Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1942

— 44 — lemmel, arranézve három okot jelöl meg Szent Bernát. Veszedelemben látja minden erénynek alapföltételét, az alázatosságot, azután a gazdagodásnak egy különös módjától akarja óvni a szerzeteseket, végül a szegények iránt köteles szeretetet látja fenyegetve. De egyúttal rámutat a román művészet gyönge oldalaira is : épen ezeket ostorozza. A román stílus az antiknak az örököse. Ezt nemcsak a külsőségek utánzása, nemcsak a technika, hanem a művészi felfogás is lépten-nyomon elárulja. A keresztény művészet fejlődése épen abban állott, hogy magát a következő századokban az antiktól függetlenítette, és saját eszméit egészen sajátos módon törekedett kifejezni. De a román korszak még nagyon rászorult az antik előmunkálataira, hogy eszméit ki tudja fejezni. Ezért történt, hogy a szimbolizálás a mitológiai alakokra vetette szemét és a mindenféle szörnyetegek annyira gyakoriak. De nemcsak a szimbolizálás érdekében történt ez, hanem a művészi fantázia üres játszadozása is oka volt annak, hogy a templomok és monostorok benépesedtek a szörnyalakokkal. Igaz, hogy ebben a románkor teremtőereje a csodával határos, de az is igaz, hogy ez az erőnyilvánuiás nem volt mindig szerencsés sem a keresztény morális, sem az esztétika szempontjából, hiszen az erkölcsi rútnak volt a megérzékítője. A zsinatok gyerekesnek, esztelennek, sőt istentelennek bélyegzik ezt. Szent Bernát pogányságnak tartja. Meg is mondja : „Talán eltanultuk a pogány népektől, melyek közé keveredtünk, azoknak műveit és most már azoknak szobrai előtt mi is térdrehullunk ?" — Szent Bernát álláspontja egészen világos ; ő tiszta, idegen elemektől teljesen szabad, egészen keresztény s így nagyon is magas, nagyon is eszményi mértéket szabott az egyházi művészetre. Ez a legfőbb oka, hogy a korabeli művészet nem egy jelenségétől ridegen elfordult. Kicsinyes, részben eltérő volt az lelkének eszméitől. O lelki szemével tisztábban látta, mint kortársai s mint általában az emberek, a természetfölötti élet elragadóan szép világát. Az isteni Jegyes jelenéseit élvezte, a teljes belemerülésig. Mi sem lett volna méltatlanabb, mint az, hogy egy ilyen szellemnek adjanak erkölcsi oktatást a művészet szörnyalakjai. Egyébként maguk a ciszterciek sem értették Szent Bernát állásfoglalásán az egyházi művészetek megtagadását, vagy lebecsülését. Ellenkezőleg; megtalálták Szent Bernát írásaiban és magatartásában azokat az elveket, amelyek irányítói, ihletői minden valóban Isten dicsőségére alkotó művészetnek. Szent Bernát irányító szelleméből következik, hogy a ciszterciek a XII. és XIII. században következetesen mellőzték a túltengő díszítéseket, s az egészen nyugodt, egészen komoly, minden izében tisztán keresztény, fönséget és eröt sugalló egyházi művészet képviselői lettek. Elsősorban az építészet terén látszik ez. Művészetük teljes kibontakozását a templomon szemlélhetjük legjobban. Minden ciszterci településnek ez volt a legjelentősebb épülete, az istenszolgálat szinhelye, azért építésénél