Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1910

4 a tanuló szivét nem lobbanthatja szeretetre az idegen nyelv iránt. Az új direkt módszer, a Liber Sexti módszere más utat követ. Olyan eszközö­ket választott már a kezdő fokú latin tanításban, melyek nem csupán arra alkalmasak, hogy a nyelv vázát megismertessék, hanem arra is, hogy érdeklődést, kedvet, lelkesedést öntve nz ifjú szivébe, azt a vázat hússal és vérrel megelevenítsék. Eleven latin nyelvet szeretnének tanulni. Amennyire már fogyatékos szóbőségük megengedi, latinúl akarnák ki­fejezni gondolataikat. így lett a beszélgetés tanár és tanítvány között egyik legvonzóbb eszköze a direkt tanításnak. Sextusunk életének vál­tozatos és érdekes fordulatai megtelítik képzeletüket, ajkukra kívánkozik a szó és szinte öröm látni, mint erőlködnek, hogy a latin fiu okozta gyönyörűségekről latin szóval számoljanak be. És itt következik a tanár latin beszéd-tudása. A holt nyelv eleven lett, élő nyelvet pedig csak az taníthat magával az élőnyelvvel, aki maga is ura annak a nyelvnek. A direkt módszer megköveteli, hogy a tanár ne csak lelkesedjék a rég le­tűnt világon, ne csak a nyelv szerkezetének értse minden csínját-bínját, ne csak a klasszikus írók megkívánta klasszikus műveltséggel rendel­kezzék, hanem teljesen hatalmában legyen az élő nyelv, mert különben tanításunk nem jár kellő eredménnyel, ha tanítványainknak ez irányban lépten-nyomon nyilvánuló tudásszomját nem tudjuk kielégíteni. Mért res­telnők bevallani, tanárképzésünk e tekintetben eddig fogyatékos volt, más célok a tanárképzésnek is más módját szabták meg. Bízvást reméljük azonban, az új módszer e fontos követelménye át fogja alakítani a tanárképzés eddigi módját s az egyetem több gondot fordít majd a fiatal tanárnemzedék latin beszéd-tudására is. E rövid bevezetés után vegyük elő kedves könyvünket, a Liber Sextit. Beosztását, az első rész tartalmát a mult évben ismertettem, mielőtt a módszeres tárgyalásra áttérnék, néhány szóval összefoglalom a második rész tartalmát is. Az első részben elbeszélt események óta hat év telt el. Sextus elmúlt 16 éves. Laelius házában ünnepre készülnek. Megjelennek a kliensek és a jóbarátok, hogy üdvözöljék patronusukat s a férfivá-avatás előtt álló Sextust. (I. Salutatio.) Majd áldozatot mutatnak be a házi isteneknek és Sextusunk ünnepi szertartások között fölcseréli gyermeki ruháját a férfiruhával. (II. Tóga virilis.) Ünnepi lakoma következik, melyre Laelius barátjain kívül a mi kedves ismerősünk, a már szintén férfiruhába öltözött Aulus is hivatalos. Rendben ledőlnek az asztal köré, a szolgák hozzák az első fogást. (III. Triclinium.) A fogások közt idő telik. Az ügyvéd meg az öreg veterán közben kocka-játékkal szórakoz­nak. Persze az ügyvéd itt is nyer s a többiek szójátékokkal, tréfákkal vigasztalják a kárvallott hadastyánt. (IV. Inter cenam.) A vendégek között

Next

/
Thumbnails
Contents