozgalom a miniszteri rendelet ellen. (Helyi érdekű.) Mikor a törvényhozás a vasárnapi munkaszünetről szóló törvényt megalkotta, oly nemes cél lebegett szemei előtt, melynek helyességét minden józan gondolkodású ember elismeri. Senki sem kételkedik abban, hogy a törvény a munkásoknak kiszámíthatatlan szellemi és erkölcsi előnyöket biztosit. A munkaadók anyagi érdekeinek némileg kedvezőtlen a törvény intézkedése, ez az oka, hogy nem is fogadták valami nagy örömmel annak idején. A kereskedőket és iparosokat csak arra kötelezi a törvény, hogy vasárnap délután zárva tartsák üzleteiket. Délelőtt dolgozhatnak, eladhatnak, vásárolhatnak, mig csak a déli harang szava az ő működésüknek is véget nem vet. A vasárnapi munkaszünet egyik főcélja az, hogy a munkásnép templomba mehessen és lelki enyhülést, vigasztalást merítsen a vallás kiapadhatatlan forrásából Miért nem segítette ezt elő a törvényhozás a kereskedőknél és iparosoknál is? Miért nem kötelezte őket is arra, hogy vasárnap üzleteiket egész napon át zárva tartsák ? Jól tudjuk, hogy a legtöbb kereskedőt és iparost csak az tartja vissza a vasárnapi istentiszteleten való megjelenéstől, hogy munkáját folytatja. Mert ba üzletét bezárja, elveszti vevőit, anyagilag károsodik. Ha ellenben a törvény egész napra szólna, bizonyára megszentelnék az Isten dicsőítésére megjelölt napokat. A keszthelyi kisiparosok mozgalmat indítottak annak kieszközlése végett, hogy ők vasárnap délelőtt hetivásárt tarthassanak és cikkeiket kirakhassák. Kívánságukat azzal okadatolják, kogy Keszthelyen hosszú idők óta szokásban volt a vasárnapi kirakodás, mig csak a tavaly kiadott miniszteri rendelet azt meg nem tiltotta Felhozzák továbbá, hogy avasarnapi kirakodás menynyire kívánatos, sőt nagy mértékben elősegíti megélhetésüket, mert — mint mondják — a nép a szomszéd falvakból vasárnap jön be Keszthelyre s akkor szerzi be szükségleteit és pedig rendesen a főutcán levő üzletekben, mert ez a legkényelmesebb nekik. Igy aztán a szegény iparosok, kik a félreesőbb utcákban laknak, érzékenyen károsodnak. Ezért kívánják ők a vasárnapi kirakodás visszaállítását. A saját szempontjukból igazuk lehet a méltatlankodóknak, de nem állami és társadalmi szempontból. Mi hatalmas ellenérveket hozhatunk fel kívánságuk teljesítése ellen, melyek világosan tanúsítják, hogy iparosainkat leginkább a túlhajtott egoizmus vezérli és igazolhatjuk, hogy a jelenlegi helyzet mellett sem károsodnak. A BALATONVIDÉK TÁRCÁJA, Lesz-e? Hogy ha már a koporsóitok Örök-zára rám csikordul, Lesz-e aki megsirat ? . . csak — Egg szem : melynek könye csordul . Hogy ha már e szív kiége — Melyet a kin férge rágott; — Lesz-e egg kéz ? mely síromnál Letiiz csak egg cipruságat . . Hogy ha már ez ajk elnémul — Mely a halált kérve — kérte; — Lesz-e ? aki igy sóhajt fel; Szegény költő — kár volt érte . . Hogg ha már — ha majd lerogytam ; Porha hullva . . porba veszve: — Emlékemre — a babérnak Csak egy lombja lesz-e? lesz-e?? ! SOOS LAJOS. A pistojai ut. A ki Magyarországból egyenesen Rómába megy, még pedig vasúton, — a nélkül, hogy leszállna akárhol, annak bizonyára feledhetetlen lesz a pistojai ut emléke. Feledhetetlen, mondom, mert poezist, romantikát, vadregényes természeti szépséget lát csaknem az egész hosszú utazás alatt mindenütt; de olyat, a hol természeti szépség és emberi tudás meg erő karöltve mutatja meg, mire képes, csak a pistojai utón tapasztal. A gyöngédebb, jobban mondva félénkebb lelküeknek pedig feledhetetlen lesz a pistojai ut azért is, mert az emberi kéz e mestermüve a remegésig, sőt télelemig tudja csigázni a csodálkozást. Az ujabb idők egyes óriási, nagyszerű alkotása ez a pistojai ut. Az emberi tudomány fölülkerekedett itt a természet gördítette akadályokon ; az Appenineket fúrta keresztül a vasparipa számára, fölvivén ezt egészen 617 méternyire a tenger szine íölé, ol}

7 merész, oly bámulatba ejtő technikával, [hogy a laikus, de még a, szakértő is kén}'telen kalapot emelni a titáni munka megalkotói, sőt megtervezői előtt is. De tartsunk rendet. A Ferrarótól Bolongán át a pistojai ut kezdetéig egyhangú ut piheuője utáu kezdődik a fölkeltett, érdeklődés és izgatottságig menő bámulás utja. Marzabottonál veszi kezdptet az a páratlan mü, melyet, 1858-tól 1864-ig törtek át az Appenineken ; de ugy hogy még ma is folytatják a munkát, ujabb és ujabb fúrásokkal gyarapítva a vonatközlekedés megkönnyítését. — Az emiitett helyen (Róma felé menvén) két mozdonyt fogtak hosszú vonatunk elé, s egyet mögéje, mert az ut emelkedése roppant merész. Aztán megindultak a vasszörnj'etegek — lassan, majd gyorsabban, és gyorsabban, hogy csaknem három óra hosszáig tartó futással, száguldással, meg lassít lépésben vegyest bujdokolja keresztül az Appenineket. A mi vidám társaságunkban azt a szokást tartottuk, hogy az ily hegyes vidékeken, a hol alagutakat lehet sejteni, őröket állítottunk az ablakok mellé, (mert rendesen nyitvatartottuk az ablakokat, az olasz égalj szokatjan hősége miatt), a mely őrök hivatása volt kilesni az alagutakat s közvetlen előttük fölhúzni az ablakokat, hogy a füst betódulásától megmentsük otthonunkká vált kocsiszakaszunkat. A Baedekerekből kitanulván, hogy Bologna, közelebbről Vergató után alagut-ország következik, ismét kiállítottuk az őröket. El voltak rá készülve az őreink, hogy derekas munkájuk