Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1938
54 Elektromosságon az elektronoknak bizonyos számát, tömegét kell érteni. De akár sztatikái elektromosságot, akár elektromos áramot alkossanak is az elektronok, azonosan forgó tengelyüknek mind a két esetben egykö- züen kell egymással feküdnie, mert különben kölcsönösen közömbösítenék egymást és elektromosság gyanánt nem mutatkozhatnának be. Helyezzünk aztán gondolatban kettőt ellenirányban forgó tengelyvégükkel egymás fölé vagy egymás mellé. Ennek az elektronpárnak elektronai a vízörvényekről mondottak alapján szoros kapcsolatba lépnek egymással és önállónak látszó kinetikai energiacsomót alkotnak, amelynek energiasűrűsége nyilván kétszer akkora, mint amekkora egy elektroné. Ugyanígy gondolhatunk kettőnél több elektront is egy egyenes vonalban kapcsolódva, amiknek kinetikai energiasűrűsége a kapcsolódott elektronok számával nyilván arányosan növekszik meg. Az elektromosságról alkotott képünk tehát így mutatkozik be : azonosan forgó tengelyükkel valamely test felszínén merőlegesen álló elektronok alkotják a sztatikái elektromosságot, közös irányban tovahaladók pedig az elektromos áramot. A mágnességről vázolható képünk megfestése végett gondoljunk mindenekelőtt arra a tapasztalatunkra, amely szerint az elektromos áram és a mágnes kölcsönhatása egymásra merőleges forgó mozgásban nyilvánul meg (Romagnesi, Oerstedt), amiből következik, hogy az elektromosság és a mágnesség az anyagnak egymásra merőlegesen lefolyó mozgásjelenségei. E tapasztalati tények tökéletes összhangzásban vannak azzal a föltevésünkkel, amely szerint az elektron a forgó tengelye menti mozgásával elektromosságot, a tengelyére merőleges forgó mozgásával pedig mágnességet alkot. — E föltevésünkkel ellentmondásban látszik lenni az, hogy sem a mágnesben elektromosságot, sem az elektromos töltésben mágnességet nem észlelhetünk. E tények okát az elektron kettős mozgásának kinetikai energiája sűrűségi különbségében találhatjuk meg. Gondoljuk ugyanis a föntebb egyenes vonalban kapcsolódott elektromosságot alkotó elektronoknak a sorsát körbe összehajlítva. Az elektronoknak gyűrűszerű kapcsolódását ne tekintsük valamely ötletszerű, kivételes jelenségnek. Hiszen az örvénylő anyag körében az anyag részeinek általában görbe pályán kell haladniok. Ebben az elektrongyűrűben az elektronoknak mind a két mozgása szűkebb térre szorul, a mozgásuk kinetikai energiája tehát megsűrűsödik benne. A gyűrű kerületében haladó elektron mozgása a szerint, amint a körben felénk vagy tőlünk foly le, negatívnak illetőleg pozitívnak is látszhatik, tehát állandó elektromosság gyanánt nem is mutatkozhat be. A tengelye körüli forgó mozgása azonban a gyűrűben állandóan ugyanolyan irányú marad. Egészítsük ki képünket még azzal, hogy a körben kapcsolódott és továbbhaladásukat elvesztett elektronok gyűrűje olyan önálló kinetikai energiacsomó, amely valamely anyagi testnek bármely részé-
