Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1937
- 14 — remtette. Tüzes magyarsága akkor fog csak igazán lángot, mikor mint a magyar nyelv és irodalom tanára lép a katedrára. Már egyetemi tanárai nagy megelégedéssel látták lelkes hallgatójuk kiváló nyelv- és irodalomismeretét, mindinkább elmélyülő tudományos buzgalmát. Midőn aztán a költői alkotásokon kívül eljut oda, hogy a magyar ifjak százait nevelheti, s több város társadalmára hathat, — a tevékeny élet derűsen-lendülettel dolgozó munkása lesz belőle. Hiszen már a befogadó munka éveiben elcsent egy-egy percet a zsugori időtől, s ki-kicsordult belső telítettsége, megnyilatkozott gazdagérzésű lelkivilága költészetében. Mint a hegy, melynek oldalán kitörik a lanka, s a kincses benső egy-két kövecskében árulón megjelen. Mint a folyócska, mely aranytrejtő bércek közül csergedez, futtában aranyszemcséket csillogtat homokja közt. Mint a topáz sárga ékköve, ha fény járja, hány más színt nem vet, s lövell ki kristályos belsejéből ? ! Vagy nem így tesz-é a napsugár, ha prizmán a színek dús skálájára bomlik el ? Tordai tanár úr lelke is most tárult csak igazán ölelőn és ajándékozón ki, s száz meg száz alkotásban borult virágba, érett ízletes gyümölccsé. Meggyőződésem, hogy tanári működésével aratott legtöbb igazi megbecsülést, hálás tiszteletet. Maga írja 1928-ban, egyik levelében: „Immár 26 éves tanári pályámon mindig tapasztaltam azt, és jóleső és boldogító s büszke örömmel írom le, hogy volt tanítványaim mindig és mindenhol szeretettel, hálával s kedves visszagondolással emlékeznek meg rólam. Ez az én életem arany fizetése.“ Mondanom sem kell, hogy kitünőhlrű és kedvesen emlegetett tanárrá nem túlzó gyengeség és elnézés avatta, hanem nagy tudása, az ifjúság munkabírásával való állandó számolás és legfőkép a szaktárgyai szeretetét eláruló belső hevület. Akinek Tordai tanára volt, annak meg kellett szeretnie az irodalmat: a magyar szót, a magyar tollat, mert mesterkezekbe volt a munka és sikere letéve. Az előadási anyag okos beosztása és az ifjúság képességeinek józan számbavétele miatt váltak be tankönyvei is, melyek immár 26-ik éve (1912-től) szolgálják a szépirodalmi kiképzést. Egy valamikori tanítvány sorai jutnak eszembe: „Kedves Tanár Úr! Azok a diákok küldik üdvözletüket, akik nem tudják feledni, hogy magyar tanáruk tette igazi magyarrá őket.“ (1929.) Én még hozzáteszem ; nemcsak igazi magyarrá nevelte őket, de jó emberekké is, s nevelte azután is, hogy kikerültek az iskolából. Támogatta őket jótanáccsal, olykor pénzbeli segítséggel is. Levelesládája ennek gyönyörű bizonyítéka. Fizessen meg neki érte a jó Isten! Szépirodalmi munkássága viszont Tordai belső életének legőszintébb megnyilatkozása, kitárt lapja, frissen-költ virága. Tizenhatéves korától folyton- folyvást Írogatott. Vallásos költészete azokon a tisztes, régi nyomokon halad, fejlődik tovább, melyeken Mindszenty, Tárkányi, Rosthy megindították.
