Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 1-25. szám)

1900-04-15 / 15. szám

2 BALATON \/]DEK hogy el ne temessen néha-néha kicsi szájába egy-egy szeletkét. Gretchen a süteményeket rakosgatta a tányérra, miközben jóizüen ropogtatta a kezében levő kenyérgyürkét. Ezek voltak Elemér legboldogabb estéi, melyeket rendesen egy heti nj-omorgás követett. Egy este elfogyott mindaz, mi a jó mama számítása szerint elég lett volna két liétre. A lakoma romjaiból az érintetlenül hagyott paprikás szalonnából még szerénven elvacsorázgattak Ba.bettel egy hétig, de a másik hét már igazi kucorgás volt. Igy élte át Elemér tanulmányéveit, mely idő alatt egyszer sem hagyta el a német művészvárost. Hónapok óta alig mozdult ki műterméből, a budapesti őszi tárlatra készült. Mióta megfogamzott agyában a Vizi tündérjk eszméje. A bájos csoportozat napról-napra haladt, melynek négy alakjához Babette három társnőjével szolgált mintául. A sikerült alkotásnak hamar liire ment a művészvárosban, igy alig mult el nap, hogy egy-egy művész társa ne kereste volna fel szerény műtermét, művéhez gratulálva és nagy jövőt jósolva a művésznek. A jóslat bevált, a gondos mama egy ujabb küldeményével együtt érkezett meg Budapestről a gratuláló távirat u nagy állami aranyéremhez. Most már jogcim is volt, hogy megvendégelje kedves modelljeit, kiknek szintén részük volt sikerében. A nagy kiTüntetés csak megérdemelt bére volt Elemér művészetének, mégis oly váratlanul érte. Százszor meg ezerszer átolvasta a szűkszavú telegrammlap betűit, mintha félne, hogy elrepülnek onnan és romba dől a rózsás légvár, a melyet képzeletében oly gyorsan felé])itett magának. Most először lepte meg a honvág}", mert emelt fővel léphetett atyja • •lé, ki őt kitagadta. Áldotta a sorsot, mely elégtételt adott neki az elszenvedett nnlmtlnnságért. Megnyugvással töltötte el szivét az a gondolat, liogy művészi hírneve most már felér az ötezer holdas dominiummal, mehet ehetett magától, hog}' önerejéből szerezze meg ezt a másikat. Majd édes anyjára gondolt. Ugy szeretett volna hozzárepülni, nyakába borulni A gondolatsebes szárnyán elszállt otthon hagyott barátaihoz és az elhanyagolt Géry Olgához, kiről csak édes am-ja leveleibői tudta, hogy még leány és reá váj-. Ismét ott látta maga előtt piruló arcával, kenderszőke hajával. Minő szép hajadon válhatott azóta a gyermekleánj'ból. Elfogta a féltékenység, most már remegett azért az ártatlan kis leányért, kinek arcát majdnem kivették emlékéből a festett világ szépségei. A sors pazarul bánik kegyeltjeivel. Megérkezett édes atyja levele is most először, mióta elhagyta a szülői liázat. A mogorva sziv felmelegedett, a durva hang, melylyel elűzte magától, meglágyult. Az atya haza hivta kitagadott gyermekét. . . Elemérben felülkerűlt a megsértett férfi büszkesége. Ki tudja nem-e győzödelmeskedik, ha meg nem lágyitja szivét egy másik levél, mely édes anyjától jött és a harmadik névjegy annak melléklete, benne két szál nefelejts és e három szóval : Rég várja Olgája. Ez döntött. Elemér hazautazott. A Bárcy-kastélvt tatarozták, az öreg ur, jókedvűen pöfékelve hatalmas tajték pipájából, egész nap ott settenkedett a munkások körül, még áldomást is ígért nekik, mert sürgős a munka. Bárcyné nagyasszony pedig a leány cselédeket zavarta a tisztogatással, mig Olgát is átkérette a szomszéd kastélyból, mert hiába, nem érti ö már, hogyan kell elhelyezni azt a sok divatos bútort, melyet két ökrös szekér hozott a városból. A szekéren ült a kárpitos is, a ki a függönyöket helyezi el es a bútorokat pakolja ki a gyékényburkolatból. Mig ezzel bajlódtak, addig a nagyasszon}' Olgával elhatározta, hogy a pávakék függönyök, a hasonló színű támlás kanapé az ebédlőbe jöjjön, mel}

7et majd tele raknak azokkal a régi festett porcelán tálakkal, a melyek családi ereklyeként másfél század óta használatlan feküsznek a nag}

