Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1940

— 30 — geiben nem okozhat észrevehető energiabeli sűrűségváltozást. Amit nem láthatunk, nem érezhetünk mozogni mint az étert, vagy például a többféle mozgásban lévő Földet, azt abszolút nyugalomban lévőnek szoktuk gondolni. Érzékeléseinknek tényei tehát éppen nem megbízhatók. Köztük az igazságot csak az értelmünk állapíthatja meg. Józan eszünknek értelmi tehetsége azonban elmulaszthatatlan kapcsolatban látszik lenni fantáziánkkal. így történhetik aztán meg, hogy fantáziánk még abba is beleszól, amit értelmünk föltétlen bizonysággal már megállapított. Fantáziánk, azonban nem értelmi tehetségünknek, hanem bizonytalan érzéseinknek alkotása. Az értéke tehát azonos érzéseink értékével. Megfelelő érzékelést nyílván csak ép és egészséges érzékszervekkel végezhetünk. De ezenfelül még az érzékelésünk alá eső jelenségek energiasűrűségének is bizonyos határok között is kell maradnia, hogy a jelenségek érzékelhetők lehessenek. A hangot alkotó részecskék másodpercenkint végzett rezgési számának 16 és 20 ezer között kell maradnia, hogy rezgésük energiája fülünkben a hang érzetét kelthesse. A fényt alkotó részecskék pedig csak 130 és 110 billió rezgési határok között kelthetnek fényérzetet a szemünkben. A túlsűrű energia fény megvakítja a szemünket. A túlsűrű energiájú meleg tapintó érzékszerveink idegeit megégeti, a túlalacsony pedig megfagyasztja őket. Utóbbi esetekben nyílván lehetetlen érzékelni. Ugyanez érvényesül szagló és ízlelő érzékszerveinkben is. Régen az ember valóságnak hitt el mindent, amit látott, hallott, egyszóval mindent, amit érzékelhetett. Valóságnak hitte el az ég forgását, mert a Föld forgását nem érezte. Valóságnak hitte el a fényt, hangot, meleget stb.-t, mert nem látott és nem érzett bennük mozgást. Tapasztalatai gyarapodásával azonban az emberek ez a hite tudvalevően alaposan megváltozott. Napjainkban ugyanis a természet jelenségeinek javarészét a természetet alkotó valóságnak mozgási energiájával tudjuk értelmezni. Csak érzéseink értelmezésében valljuk még elődeink hitét. Valóságoknak hisszük u. i. el érzéseinket is, támadjanak azok bennünk akár a külső természettel való érintkezésünk közben mint kellemes vagy fájós érzések, akár már meglévő érzéseink hatása alatt. Érzéseink azonban mindenképen a magunk alkotásai és valóban szubjektivek. Érzéseink valóságába vetett hitünkben csak annyi igaz, csak annyi egyezik meg a valósággal, hogy az ember érzékszervei idegeiben valóban energiakicserélődés és a vele együttjáró energiabeli sűrűségváltozás foly le akkor, amikor érzékelünk. Ebből az energiakicserélődésből származnak aztán érzéseink, amelyek azonban, mint szubjektív jelenségek, ugyanannak a természeti jelenségnek érzékelésekor egyénenként is gyakran különbözők szoktak lenni. Sőt különbözők azok ugyanabban az egyénben is annak testi-lelki