Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1912
10 óraszámból a dolgozatok számára a fordítás-órák rovására — namcsak nem gazdaságos- hanem mindenképen céltévesztett eljárás. Az alsó osztályokban untig elegendő volna haVonkint egy dolgozat, de már az is felváltva magyar latin és latin magyar, felső osztályban pedig kettő-három egy-egy félévben, mindig latinból magyarra. Ha. a nyelvtan megértését akarjuk ellenőrizni az alsó osztályokban, c c lra legtöbbször elégséges, ha néhány mondatot készítünk közös munkával a táblán, vagy a diáriumban, felső osztályban pedig a latinból magyarra fordításnak főcélja marad a szöveg megértésén kívül annak becsületes, magyaros fordítása, amiről gondolkozni szóbeli felelet alkalmával a tanulónak kevesebb módja, ideje van. A gyakoriátírásnak jóformán egyetlen létalapja csak az marad, hogy mindenkit egyformán munkára kötelez, mely alól számításnak, fölmentésnek helye nincs. Ami időt és fáradságot eddig a dolgozatokra fordítottunk, több eredménnyel fog járni s a latin tanítás céljának megfelelőbb lesz, ha - inkább , olvastatásra szánjuk s már a legalsó foktól kezdve okkalmóddal rászoktatjuk a tanulót az előkészület nélkül való, ex abrupto, fordításra. 3. Átmenetül a latin-reform harmadik szükséges részéhez idézem Butidé kemény véleményét: „.-! XX század gimnáziumában a felső fokon a nyelvtani órák ós valamennyi fokon az írásbeliek eltörlendők" ') A reformnak radikális módon ki kell terjednie a latin nyelvtan tanítására is. Ha már a latin tanítás céljául megszűnt az ars seribendi, ha már < lhalaványodott annak a véleménynek az ereje, hogy a latin nyelv szerkezétének boncolgatása, figyelgetése a leghathatósabb elmeköszörülő tanulmány, ha már ki merjük mondani, hogy „még a modern nyelvi tanításnak sem lehet az a célja, kogy a tanulót praktikus nyelvhasználatra képesítse", 2) ha már a 8 évi latin tanítás közelebbi célja, az érettségi • vizsgálat sem kutatja a tanuló nyelvtani tudását: lehetetlen be nem látnunk, hogy könnyíteni kell azon a terhen, mely diákjaink gyönge vállaira a legnagyobb súllyal nehezedett. Nem egy helyen olvastam, hallottam már a latin • tanítás direkt módja ellen azt a kifogást, hogy a tanulók nem tudják eléggé a nyelvtant. Az én tapasztalatom az ellenkezőt bizonyítja ugyan, de ha még igafc volna is a vád, akkor is pótolná az így keletkezett minus-t az a kedv és ambíció, mellyel a fordítást végzik, pótolná a plüs, hogy a latin órát nem érzik Procrustes ágyának, a latin tanárt nem nézik ijesztő mumusnak. Es legelső sorban a nyelvtan-tanítás miatt kell megszüntetni az I. és II. oszt.-ban a latin tanítást. Nem számít itt a theoria semmit, a praxis adatai az irányadók. Nézzünk be szepL. Lakatos V. I. m. III. f. 139. 1, 3) U. o.
