Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 1-25. szám)

1900-05-13 / 19. szám

IV. évfolyam. 19. szám Telefonhálózat vármegyénkben. Holnap ismét zajos lesz a várme­gyeháza. Összeülnek a törvényhatósági bizottság tagjai és megvitatják a megye közönségének ügyes-bajos dolgait. Sok okos és életrevaló tárgy kerül tárgya­lás alá, de a tárgysorozat legfontosabb és legérdekesebb pontja kétségkivül a megyében felállítandó telefonhálózat tár­gyalása lesz. Mily dicső, mii}'zseniális találmány is az a telefon ! Már is lelki szemeink előtt lebeg a szóbeliség és közvet­lenség által megteremtett szebb jövő. A közigazgatás döcögő szekere gyor­sabb tempóban kezd haladni és hitet­len mosolylyal fogadjuk egyik-másik naiv lélek azon komoly állítását, hogy volt idő, mikor az a döcögős szekér lép­ten-nyomon megfeneklett. Sajnos, mindez ma még csak áb­ránd; de bölcs belátás és önzetlen áldo­zatkészség könnyen megvalósíthatja az ábrándokat. Az ország néhány törvényhatósága belátva a telefon megfizethetetlen cél­szerűségét, a saját és az állam érdeké­ben elhatározta annak felállítását és ma már vigan szól a csengő és kényelme­sen diskurál a mértföldnyi távolságban levő két hatóság. Zalavármegye felbuzdult az okos példán és a dolgot magáévá tette. Eddig még azzal sem vádolhatjuk az intéző köröket, hogy nem elég gyorsan és pontosan végezték az előkészülete­ket és jelen cikkünknek is csak az a célja, hogy buzdítson és további ambi­ciózus munkára serkentsen, mert meg vagyunk győződve arról, hogy ily ko­moly kezdet után a terv hamarosan a megvalósulás stádiumába fog lépni. A törvényhatóságnak mindig volt érzéke a valóban fontos ós kívánatos követelmények iránt és éppen ezért jog­gal reméljük, hogy ha csak lehetséges, keresztülviszik az eszmét. Hogy mennyire fontos a telefonhá­lózat létesítése, azt talán fejtegetnünk is felesleges, mert azt nemcsak a beava­tott, hanem minden intelligens 'j em­ber első pillanatra belátja. Ma — természetesen — irásbelileg érintkezik egyik hatóság a másikkal. Ez helyes ós szükséges is, mert az aktá­kat elteszik és azokból hosszú évek múlva is megtudhatjuk, hogy mi tör­tént az ügyben. Számtalan dolog van azonban, ami intézkedést, sőt néha sür­gős intézkedést igényel, de nem olyan fontos, vagy nem olyan természetű, hogy arra a jövőben bármikor szükség volna. Az ilyen ügyekben nem legcélszerűbb-e élőszóval intézkedni ? Tekintsük továbbá a közbiztonsá­got. Milyen kiszámíthatatlan előnynyel jár itt a telefon összeköttetés. A bűn­cselekmény 7 tettese még néhány méter­nyire sincs a színhelytől, amikor a megye A BALATONVIDÉK TÁRCÁJA, Munkácsy\ Elvégeztetett . . l inód Golgothája Kálváriáján megszaladt szíved • . Az a sziv : amely ugy tudott dobogni . . Melynél még nem volt nagyobb es hívebb ! Kit istenek homlokon csákóidnak Elborult az agy imáron előbb . . . Es az ecset kihalt mester kezedből Elzsibbadt, tompult Utáni erőd. Ott álltál fényben a csodás Olympon, Hová felküzdéd a porból magad • . . Géniuszod megbűvölő varázsa Országokat, népelet elragad . . • Tál ragyog a morajló tenger árján . . . Mint üstökös, felgyújtja az eget . . • S mint üstökös : hull alá a magasból . . • Ez a fájó seb — bé sohsem heged . . • Keresztül nyilai nemzeted szivében Megrázó, fenséges tragédiád . . . De, nem csak nemzetednek könye csordul ; Együtt sir vele a művelt világ !. . . Babérod nem fér el egy sírhalomra, Hisz; egy erdő az, egy nagy rengeteg : Mely ráborul a merész pálya útra, Amerre égő fáklyád lengeted ! Bár most is égne, bár most is lobogna Úgy, miként égett vala egykoron ; Nem fáklya volt ez ; egy égő tűzoszlop ; Ködökbe világító tűztorony ! Oh e fénynek nem lehet elmúlása, Ez a fém/ : hallhatatlan és örök, — ÉL a vakító villámnak tüzében. Mely a sötét felhők közt menydörög. Büszkesége maradsz te a magyarnak, Aki olyan igaz magyar valál . . Neved : Klió arany lapjára vésve Nem törli le onnét ezer halál. A ki még élve, még a síron innen A halhatatlanok egébe hág : Annak nem lehet soha elmúlása ; Homlokán nem hervad meg a cserág ! . . . Ünnepre kondulnak meg a harangok : Oh ez a hang, mély gyászt, bút hirdető; Melynek terhétől megrendül, beroskad A vihar ülte hármas bérctető ! Remeg a föld, a négy folyam határán, Melyről annyit festett az az ecset . . Remeg a föld, reszket a szív, a lélek : Hisz fejünk koronája leesett. Oh ! hogy szeretted, imádtad hazádat Szived rajt csüngött, érte lüktetett : Nem talált »ott hont« kün a nagy világban, Csak ez maradt, csak itt volt az neked . .. Nem szédít meg a fény és dicsőség, Mint távol tőle oh ! már annyi mást! Eljöttél megosztani glóriádat, Itt ülted meg véle az áldomást.

Next

/
Thumbnails
Contents