Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 1-25. szám)
1900-05-13 / 19. szám
IV. évfolyam. 19. szám Telefonhálózat vármegyénkben. Holnap ismét zajos lesz a vármegyeháza. Összeülnek a törvényhatósági bizottság tagjai és megvitatják a megye közönségének ügyes-bajos dolgait. Sok okos és életrevaló tárgy kerül tárgyalás alá, de a tárgysorozat legfontosabb és legérdekesebb pontja kétségkivül a megyében felállítandó telefonhálózat tárgyalása lesz. Mily dicső, mii}'zseniális találmány is az a telefon ! Már is lelki szemeink előtt lebeg a szóbeliség és közvetlenség által megteremtett szebb jövő. A közigazgatás döcögő szekere gyorsabb tempóban kezd haladni és hitetlen mosolylyal fogadjuk egyik-másik naiv lélek azon komoly állítását, hogy volt idő, mikor az a döcögős szekér lépten-nyomon megfeneklett. Sajnos, mindez ma még csak ábránd; de bölcs belátás és önzetlen áldozatkészség könnyen megvalósíthatja az ábrándokat. Az ország néhány törvényhatósága belátva a telefon megfizethetetlen célszerűségét, a saját és az állam érdekében elhatározta annak felállítását és ma már vigan szól a csengő és kényelmesen diskurál a mértföldnyi távolságban levő két hatóság. Zalavármegye felbuzdult az okos példán és a dolgot magáévá tette. Eddig még azzal sem vádolhatjuk az intéző köröket, hogy nem elég gyorsan és pontosan végezték az előkészületeket és jelen cikkünknek is csak az a célja, hogy buzdítson és további ambiciózus munkára serkentsen, mert meg vagyunk győződve arról, hogy ily komoly kezdet után a terv hamarosan a megvalósulás stádiumába fog lépni. A törvényhatóságnak mindig volt érzéke a valóban fontos ós kívánatos követelmények iránt és éppen ezért joggal reméljük, hogy ha csak lehetséges, keresztülviszik az eszmét. Hogy mennyire fontos a telefonhálózat létesítése, azt talán fejtegetnünk is felesleges, mert azt nemcsak a beavatott, hanem minden intelligens 'j ember első pillanatra belátja. Ma — természetesen — irásbelileg érintkezik egyik hatóság a másikkal. Ez helyes ós szükséges is, mert az aktákat elteszik és azokból hosszú évek múlva is megtudhatjuk, hogy mi történt az ügyben. Számtalan dolog van azonban, ami intézkedést, sőt néha sürgős intézkedést igényel, de nem olyan fontos, vagy nem olyan természetű, hogy arra a jövőben bármikor szükség volna. Az ilyen ügyekben nem legcélszerűbb-e élőszóval intézkedni ? Tekintsük továbbá a közbiztonságot. Milyen kiszámíthatatlan előnynyel jár itt a telefon összeköttetés. A bűncselekmény 7 tettese még néhány méternyire sincs a színhelytől, amikor a megye A BALATONVIDÉK TÁRCÁJA, Munkácsy\ Elvégeztetett . . l inód Golgothája Kálváriáján megszaladt szíved • . Az a sziv : amely ugy tudott dobogni . . Melynél még nem volt nagyobb es hívebb ! Kit istenek homlokon csákóidnak Elborult az agy imáron előbb . . . Es az ecset kihalt mester kezedből Elzsibbadt, tompult Utáni erőd. Ott álltál fényben a csodás Olympon, Hová felküzdéd a porból magad • . . Géniuszod megbűvölő varázsa Országokat, népelet elragad . . • Tál ragyog a morajló tenger árján . . . Mint üstökös, felgyújtja az eget . . • S mint üstökös : hull alá a magasból . . • Ez a fájó seb — bé sohsem heged . . • Keresztül nyilai nemzeted szivében Megrázó, fenséges tragédiád . . . De, nem csak nemzetednek könye csordul ; Együtt sir vele a művelt világ !. . . Babérod nem fér el egy sírhalomra, Hisz; egy erdő az, egy nagy rengeteg : Mely ráborul a merész pálya útra, Amerre égő fáklyád lengeted ! Bár most is égne, bár most is lobogna Úgy, miként égett vala egykoron ; Nem fáklya volt ez ; egy égő tűzoszlop ; Ködökbe világító tűztorony ! Oh e fénynek nem lehet elmúlása, Ez a fém/ : hallhatatlan és örök, — ÉL a vakító villámnak tüzében. Mely a sötét felhők közt menydörög. Büszkesége maradsz te a magyarnak, Aki olyan igaz magyar valál . . Neved : Klió arany lapjára vésve Nem törli le onnét ezer halál. A ki még élve, még a síron innen A halhatatlanok egébe hág : Annak nem lehet soha elmúlása ; Homlokán nem hervad meg a cserág ! . . . Ünnepre kondulnak meg a harangok : Oh ez a hang, mély gyászt, bút hirdető; Melynek terhétől megrendül, beroskad A vihar ülte hármas bérctető ! Remeg a föld, a négy folyam határán, Melyről annyit festett az az ecset . . Remeg a föld, reszket a szív, a lélek : Hisz fejünk koronája leesett. Oh ! hogy szeretted, imádtad hazádat Szived rajt csüngött, érte lüktetett : Nem talált »ott hont« kün a nagy világban, Csak ez maradt, csak itt volt az neked . .. Nem szédít meg a fény és dicsőség, Mint távol tőle oh ! már annyi mást! Eljöttél megosztani glóriádat, Itt ülted meg véle az áldomást.
