Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1924

13 Ó jaj, keresztfáját a rác tűzbe dobja . . í Harmadik Erdélynek százszor szent földijéről, — Ó jaj, temetőjét nem tudja tán senki . . Negyedik Doberdó sziklatengeréről, — faj, fölötte dalát még madár se zengi. Ti rongyos ruhátok Piave iszapja, — Ti sapkátok a Szan homokja takarja . . S ti legtnesszebbről jövök : halotti lepletek Áldott szent lobogónk piros-fehér-zöldje S pihenő helyetek a keservek földje : Szibéria földje . . . ) Reszkető-ötelő karjaim kitárom, Ifjú élteteknek szörnyű Golgotáját Veletek megjárom . . . Te vagy c jó fiam, az a pici gyermek, Kinek hangja zengett ez udvaron végig? S S te vagy-e az a jó, az a kedves, drága, Kinek példaképe mai napig fénylik? S te vagy az a sápadt, leroskadott alak, Büszke bizodalmam, szeme fénye egykor, > Kit nyolc évig láttak itt ez öreg falak ? Te vagy-e? jaj, mindről mennyi az em[lékem, De fáj ma a régi. a boldog időkről, Emlékezni nékem . . . Áldalak titeket, öreg gyermekeim, Kiket már a munka, hitves, gyermek gyászol. Akik elvittétek gyermekiek mosolyát, Asszonytok sírását s nem tértetek vissza A halálos nászról . . . Fiatal fiaim, áldalak titeket, Kik lobogó kedvvel indultatok útra, Könyv helyett a kardot kezetekbe vévé, S fiatalon, tisztán szállott fel lelketek A honfi áldozat égő oltáráról Az Isten elébe . . . Reszkető-őlelő karjaim kitárom, Minden magyar szívnek áldó imádsága Nevetekre szálljon ! Nevetekre, miket márványba vésettem, S büszke fájdalommal, hogy mindenki [lás$a, Magasra tétettem, Hadd tanulja róla apraja meg nagyja: Boldog, ki életét édes hazájáért Áldozatul adja ! Mert bár temetője, sírja ismeretlen, Neve ragyog mindég s nem marad emléke Soha könnyezetlcn ! Itt lesztek ezentúl tanítómesterek : Tőletek tanul majd ezer s ezer gyerek, Mint a tiizes oszlop, emléktek világít, Serkenti e város késő unokáit. Én meg a ti édes nevelő dajkátok, Biiszke szeretettel emlékezem rátok. S megfogadom néktek az élő Istenre : Úgy verjen meg átka, úgy áldjon kegyelme, Amint gyermekimet mind arra tanítom, Szívüknek parázsát izzóra ugy szítom, Hogy mit ti kezdtetek boldog reménységgel, Bevégezhessék azt teljes dicsőséggel : Hogy megremegtessék újra a világot, Hogy visszaszerezzék Nagymagyarországot! TORDAI ÁNYOS.