Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1914

4 meg, amit mi hirdettünk, tanítottunk s az emberi élet igazi tartalmának és értékeinek vallottunk. Háborgó lelkünket két tény nyugtatta meg. Az egyik az, hogy mi nem kerestük a háborút, sőt már ellenfeleink gyengeségnek is vették a mi békeszeretetünket. Mi nem kívánkoztunk azokon a határokon túl, amelyekkel évezredes, küzdelmekben és szenvedésben gazdag létében történelmileg kialakult a mai Magyarország. Nem volt más vágyunk, mint hogy ezeken a határokon belül békésen szentelhessük erőinket nemzetünk politikai és gazdasági kiépítésére s a nemzeti géniuszunkban rejlő szellemi erők kifejlesztésére. A második tény pedig az, hogy ebben a háborúban, nemzeti létünkről, fennmaradásunkról van szó s midőn hazánk földjét védjük, érezzük, hogy világtörténelmi hivatásunknak teszünk eleget, mert az isteni Gondviselés a magyar nemzetnek azt a feladatot jelölte ki, hogy a nyugati műveltségnek védőbástyája legyen kelet előretörő barbársága ellen. Bármilyen nagy szenvedések és megpróbáltatások vártak is tehát reánk, nekünk hazánk érdekében állanunk kellett ezt a küzdelmet becsülettel, a legnagyobb erőkifejtéssel, jövőnkbe és ügyünk igazságosságába vetett hittel. A munka megindítása nagy erőfeszítésünkbe került, de ha most az iskolai év bezárása alkalmából visszatekintünk a munkában s lelki aggodalomban és gyötrődésben eltöltött iskolai évre, meg kell vallanunk, hogy nagy bölcsesség volt megnyitni az iskolákat a nemzet ifjúsága számára. Hiszen fontos nemzeti érdek volt, a nemzet anyagi és szellemi erejét növelte az a körülmény, hogy a társadalmi, gazdasági és kulturális életet minden nagyobb zavar nélkül sikerült a maga folytonosságában fenntartani. Ezenkívül milyen jó volt, hogy az iskola a tanítványok lelkén át tudott hatni a közvéleményre, amely eleinte nagyon idegeskedett, a rossz hírekre nagyon hamar megriadt s hajlandó volt a kislelkűségre ; . pedig élet-halál harcunkban végzetes lett volna reánk nézve, ha önmagunkba s a végső diadalba vetett hitünk, bizalmunk, reményünk meggyöngült volna. Ez gyöngítette volna a küzdők fegyverét is. Aztán a gyermeki lélek formálásának, a nevelésnek mennyi kedvező alkalma veszett volna kárba, ha ezekben a lélekcserélő nagy időkben nem lett volna együtt tanár és tanítvány ? A nemzet egy érzésbe való összeolvadásának, lelkesedésének, nagy lendületének, a hőstetteknek és megpróbáltatásoknak ezen nagy napjai termékenyítőleg hatottak az ifjak fogékony lelkére, tanár és tanítvány lelke teljesen összeforrott s mindez hatásossá, eredményessé tette a nevelés munkáját. Sohasem lehetett jobban, mint ezekben a nagy napokban, fölkelteni és erősíteni az ifjak lelkében a minden áldozatra kész, a nehézségektől vissza nem riadó