Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1937

Az Oltáríszentség és a modern ember.

Imádkozni csak őszintén lehet. A legméltóságosabb Oltáriszentséghez nem közeledhetek csak sarúmegoldó tisztelettel. Megtorpanok előtte, mint Mózes az égő csipkebokor előtt és a kicsiség, bűnösség elborít, mint égető, tisztító alázat, elporlasztó megsemmisülés. Istenem, a mi szavaink ?! A mi szavunk megszokta a hazugságot, s megszokta a Legszentebbet. A mi szavunk kiélte erejét és hitel nélkül verdesi az eget, kopog a szíveken. Az én szavam viharba kiáltott ének, más hitek, más szentek zűrzavarába, gépek acéltestének zakatolásába, árvizek bugyborékolásába, s tűzhányók robbanásába, vásári zajba és fegyverzörejbe elhaló gyönge emberi hang.

A legszentebb Oltáríszentség ne kerüljön szégyenbe miatta!

*

Gertrud von le Fort, Veronika kendője c. regényében olvassuk, hogy egyszer a Colosseum tövében meglepi hőseit a világ kíméletlen, igazi arca. Ez az arc, amilyen szép, époly borzasztó, akár az az óriás épületrom : törvény és kő, kő és törvény. „És mi úgy rekedünk meg benne, mint azok, akiket egykor az arénában a vadállatoknak odadobtak.

Istenem, milyen elhagyatott az ember a világegyetemben! Enzio — mondtam — ezeknél a falaknál és vadállatoknál sokkal borzasztóbb lehetett a sok könyörtelen szem, az ezer meg ezer szem.“ (131. 1.)

E kétségbeesett hang, — a magányosság, magunkrahagyatottság e lehangoló érzése általános a modern irodalomban, mert benne sajog a modern ember szivében. Mily kendőzetlenül tárja fel Szabó Lőrinc poétánk A hitetlen bűnhődése c. költeményében e szörnyű egyedüllét kínját!

„De szeretném, ha volna isten,

Ha volna, s úgy volna, ahogy A fák vannak, s ha itt közöttünk Röpködnének az angyalok ..."

Kosztolányi Dezső, ez a halált magával hordozó ember, úgy látja, hogy homályos erdőben vezet társtalan útja . . . Aki vezeti az láthatatlan, s fölsikolt a félelemtől. (Ordítás az erdőben.)

A mai modern irodalom tele van az elveszett, kereső ember típusával.1) A fene-gyerek jókedvű problémátlansága sem egyéb, mint életkedv‘) V. ö. Sándor I. Mai regényhösök. K, Szemle. 1938.