Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1937

Megjegyzésre érdemes az a tény, hogy míg Tordai a legőszintébb örömmel fogadta a modern katolikus líra megjelenését és előadásaiban szívesen ünnepelte annak diadalmas előretörését, saját költészetében Prohászka, Ady hatása elől kitért, a régiek folytatása maradt, szerényen félrehúzódva a tehetséges fiatal pap-költők útjából, akiket időben megelőzött. Magyarosabbá, férfiasabbá tette azt a hangot, szókincset, melyet az Őrangyal, Mária-kert, Jézus Szive Hirnöke, Ébredünk és a Katolikus Szemle költői közleményeiben eredetileg talált. Másrészt azonban alkalmazkodott e hítbuzgalmi, ill. szépirodalmi folyóiratok szelleméhez, mert hálás \olt irántok, hogy érvényesülési lehetőséget nyújtottak neki, helyet adtak költeményeinek. Csak megemlítem vallásostárgyú versei közül az elbeszélőmodorú Jefte fogadását, melynek megjelenésekor (K. Szemle 1900.) Vajda Ödön apát úr táviratban gratulál neki; a naívbájú Jézuska farag c.-t; ezt franciára is lefordították ; Daloljak én is ? — kezdetű gyönyörű Mária-hímnuszát, s a Rózsáskertbe ültetett Szent Imre testamentumát.

Tordai nemcsak hirdette azt a szentistváni gondolatot, hogy a vallásosság és a hazaszeretet széttéphetetlen egysége nemzetünk fennmaradásának legbiztosabb záloga, — költészetében szorosan összefügg e két eszmekor egymással. A magyar föld szenvedélyes szeretete szólal meg a Bécsből való hazavágyakozás minden költői kifejezésében. (Idegenből, A Templomutca.) Ez önteti lelkesedését, búját oly elbeszélésekbe, melyek ezeresztendős nemzeti életünk ragyogó, vagy gyászos napjait örökítik meg. (Két Koppány, Balassy Bálint, Boldogasszony temploma.)

Mindeme költeményeivel öntudatra ébresztgeti az elaludt honfiakat. Ilyen viharos ébresztőt többet is intézett a nemzethez. (Szeretnék dalolni, Nemzetemhez), de legzúgóbb mégis a Magyar harangszó hangja, mellyel az Egerbe bevonuló fehér hadsereget köszöntötte. Az édesanya fiaihoz c. költeményében a hősi emlékművek leleplezésekor az özvegyek és árvák köny- nyét törölgeti. Népies dalai, életképei alá ezt a költői dicséretet írhatnék: „Szépen szól a furulyád, Jancsi!" E, Petőfi költészetével rokon versek árulják el leginkább Tordai nagy szeretetét szülőföldje, s a kérgeskezü magyar nép iránt. (Csendélet, Szegény magyar népem.)

De talán a legszínesebb, legelevenebb képek akkor rajzanak mégis szemünk elé, ha ellebbentjük ifjúsági színdarabjai függönyét, s újra látjuk a dicsőséges-fájdalmas magyar múlt feltámadt alakjait, s egyben örülünk a nálunk sajátos jelentőségre emelkedett iskolai színjáték e minden tekintetben méltó folytatásainak. Olyanok ezek a darabok, mint szétszórt lángok, — hiszen az országban mindenfelé előadják őket, — és mindenhol csak a hazaszeretet máglyája alá gyújtanak tüzet. Olyanok, mint fel-felbukkanó patakok, bujócskázó, kristályos források, melyek egy páratlanul meleg magyar szívből indulnak el, hogy azután az egész ország ifjúsága vérkeringésé- 15 -