Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1907
107 ból és túlságos elevenségből származó apró rendetlenkedjek is csak ritkán fordultak elő, s a gondos ellenőrzés és atyai figyelmeztetés ezen esetekben is mindig kellő eredménnyel járt. Mégis külön meg kell emlékeznem két esetről, hogy magyarázatát adjam annak a feltűnő körülménynek, amely a figyelme.s olvasónak egyszerre szemébe fog tünnj, t. i. hogy a . VIII. osztálynak mind a 21 tar nulója s a VII. osztályból 19 tanuló szabályszerű magaviseleti jegyet kapott. A VIII. osztály tanulói az érettségi Írásbelire kitűzött tételeket kerítették kézhez, szövetkezve az intézet pedellusával, akit megvesztegettek. Egyre gyakrabban jelentkező tünet ez, következménye annak a megokolatlan félelemnek, amellyel a szülők és a tanulók az érettségi vizsgálattal szemben viseltetnek. Megérteni ugyan meg . lehet ezt a jelenséget, de menteni nem. A csempészet idejében kitudódott, s így minden bajnak elejét lehetett venni, azonban a helytelen cselekedet nem maradhatott büntetés nélkül. Minthogy pedig a főbünöst nem lehetett kitudni s az egész osztály egyetértőleg részesnek vallotta magát a dologban, ezért a tankerületi kir. főigazgató kívánsága szerint mindegyikök szabályszerű magaviseleti jegyet kapott. A VII. osztály 19 tanulója pedig azért lett a magaviseletből szabályszerű, mert az intézeti törvények ellenére engedély nélkül vettek részt egy farsangi mulatságon s éjfélen túl kimaradtak. Ez a szülők és szállásadók tudtával történt, s ennélfogva igazolja azt.a szomorú tényt, hogy a szülői ház nem iparkodik az iskolával karöltve működni a gyermek nevelésében. Az intézet igazgatója a tanári testülettel együtt megtett mindent, amit a hagyományos jó. rend és fegyelem tekintetében szükségesnek és hasznosnak tartott A testülei tagjai, elsősorban az osztályfőnökök nagy gondot fordítottak arra, hogy a tanulók szigorúan alkalmazkodjanak az intézet fegyelmi szabályaihoz. Minden tanuló kezéhez kapta az intézet szabályait, azonkívül a beiratáskor a. szülők is kaptak egy-—egy nyomtatott lapot, mely a rendtartásnak és a fegyelmi szabályoknak a szülőket érdeklő főbb pontjait — szám szerint 14-et — tartalmazza. Emellett figyelemmel kisértük tanulóink viselkedését az iskola, falain kivül s az otthonban is. Sajnálattal kell kifejeznem, hogy nemcsak a szállásadók egy része, hanem sokszor a szülői ház sem támogatja az intézet elüljáróságát a tanulók külső fegyelmezésében. Pedig a nevelés terén eredményeket csak úgy lehet elérni, ha az iskola és a szülői ház között megvan az együttes összeműködés, s ha nagyobb volna a házi felügyelet, s a tanulónak fegyelmi szabályokba ütköző viselkedését nem iparkodnának a szállásadók, sokszor a szülők is a tanári testület előtt eltitkolni, mindenesetre csak emelkednék az ifjúságban a köteles-