Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1942

- 100 Benne nemcsak a korabeli történelem legbefolyásosabb irányítója, a XII. század vezérszelleme, az Egyház ügyének lelkes előharcosa, hanem a középkor leghatalmasabb egyénisége, legnagyobb misztikusainak egyike, legcsodálatraméltóbb szentje szállott sírba. Születése és halála közé a szenvedés, a megpróbáltatás, a megaláztatás kemény iskolája esik. Ennek a megaláztatásnak jutalma a felmagasztalás, a megdicsőülés, a mennyei halhatatlanság koronája lett. Szent Bernátot halála után 20 évvel a szentek sorába iktatta III. Sándor pápa, VII. Pius pedig 1830-ban felvette az egyháztanítók sorába. Tanításával, szellemével és imádságával Szent Bernát mindenkor a Ciszterci Renddel marad, s élteti azt a krisztusi hit olajával, a segítő szeretet égi kenyerével és a Boldogságos Szűz közbenjárására az Úrtól kieszközölt kegyelmek gazdag bőségével. A négy szent rendalapítót, a Ciszterci Rend első szentjeit az életszentség útján a ciszterci szentek, boldogok, szentség hírében élő szerzetesek, szerzetesnök, egyszerű munkástestvérek és vértanúk hosszú sora követte. Ha csak futólagosan lapozzuk is a ciszterci szentek élettörténetét, akkor is tiszteletet és vonzódást érzünk feléjük, mint Istennek az ő kiválasztott embereiben megnyilvánuló világa felé. A szentek nagyságát a bennük valóra váló eszmék nagysága adja meg. Eletbölcsességük három nagy forrásból táplálkozik, melyeket Isten maga adott nekik : az őket körülvevő természet, ajkuklelkük mindennapos imádsága : a Szentírás, és a Krisztus-követés naponkint újrasúlyosodó keresztje. Az embernemiakta vidéken települő ciszterci monostor lakói a maguk mindennapi gyakorlati foglalatosságában szinte állandóan együtt éltek a természettel s annak minden alkotásában a teremtő Istent szemlélték. A Szentírás mélységes értelme, ha sikerült azt megközelíteniök, az erdőkben és a mezőkön tárult fel előttük. Ismeretes Szent Bernát híres mondása: „Több olvasni" való van az erdőkben, mint a könyvekben. A fák, a kövek dolgokra tanítanak téged, amikről a tanároknak sejtelmök is alig van." Csoda-e, ha az erények alapjának Isten jelenlétének állandó átélését tartották ? Szent Ascelina (i"1195) Boulancourt-i ciszterci apáca mondotta: „Énbennem nincs semmi jó, csak az, hogy mindig az Úrra gondolok." Ez az Isten-kereső élet legnagyobb örömét abban lelte, ha az Üdvözítővel személyesen is találkozhatott az áldozati oltáron, a szentmisében, a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Az oltár volt az a hely, ahonnan a szerzetes reggel elindul, ahová napközben folytonosan visszatér, s ahol a napját befejezi minden este. Az a kor, amelyben a Ciszterci Rend a legtöbb szentet adta az Égnek, ismét Krisztus szent emberségét hozta előtérbe s azon is főként a szenvedő, fájdalmas, áldozatosan szegény Embertestvért. Ugyanakkor, amikor a Szent Bernát nyomdokain haladó lelkek élete elsősorban ehhez a szenvedő Üdvözítőhöz kapcsolódik, sokak Istenhez vágyódó lelkének az Oltáriszentségben rejtőző Üdvözítő lesz a közép-