Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1914

5 hazaszeretet érzését, a nemzeti együttérzést, a lelkesedést, a magyar faj kiváló tulajdonságaiba vetett hitet, a nemzeti öntudatot, a kötelességtudást, amelyek olyan fontos tényezői a nemzet jövőjének. Azt azonban meg kell vallanunk, hogy nehéz volt ebben az évben a tanításnak és nevelésnek lelki nyugodtságot kívánó munkája. A háború színhelyétől ugyan távol estünk s borzalmait nem szenvedtük végig, de lehettünk-e nyugodtak, amikor lelkünkre nehezedett a gond, az aggodalom hazánk jövőjéért ? amikor olvastunk azokról a fáradalmakról és szenvedésekről, amelyeket harcoló katonáinknak ki kellett állaniok ? amikor tudtuk, hogy fiaink, testvéreink állandó veszedelmek között úttalan utakon járnak, amelyek tömegsírokba vezetnek ? amikor patakokban folyt a drága magyar vér ? Lehettünk-e nyugodtak, amikor megtörve, sebesülten, betegen láttuk visszatérni testvéreink nagy tömegét és szívünkbe markolt mankóik kopogása s láttuk az aggodalom felhőjét azoknak arcán, akiknek apja, fiai vagy testvérei a csatatereken küzdenek, s szívünk mélyéig meghatott bennünket nz árvák és özvegyek könnyeinek omlása s az egyre szaporodó gyászruhák ? Bizony ilyen nagy lelki emóciók közben nagyon nehéz volt tanítanunk, hiszen máskor is teljes erőnket igénybe veszi a tanítás és nevelés nehéz munkája; most pedig a mi lelkünk is, az ifjak lelke is ott járt az ország szélein, a lövészárkokban, ahol a mi fiaink ezer veszedelem és emberfölötti fáradalmak között védték hazánk szent földjét. Sokszor úgy éreztük, hogy sötét éjtszaka borul ránk s kialudtak az emberi ész, az emberi tudomány, az emberi kultúra világító fáklyái! O milyen nehéz volt ilyenkor a tudomány elemeibe bevezetni s alkotó munkára nevelni az ifjakat, amikor a háború vihara néhány perc alatt elpusztította évszázadok munkáját és fáradságának eredményeit. Ámde a sötét éjtszakában a vallás mutatta nekünk az utat s éreztük, „hogy a sötétségbe egy kéz nyúl le, az Isten keze, amelybe bele kell kapaszkodnunk, mert csak () vezethet ki bennünket ebből a sötétségből, éreztük, hogy hitünkkel, bizalmunkkal, reményünkkel egy felsőbb erkölcsi világba kell menekülnünk: az Istenbe." S azután a sötét éjtszakában, amely ránk borult, ragyogó fénnyel lobogtak föl a mi magyar véreink hőstettei, izzó hazaszeretete, önfeláldozása, lelkesedése, s lelkünk előtt a magyar dicsőség, a magyar nemzet nagyságának eddig nem is sejtett körvonalai bontakoztak ki. Mindaz, amit itthon láttunk : az egy érzésben összeolvadt nemzet s ami a harctérről a mi véreinkről hírül jött, mindaz megerősítette bennünk a hitet, a bizalmat, a reményt, a nemzeti öntudatot s új erőre kapott a lelkünk. Azután jöttek a levelek a harctérről, intézetünk volt tanítványaitól,