Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1907

23 Egyik élelmes fürge tanítvány pompás kigyót (Coluber atrata) csípett el; borszeszbe került a mindenáron szökést próbáló állat, és a szertárt gazdagítottuk vele. Szaporán fejtegettük a fák redves kérgét, s mennyi béka, kigyó, pók, darázs, lepke volt alattuk. Ezek javarésze itt telel, a békák a víz iszapjába fúrják magukat télre. De hogy vesznek lélekzetet? kérdi egyik tanítvány. A bőrük lukacsain át a vízből veszik fel az életadó oxigeniumot. Ily beszélgetés közben telt el a kirándulásra szánt két óra, s egy kellemes séta emlékeivel meg néhány bogárral gaz­dagodott kis társaságunk. Kirándulás a szeremlei erdőbe. Második kirándulásunkat a szeremlei erdőbe tettük. Melegen sütött a rügyfakasztó tavaszi napsugár. A rét zöld pázsitját a lila, kék, sárga és fehér virágok tarkították. Ezrével röpködtek a méhek, a dön­gicsélő pöszörök a fák virágdíszén. Szorgalmasan gyűjtötték a mézet s lakmároztak a virágporból az éhes rovarok. Útközben a kerítések mellett apró lenyes bogarak vonták magukra figyelmünket. Az egyiknek a testén feketés csápjai voltak és lábai sárgásvörös színbe hajlók. (Har­palus marginellus. Dej.) A másik rozsdavörös lábú (H. tardus. Panz.) A nagyobbacska lábán mintha sarkantyú lett volna (H. serripes. Qens.) A fakerítésen a piszkosszürke kendermag bogarat találtuk (Peritelus familiaris. Boh.) Közelednek a homoki szőllők, ott van az ő tanyájuk, ott furkálják a rügyeket, még pedig főképen éjtszaka lakmároznak. Estefelé vizsgáljuk csak meg a szőllővess/.ők hegyeit, itt gyülekeznek össze, innen oszlanak szét romboló munkájukra. A szőllősövényen át alma és körtefák ágai hajlanak ki az útra. Megfigyeljük a virágokat s látjuk, hogy egyik-másik össze van zsugorodva. Ezt az almavirág fúró (Antho­nomus pomorum. L.) okozza, a körtefának eltorzult rügyei pedig a rügy­fúrónak (A. cinctus. Kol.) a munkája. Az okos gazda korán reggel lerázza a fáról e káros ormányosokat s legokosabban teszi, ha az éhes tyúkok­kal szedeti föl. Az ormányos bogarak egész nemzetsége kártékony. Tovább haladunk s a lóherén húzogatjuk végig hálónkat. Igen sok böde s apró ormányos került fogságba. A kis apionok szúrkálják össze a lóhere leveleit, ni olyan ez a levél, mint a rosta. A bödék levéltetvekkel élnek s ezért igen hasznosak. Ha megfogjuk a félgömbforma állatkát, vörös nedvet ereszt magából. Ez a keserű folyadék az ő védőfegyverük, a madarak e keserű nedv miatt kerülik őket. Zömöktestű, lehorgasztott fejű gabonafutrinkák (Zabrus gibbus. Fab.) kerültek elő a rögök alul s néhány csinos bronzfutrinka (Carabus cancellatus. L.) Egyszer csak a fiúk

Next

/
Thumbnails
Contents