Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1907

117 sége oly igazán emberi, hogy önkéntelenül „utána futunk keneteinek illatára". S hogy az emberben a szentet követhessük, igyekezzünk megismerni a szentben az embert. Helyénvalónak tartom tehát, hogy intézetünknek e jubiláris ünnepén szentbeszédemben főképen Szent Erzsébetnek személyével, történetével, lelki világával foglalkozzam. Az ő egyénisége úgyis oly erős erkölcsi mágnes, hogy magától vonja lelkünket maga felé. * * * 1207-ben 700 évnek előtte Pozsonyból azt a hírt vitték el a hazán keresztül a Duna csobogó habjai, hogy II. Endre királynak és nejének, merániai Gertrudnak leánya született. Bár egyébbként kevés oka volt az örömre, ez alkalommal együtt örvendett az ország a királyi párrál. S a rege szerint Klingszor, az erdélyi szászok hírneves „mesterdalnoka"— már akkor megénekelte az újszülött hercegnőnek fényes jövendőjét. Jövendölése teljesedett is, ha nem is azon mód, ahogy Klingszor gondolta. Fényes jövője lett a kis királyleánynak, de nem a thüringiai fejedelemnek udvarában, hanem az égi királynak oldala mellett, hová Szent Erzsébetet nem a királyi származás, hanem kiváló erényei emelték. Kedves Ifjak, a ti születésiekkor is történt egy jövendölés, nem ugyan állító, hanem óhajtó alakban. A keresztelő papnak ajkáról hangzott el ez a szó, mely jövőtökre utalt. Azt kívánta néktek is a pap, hogy részetek legyen Krisztussal az örök életben. Vajha mindegyikteknél ugy beteljesednék ez óhaj, mint Klingszoré Szent Erzsébetnél! A kis királyi hercegnő már négy éves korában elkerült a szülői háztól. Hermann thüringiai fejedelemnek követei megkérték a leány kezét Lajos trónörökös számára, ki ekkor 12 éves volt. Endre királyunk el is bocsátotta leányát, hogy addig is, míg az esküvő ideje elérkezik, a két jegyes egy testvér gyanánt nevelkedjék nászurának udvarában. A gyermekmenyasszony mellé fényes kíséretet adott, kik az akkori viszonyokhoz képest igen fényes hozományt is vittek és még többet ígértek a thüringiai fejedelemnek. És ment a kis lány messze, idegenbe. Oda, hol szüleit nem láthatta maga körül, hol senkinek a nyelvén nem tudott beszélni, hol lelkének vallásos irányát környezete nem tudta megérteni, hol vőlegénye rokonságának részéről sok apró, de fájó tűszúrást kellett eltűrnie, hol bizony el is fogta őt nem egyszer a honvágy. S mikor lelke így el-eltelt keserűséggel, az imádságon kívül vigasztalta őt szerencsés helyzete, hogy jegyesének, Lajosnak, szivét anyja s nővére sem tudta tőle elfordítani. V. ö. Énekek éneke, 1, 3.