Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1935
13 séről a fentiek alapján a következő képet vázolhatjuk. Amikor az állandóan örvénylő éter tengerében egyközütengelyű két elemi éterrészecske jut egymás szomszédságába, akkor azoknak épúgy, mint a szemléltetett vizörvé- nyeknek, kölcsönösen közeledniük avagy távolodniok kell aszerint, amint tengelyforgásuk ellenkező illetőleg azonos irányú. Egymástól távolodásuk esetében kapcsolódásukról érthetőleg nem eshet szó, közeledésükkor azonban esetleg kapcsolódhatnak és két elemi éterrészecskéből álló összetett éterörvényt alkothatnak. Vegyünk szemügyre két ellenirányúan forgó elemi éterrészecskét, amelyek a tömegközéppontjukon átmenő és forgó tengelyükre merőleges síkban fekszenek. Ezeknek a részecskéknek érintkezésükkor — a sebességüktől egyelőre eltekintve — egymás mellett kell maradniok és két elemi éterrészecskéből álló összetett éteralakulatot kell alkotniok, amely alakulat ellensúlyi állapota azonban már az érintkezés pillanatában is az alkotórészek ellenirányú tengelyforgása miatt igen labilis. A keletkezett alakulatnak tehát csak átmeneti jelentősége van. Ugyanis az ellenirányban forgó éterrészecskéket forgási energiájuk kölcsönös precessziós mozgásra kényszeríti érintkezésükkor (12. o.) Tegyük föl a legegyszerűbb esetet, amelyben az érintkező elemi részecskék kölcsönös precessziója egy-egy derékszöget tesz ki, akkor forgó tengelyeik egy egyenesbe esnek, egy közös forgási tengelyt nyernek, amely közös forgási tengely kezdetbeli közös síkjukra merőleges. Ebben a helyzetükben az elemi éterrészecskék már stabil helyzetet foglalnak el, mint aminő stabil helyzetben van az egymás tetejébe állított azonos forgású pörgetyüpár, vagy aminő stabil valamely viz- vagy gázörvény. Az azonos irányban forgó, egymástól távolodó elemi éterrészecskék, ha útjukban a maguk tengelyirányával és forgásával egyező részecskékre akadnak, érthetőleg precesszió nélkül épúgy kapcsolódhatnak vonalszerűén, mint az imént szemügyre vett precesszióval kapcsolódott részecskék. Az éter elemi részeinek kezdő kapcsolódása tehát mindenkor vonalszerűén megy végbe. Ha az imént szemléltetett éteralakulatot egyelőre befejezettnek gondoljuk és gondolatban két ilyen alakulatot egymás mellé helyezünk egykö- zűen fekvő tengelyekkel, akkor azok, a köztük lévő negativ nyomás miatt érthetőleg épúgy kapcsolódhatnak egymással, mint két elemi részecske és kapcsolódásuk esetében még összetettebb éterörvény származik belőlük. Ha aztán ezt a kapcsolódási folyamatot hasonló módon és egymást metsző síkokban sokszorosan megismételve gondoljuk, egyre összetettebb éterörvényre, végül az atomra jutunk. Az atomot u. i. éterhipotezisünkben sok- szorosan összetett éterörvénynek kell tekintenünk. Az atom kiképződésének az imént elgondolt folyamatában az örvénylés szögsebessége legnagyobb lesz az atom középpontjában, ahonnan kifelé egyre csökken. E körülmény az atom terjedelmének szab határt, amit valamely vizörvény kiképződésében
