Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1907

116 melyet az önszeretet, a kevélység s a kívánság oly szépnek ecsetel lobbanékony képzeleted előtt. Imre akarok lenni ! Azzá is léssz, csak akarnod kell, mert sem az Isten segítsége, sem magának Szent Imrének pártfogása nem fog elhagyni sohasem. S ha azzá lettél, akkor elmondhatod, akkor büszkén vallhatod, hogy koronája lettél szent elődeidnek. Azzá kell is lenned, mert Szent Imre nem élt hiába, lelke nem halhatott ki népéből, örökké él bennetek, kikre Tóbiás szavait alkalmazom : „Szentek fiai vagyunk és azt az életet várjuk, melyet Isten azoknak ad, akik iránta hitöket soha nem változtatják !" II. (A Szent Erzsébet-ünnepen.) Kedves Tanítványaim.! A magyar Sionnak ormán újra örömtüzek égnek, melyeknek fénye ismét a múltba világít. Zászlót látok lobogni ottan, de nem a harcoknak véres lobogóját, hanem a béke szelíd zászlaját, melybe rózsák vannak beleszőve. Ünnep van ma megint, szép ünnep, mert magyar ünnep. Csak nemrég ott álltunk Szent Imrének képe előtt és ámulva szemléltük Árpád házának e liljomszálát ; ma pedig a magyar szentek egének egy másik csillaga ragyog felénk, árpádházi Szent Erzsébet asszony, kinek szintén jubiláris esztendeje a mostani, mert ezidén van születésének hétszázéves fordulója. Az ő ünnepe is örömöt jelent minekünk ; a mai nap is alkalmul szolgál mindnyájunknak, hogy büszke lelkesedéssel hirdessük annak dicséretét, kire méltón alkalmazhatjuk az írás szavait : „Te Jeruzsálem dicsősége, te Izrael öröme, te népünk tisztessége vagy".

2) Nem félek a túlzás vádjától, midőn azt állítom, hogy az egész középkornak nincsen vonzóbb, nincsen tökéletesebb nőalakja Szent Erzsébetnél. Tökéletes, mert az emberi életnek magasztos ideálját, az Úristent, nála jobban alig lehet megközelítenie az olyan embernek, ki a világban él. Vonzó, mert nála az életszentség annyira emberi, az isteni hasonlatosság ugy átfonja mindennapi életét, a természetfölötti kegyelem működése olyan természetesnek látszik, hogy egész egyéniségét hozzánk közel állónak, velünk rokonnak látjuk. Az ő szent mivolta nem a kínpadon haldokló, vagy az arénában fenevadakkal küzködő vértanúnak hősiessége, nem a kolostor kertjének árnyában elvonuló léleknek elmélkedése, nem a ragyogó ékesszólásnak babérja, nem a pogány népek közötti apostolkodásnak fáradságos munkája, szóval nem a rendkívüli, a csodálatos, de nehezen követhető ösvény az ég felé ; az ő szenti) Tób. 2. 18. ») Judit. 15, 10.