Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1942

- 174 Értelmi nevelés. A tanítás munkájában mindenkor vezet bennünket annak az elvnek a meggondolása, hogy az ismereteket közlő fáradozásnak minden mozzanata is hathatósan szolgálhatja a nevelés célját. Sokszor emlegetett gondolata G. Kerschensteinernek, hogy a rendszeresen kiművelt értelem a legjobb támasztéka, segítsége az erkölcsileg értékes jellem kialakításának. Már pedig minden helyesen felfogott nevelésnek az ilyen jellem kialakítása a végcélja, legszebb eredménye. Amikor tehát a legnyomatékosabban meghangsúlyozzuk is nevelői feladatunkat, a legsúlyosabb tévedés lenne még csak akaratlanul is megengednünk oktatói feladatunk betöltésének ellazulását. Ezzel egyszerre beleesnénk az állami Tantervben és a Részletes Utasításokban, valamint a kat. iskolák részére kiadott külön Altalános és Részletes Tantervi Utasításokban törvényesen előírt kötelességünk elmulasztásának súlyos hibájába is. De meg kiejtenők kezünk ügyéből az előbbi értelemben a nevelésnek fontos segítőeszközét. Főképpen a munkáltató tanítás, a cselekvés iskolája rajongóinak eltúlozott álláspontjáról hangzott el nem egyszer lekicsinylő nyilatkozat a leckeszámonkérésnek szigorú, ósdi módszere ellen, mint ami kiölné a tantárgyszeretetet a tanulóból. Persze, ha a játékos tanítás elvi alapján állunk, akkor valóban egyenesen gyűlöletes színben tűnhetik fel minden ilyenfajta keménység a tanár eljárásában. De viszont egyszersmindenkorra szembe kell fordulnunk minden olyan óhajtozással, amely komoly és alapos szellemi eredményt komoly és alapos munka nélkül szeretne elérni. A rendszeres munkára, az erőfeszítések következtetes vállalására való szoktatás mindenkor hozzátartozott a nevelői eljárásokhoz. Annál inkább hozzátartozik a mi küzdelmes napjainkban, amikor különben is hajlandók a könnyelműbb kedélyek — és pedig ifjak és felnőttek is — valami törvényen kívüli állapotnak, életnyugtalanságnak bő köpenyébe burkolózva kibúvót keresni a verejtékező munka terhe alól. Azután meg nagyon is megvan mostanában minden napunknak a maga külső, figyelmet szétszóró élménye, ami az elmélyedő munkának a legnagyobb ellensége, de egyúttal az élet szükségtelen nyugtalanságának is előmozdítója. Ilyenformán mellékesen az élet helyes mederben való megtartásáért is a leghelyesebb módon küzdünk, amikor tanulóinkat fokozottan is sürgetjük szellemi feladataik hűséges, lelkiismeretes elvégzésére. Mindez a tanuló otthoni foglalkoztatására, megdolgoztatására vonatkozik. Ebben a vonatkozásban még csak egy gondolatot tartunk szükségesnek hangsúlyozni: hibáznék, aki az anyag nagy mennyiségével törekednék rákényszeríteni a tanulót az otthoni komoly munkára; ezzel inkább csak elrémítené tőle, mert az eleve megoldhatatlannak érzett feladat valóssággal megbénítja a teljesítő képességet; inkább a számonkérésnek rendszerességével, következetes komolyságával iparkodunk rávenni a tanulót otthoni munkája következetes elvégzésére; ez pedig túlságos követelményekkel való megterhelés nélkül, kellően méltányos feladatmegszabással érhető el legjobban.