Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1924

- 16 — orosz harctéren szorzott súlyos sebesülése folytán 1915 docember 20-án a munkácsi tábori kórházban halt mog. A bajai Rókus-temetőbe temették el. Főhadnagy volt, a III. oszt. katonai érdemkoroszt, ezüst Signum Laudis stb. tulajdonosa. 36. Weichand János. Szül. Baján, 1893. jan. 5 ón 1903 -11. években járt a bajai gimnáziumba. Bevonult a mozgósításkor. A szerbiai harcokban megsebesült. 1916ban az orosz harctérre került, hol fogságba osolt. 1918 augusztusában Berezovkán vérmérgezés folytán elhónyt. Gárdonyi Ferenc hírlapíró, volt bajtársa temette el. A 30. lionv. gyalogezred zászlósa volt. 57 Werner Hu^Ó. Szül. Bácsalmáson, 1875 szept. 23-án. 1895-bon tett Baján érettségit. Tb. főszolgabíró, mogyebizottsági tag volt. Harctéren szerzett sülyos betegségében halt meg 1916 december hó 11 én Bácsalmáson, ahol el is temették. Főhadnagy volt. 58. Dr. Weser Lajos. Sziil Mezőkomáromban, Veszprém m. 1887. november 27-ón. 1900 -1904 ben járt a négy felső osztályba. Mint a boldogasszonyfalvi fogolytábor orvosa kiütéses tífuszban halt meg. * * + És most ott áll a halott regiment — nem sárosan, nem véresen, de ragyogóan és fényesen az Isten trónusánál. Most már nem tudnak harcolni, de annál jobban tudnak imádkozni. A kard nem volt erős, hogy megtartsa országunkat, mert nem volt elég ajkunkon az imádság. — ha még egyszer kiröppen hüvelyéből a kard visszaszerezni az országunkat — hisz imádkozó hadseregünk van már az égben is ! 3. Az édesanya fiaihoz. - A hősi halottak ünnepén. — Északnak, keletnek, nyugatnak mez délnek Tenger-messzeségét lelkemmel bejárom, Epedvc-reszketve karjaim kitárom : Keblemről elszakadt, százszor megsiratott Fiaimat várom. Bús özvegy-fátyolom félre simítottam, Síró szemem könnyét mind felszárítottam, Rég feledett mosoly játszik ajkamon. Mint zivatar multán az ég pereméről Felmosolyog a nap nyári alkonyon. Legszebbik ruhámat magamra öltöttem, A házam tájékát tisztára söpröttem, Kertem virágait mind leszedtem én, Hogy a kezem-fonta koszorú viruljon Az én hazatérő fiaim fején . . . Epedve-reszketve karjaim kitárom, Keblemről elszakadt, százszor megsiratott Fiaimat várom . . . Nem vártam hiába, mind megjöttek mára Édesanyjuk hívó-szerető szavára. Ott jönnek: egy, kettő, tiz. husz . . harfminc , . . ötven . , , Apraja, öregje, ötvennél is többen . . . Egész egy zászlóalj, igaz magyar fajta : Meglátszik a szívem nevelése rajta. Nevét is tudom még, ismerem még mindet, Lábatok elébe virágokat hintek : Jertek, siessetek . . . karjaim kitárom, Mindegyitek fejét megsimítom lágyan, S kebelemre zárom ! Be sárosak vagytok ! Be rongyosak vagytok! Istenem, jaj, egy-egy halálos seb rajtok ! Kinek a homlokán, kinek a szívében . . Jaj, kialudt a tűz mindegyik szemében . . Jaj, de mindegyiknek az ajaka néma . . Jaj, de mindegyiknek keze-lába béna . . Az a láb, járásra amit én oktattam. Az a kéz, munkára amit én szoktattam. Az a szem, látásra amit én nyitottam. Reszkető-ölelő karjaim kitárom : Haza jöttetek hát messze utatokról, Jaj, de milyen áron ! Egyik jött a Kárpát tartott erdejéből, Ó jaj, hogy a sírját rút faj bitorolja. Másik jött a Duna téres mezejéről, —