Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1906
III. Fílologiaí és müvelödéstörténelmi gyűjteményünk. Körülbelül huszonöt-harminc évvel ezelőtt hangzottak el az első panaszok és lesújtó vádak a klasszikus nyelvek tanításának eredménytelenségéről. A baj gyökerének és gyógyítószereinek földerítése körül sokan buzgólkodtak ugyan, de mégis Trefort Agcston, közoktatásügyi miniszter, súlyos és ékes szava mutatott rá leghatározottabban az igazi okra. Az ó-kor felületes ismeretét, az ó-kori tanulmányok iránt való érdeklődés megcsappanását főleg annak tulajdonítja, hogy az antik művészetet, az ó-kori kultúra eme legkiválóbb tényezőjét, nálunk eddigelé teljesen elhanyagolták. A felszólalás nyomán megindult mozgalom harcosai valamennyien elismerik az antik műremekek ismertetésének pedagógiai, művelődéstörténelmi meg Hlologiai jelentőségét, és majd a művészettan behozatalán, majd a történelmi múzeumok érdekében fáradoznak. Az érdeklődés hullámgyürüi az országházba is elértek, hol először F"enyvessy Ferenc képviselő terelte rá a dologra a figyelmet 1887. február 19-én mondott beszédében. Utána pedig 1888. február 10-én Hock János sürgette a szorosabb értelemben vett hlologiai múzeumok felállí'ását. Az effajta gyűjtemények szükségességére és szervezése módozataira főleg Spitkó Lajos, azidétt besztercebányai gimn. igazgató, cikkei') hatottak irányítólag. Mellette és utána tünt fel az a férfiú, kinek ezen a téren kétségkívül legtöbbet köszönhetünk, t. i. Schambach (Zsámboki) Gyula, akkor kaposvári főgimn. tanár. Az ő lelkes izgatásai és irodalmi munkássága révén eleinte a vidéki ') „A class. ó-kor ismertetése gymnasiumainkban." Pliil. Közlöny 1887. 217. és 459. 1.