Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1942

5. Ciszterciek és a művészet. Mint a középkori szerzeteseknek általában, a cisztercieknek is figyelmet kellett fordítaniok a művészetek ápolására. Mindenütt azt látták, hogy a középkor áhítata egymásután építi fel a szebbnél-szebb templomokat ; ők, a katolikus hitélet előharcosai, sem térhettek ki a kor lelkületének kívánalmai elől. Mikor az egyszerűségre törekvő ciszterci szellem megnyugszik abban a gondolatban, hogy a művészet alkotásai épen úgy Isten dicsőségét szolgálják, mint a szegénység, egymásután hozza létre a művészet minden ágában imádság-ihlette alkotásait. A ciszterci művészet kibontakozásában döntő jelentőségű volt Szent Benedek szabályzatának előírásai mellett és azokkal teljesen egybehangzóan Szent Bernát álláspontja. Mesteri ecsettel festi le azt a túlzást, amit a korabeli művészet elkövetett s ami a szerzetesi templomokban is meghonosult. Valahányszor a Claravallis-i apát szavait olvassuk a művészetekről, mindannyiszor tudnunk kell, hogy ő a kinövéseket mindenkor a szerzetesség szempontjából ostorozza olyan kemény szóval, s nem érinti azok létjogosultságát másutt. „Csak épen említeni akarom a templomok mérhetetlen magasságát, végtelen hosszúságát, fölösleges szélességét, a gazdag díszítést, a kuriozus festményeket, amelyek akadályozzák az imádkozok áhítatát, mert szórakoztatják a szemeket. Nekem úgy tetszik, mintha a régi zsidó ritus tolakodnék be az Ur szentélyébe . . . Fölakasztanak a templomokban inkább drágakövektől, mint lámpáktól ragyogó csillárokat, nem is korona-, hanem keréknagyságban. A kandeláberek olyanok, mint egy fa, rengeteg érctömegből, csodás művésziességgel. Ezek is inkább a gyöngyöktől csillognak, mintsem a gyertyáktól." . . . Sok kifogásolnivalót talál Szent Bernát az egyes monostorok díszítésében is, ahol főleg a szörny-alakok megjelenítését ítéli el. „Mi szerzetesek, akik Krisztusért elhagytuk a világ gyönyöreit és pompáját, mi, akik mindent, ami kápráztatja a szemet, ami elbűvöli a fület, ami csiklandozza az orrot, ami ingerli az ínyeket, ami puhítja a tapintást, egyszóval mindent, ami testi gyönyörűség, mint hitványságot megvetettünk, hogy Krisztust megnyerjük : mit akarunk mi ezekkel ? Hogy talán áhítatot ébresszenek lelkünkben ?" Hogy miért ellentétes az ilyenfajta műkedvelés a szerzetesi szel-