Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1938

II.

Iskolánk az 1938—39. iskolai évben.

Csendes jubileum. Lefolyt iskolai évünkkel 60. esztendeje fejeződött be annak a munkának, amit a Ciszterci Rend tagjai a bajai gimnáziumban végeznek. Ez az évforduló nem indított bennünket arra, hogy munkaeredményt összegezve ünnepeljünk, hiszen a félszázados évfordulón elvégezte a termés számbavevését iskolánk. De az idők múlását jelző határkövek mindig, most is legalább rövid eszmélkedésre intenek bennünket.

A magyar ciszterciek már közel évszázados múltra tekinthettek vissza a középiskolás ifjúság nevelése terén, mikor a bajai gimnáziumot a Rend átvette. A legrégibb magyar ciszterci gimnáziumban, az egriben, továbbá a XIX. század elején átvett székesfehérvári, majd a pécsi gimnáziumban nem végeztek dicstelen munkát. Szent Bernát meleg szívétől ihletett fáradozásaik megérintették tanítványaik lelkét s tanítványaikén át a magyar társadalomét is.

Nem külső eredményeket, hanem ilyen lelki érintéseket keres Baján is a hatvanéves, csendes jubileum alkalmával multat kutató tekintetünk. Hogy a bajai gimnáziumban is mélységesen komoly felelősségtudattal dolgoztak a ciszterci tanárok, s a lelkek formálásában a hatvan év során szép eredményeket értek el, azt nemcsak a jóakaratú közvélemény hangoztatja, hanem kedves, önkénytelen, tehát őszinte megnyilatkozásból eredő tények tanúsítják. Egykor-volt tanítványok százainak meleg, mély háláját ragyogtató tények ezek. A bajai Alma Mater iránt személytelenül is és igazán érdek nélkül megmutatkozó, nagyrabecsülő szeretet tiszta fényeit sok apró mozzanat sugározza. Ezekből itt csak kettőre hivatkozunk.

Egy-egy üdén friss virágcsokor, amit ismeretlen, finom kezek tesznek le időnként a bajai temetőben nyugvó ciszterci tanárok sírboltjára, hangtalan némaságában is sokat és szív mélyéig hatóan beszél a névtelen, de örökhűségű, tanárainak halóporához is hazajáró bajai ciszterci diákról. . . Mikor pedig a bajai gimnáziumhoz kötött ösztöndíj- és jutalomdíj-alapítványok meglepően nagyszámú, majd már sárguló, majd viszont még egészen újkeletű írásait lapozgatja az ember, akkor meg az alapítólevelek megindító szépségű, olykor valósággal ércbekívánkozó szövegeiben szavakba formáltan,