7 falszekrényben. Ez Olga eszméje volt, a nagyasszony nem sokat tartott rájuk. A csipkefüggönyök a szalonban, ott helyezik el a plüss garnitúrát, meg a patkó alakú márvány dohányzóasztalt. A másik sarakba pedig arra a kicsi kerek majolika asztalra apró címeres pohárkák jönnek azzal a karcsú nyakú köszörült üveggel, melyet ősapjuktól, a ki országzászlós volt, örököltek. Bárcy István már meg is töltötte a harm'ncnegyediki szilvóriummal. — Ritka jó ital ez, — mondotta az öreg ur. Olga lelkem, a ti lakodalmatokra tartogatjuk étvágycsinálónak. . . Es megölelte a piruló leányt, a ki annyi szeretettel simult hozzá, akár tulajdon édes apjához. Már este lett. mire Olga távozni készült. Az öreg ur felajánlotta kíséretét a parkon keresztül. Dehogy fogadta el, miért fárasztaná, boldog volt, hogy egyedül lehetőit gondolataival, míg végig sétált a sűrű lombos hársfa-soron, melyen alig hatolt keresztül a hold ezüstös sugara. Pistának, az öreg inasnak is nyugtalan éjjele volt, nem jött álom szemére, elgondolkozott a fiatal uraságon, a kit egykor térdein tanított lovagolni és már aranymedáliás hires ember lett belőle. Tudta ö micsoda nagy sor az. A szolferinói ütközetnél is csak a kapitány kapott. Ki is gondolta volna, m/kor olyan nagy haraggal világgá ment. Nem tudta bevárni a reggelt, meggyújtotta a mécset, előkereste a szekrény fiókjából ezüstzsinoros parádés ruháját, kifényesítette sarkantyús csizmáját és a,z öltözködéshez látott. A zsinóros nadrág egy kissé bugyogósan állott, hej de régen is volt már az utolsó restauráció. A nap még alig hagyta el fekvő helyét, már ott csötönözött az istáló körül. A gulyás a rideg marhákkal bajlódott, kiterelgette az állásból, a kondás kürtszóval ébresztgette az álmos cselédasszonyokat, hogy kieresztgessék a siska fülü malacokat az ólból. Lassankint megnépesült az udvar, a cselédsereg intelligenciája, Mihály parádés kocsis, Józsi gulyás, meg a Gyuri kondás Pista körül csoportosultak, részben a nekik minden reggel kijáró bagóért, másrészt pedig, hog}

7 megtudják a nagy parádé okát. Mihály volt a szóvivő, a ki a belső leánytól már mindent tudott, tudta még az arany medáliát is. Gyuri kondás abbeli nézetének adott kifejezést, hogy bizony még sem illik az uraság fiához kőrösztfákat faragni, mikor nem kénytelen vele. Hagyná azt a Tanos Marci kőfaragóra, az is nehezen él belőle, minek veszi el a szegény ember mesterségét. Pista nem állhatta meg szó nélkül Gyuri okoskodását. , Kend en sem marad ám meg a tudomány. hiába járt a fehérvári vásáron. Nem kőkeresztfákat farag ám az úrfi, hanem szenteket, a milyenek a nagy templomban vannak. Józsi gulyás is hegyibe röffent Gyurinak : — Föl se éri kend kondásésszel, milyen tudomány kőből szobrot pík torozni. Mig az öregek tereferéltek, Jancsi előjárt a két vén szürkével, odafogta a saraglyás kocsi elé és Pista -utasítása szerint elkocogott az állomásra a podgyászért. A kastélyban is nagy volt a sürgölödés-forgolódás. A leány reggelire terített, a nagj-asszony felvette fekete selyem ruháját és fehér csipkefőkötő cel borította be őszülő fürtjeit. Bárcy István uram mosolygó jókedvében volt. Incselkedve ölelte meg hűséges feleségét. — Ugy kicsípted magadat, anyjukom. hogy még bizony elszereted előlem a fiamat, pedig ahhoz kettőnknek van ám jussa. Ne tőlem féltsd, öregem, mi csak a maradékon osztozunk. Legtöbb jussa lesz Elemér szivéhez majd Olga leányunknak. Az öreg ur szeméből megeredtek az ürömkönyek. — Egymásnak szánták őket, egy helyett kettőt fogunk legalább szeretni. Az üreg ur elrobogott a négv feketén az állomásra, útközben kérdéseket intézve a bakon'ülő Pista huszárhoz, hogy végrehajtotta-c hűségesen intézkedéseit. Olga kora. reggel végig járta a virágágyakat. Kiválogatta a legszebben nyíló rózsákat, az illatos szegfűket, melyek ezer színben pompáznak a rózsafák tövében, hogy azokból csokrot kössön a két japán vázába, mely Elemér szalonját díszíti. Mig a kertész legény a két elkészült csokrot a kastéh'ba vitte, addig Olga letépett egy hosszú levélfüzért a szívvirág törzsével és attól kérdezte meg a serdülő kis leányok virágbabonája szerint : Szeret ? Nem szeret ? Milyen édes örömmel rejtette el keblébe a szivvirág utolsó levelét, mely azt súgta neki, hogy szeretlek a sziv lángoló érzelmeivel. Azután elábrándozott soká, igen soká az édes viszontlátásról, mely aa)'nyi boldogságot ígért. Csak akkor fogta el a félelem, mikor a poros országúton megpillantotta a robogó fogat körvonalait. Megszállta az aggodalom, olyan érzés az, mely hű kísérőként megjelenik mindenkor, ha az arc örömtől sugárzik, ha a szivet boldog érzés járja át. Ezer kétely támadt Olga szivében. Fog-e tetszeni Elemérnek ? Szabad-e még szive ? Ó, ha romba dől a sok édes ábránd) melyeket évek óta ápol szivében ! A fogat egy park elé ért, Eleméikalapját lengetve üdvözölte Olgát, ki most már pirulva a boldogságtól, lobogtatta vissza kendőjét. Szemeik találkoz-