Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1940

— 29 — Helyezzünk két ./V/co/-hasábot egymásután úgy, hogy a fény egyenes vonalban vonulhasson át rajtuk. Aztán forgassuk az egyik hasábot a rajta átvonuló fénysugár körül, mint tengely körül, akár jobbra, akár balra. E forgatás alatt a fény világossága fokozatosan gyöngül, egy derékszögnyi elforgatáskor a fény világossága majdnem teljesen eltűnik, aztán ismét eró'södik, 2 /?-nél pedig visszakapja kezdetbeli világosságát. A iVzcoZ-hasábokon átvonuló sarkított fény energiája tehát fölváltva sűrűsödik és ritkul, csakúgy, mint az elébb említettt tükörről visszaverte. Mind a két esetben valóban ugyanaz történik, ami a hullámzó mozgás hullámaiban, t. i. ezeknek csomóiban és a csomók közti részében. A fénysarkítás jelenségei valóban a legszemléletesebben igazolják azt a föltevésünket, hogy a természetalkotó valóság az elgondolható legkisebb elemi részeiben is örvénylő mozgásban van. Ismerünk anyagféleségeket, amelyekben a sarkított fény síkjának elforgása nem függ tőlünk, mint a visszaverődő tükör, vagy a A7co/-hasáb esetében. Ezeknek az anyagféleségeknek némelyike u. i. a sarkított sugarakat mindenkor csak jobbfelé, másika pedig mindenkor csak balfelé forgatja azt el kisebb-nagyobb mértékben. Ezeknek az anyagféleségeknek sajátságos viselkedését természetszemléletünkbe illő azzal a föltevéssel magyarázhatjuk meg, hogy amikor szerkezetük a természetet alkotó valóságnak örvénylésében kialakult, akkor benne jobbára egyirányban, azaz vagy jobbra, vagy balra forgó elemi részecskék vettek részt. Azaz az elemi valósági részecskék kölcsönös kapcsolásában tengelyüknek jobbra, illetőleg balra forgó vége jutott érvényre, amely azután hosszabb időre állandósult benne. A valóság örvénylése természetszemléletünk alapfogalma. Ha tehát az örvénylő mozgás a tőle elválaszthatatlan tulajdonsága, akkor a forgató képességének is annak kell lennie. Szemmel láthatóan azonban csak az égi testekben nyilvánul az meg szakadatlan folytonossággal. Tudomásunk szerint nagy forgató képessége van az elektronnak is, amely a gyorsan forgó, stabilnak mondott tengelyével egyaránt alkotója az elektromos és a mágneses jelenségeknek. A fény visszaverődésében és törésében bizonyára az elektronnak is van eddigelé még föl nem derített szerepe. Sőt elég intenzív elektromos, illetőleg mágneses térben a sarkított fénysugár tudvalevően szintén elfordul az irányából. Velük módunkban van hát a gázakban vagy az éterben szintén olyan teret előállítani, amelyben a sarkított fényt alkotó részecskék kitérnek pályáikból, amit Zeemann és Kerr kísérletileg csakugyan igazoltak. A természet jelenségeiről tudomást nyílván csak abban az esetben vehetünk, ha örvénylő mozgásuk energiája érzékszerveink valamelyikének idegeiben energiabeli sűrűségváltozást okozhat. Az éter azért érzékelhetetlen, mert részecskéinek energiasűrűsége annyira csekély, hogy érzékszerveink ide-