Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1908

VII. százados jubileumán 25 koronát, az iskolai év végén pedig 20 koronát adományozott kongregációnknak. — A díszes kiállítású társulati oklevél a Regnum Marianum kiadása. Nem róm. kath. vallású tanulóink saját felekezeti lelkészeiktől, ille­tőleg hitoktatóiktól nyertek vallási oktatást és ugyanazok vezetése s felü­gyelete alatt tettek eleget vallásbeli kötelességeiknek. 2. Fegyelemtartas. Tanulóink viselkedése általáben véve ez évben is minden tekintetben megfelelt a követelményeknek az iskola falain belül épúgy, mint azokon kívül. A fegyelmi állapot megnyugtatónak mondható, amennyiben az egész év folyamán nem történt semmi aggo­dalmat keltő rendszegés, a gyermekkorral járó meggondolatlanságból és túlságos elevenségből származó apró rendetlenségek is csak ritkán for­dultak elő, s a gondos ellenőrzés és atyai figyelmeztetés ezen esetekben is mindig kellő eredménnyel járt. Három tanuló részesült igazgatói megrovásban, kevésbbé szabályszerű magaviselet! jegyet egy tanulónk sem kapott. Az intézet igazgatója a tanári testülettel együtt megtett mindent, amit a hagyományos jórend és fegyelem tekintetében szükségesnek és hasznosnak tartott. A testület tagjai, elsősorban az osztályfőnökök, nagy gondot fordítottak arra, hogy a tanulók szigorúan alkalmazkodjanak az intézet fegyelmi szabályaihoz. Minden tanuló kezéhez kapta az intézet fegyelmi szabályait, azonkívül a beiratáskor a szülők is kaptak egy-egy nyomtatott lapot, amely a rendtartásnak és a fegyelmi szabályoknak a szülőket érdeklő főbb pontjait — szám szerint 14-et — tartalmazza. Emellett figyelemmel kisértük tanulóink viselkedését az iskola falain kívül is. Az igazgató az iskolaorvossal s az osztályfőnökök több ízben felkeresték a tanulókat otthonukban s kiváló gondot fordítottunk a tanulók szállására, mind a higiénia, mind a morál szempontjából. A szülők és gyámok lakást és élelmezést csakis az igazgatóság tudtával és beleegyezésével fogadhatnak. Ismeretlen és az igazgatóságnál előre be nem jelentett helyen tanulókat elhelyezni nem szabad. Ezenkívül az igazgató megbízásából a pedellus a rendőrségtől kapott igazolvánnyal időnként éjjel végignézi a korcsmákat és lebujokat a tanu­lók ellenőrzése végett. Szóval az intézet régi hagyományához híven mindent megtett, hogy az ifjúság erkölcsi nevelése érdekében leküzdje mindazon gátló és káros hatásokat, amelyek a tanulók iskolán kívüli viszonyaiban lépten-nyomon mutatkoznak s az iskola nevelői munkásságának eredményét teljesen lerontják. Nagy örömmel jegyezzük fel, hogy törekvéseinkben, melyek olyan sokszor ütköztek majdnem elháríthatatlan akadályokba, segítségünkre

Next

/
Thumbnails
Contents