Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1906

r 12 Tiberius (Kr. u. 14—37.) már csak aranyra és vérre szomjazott. Kápri szigetén még ma is mutogatják azt a sziklapadot, melyről áldozatait a tengerbe vettette. Ottani villájának gyönyörűségei között tudomást sem vett a világ Megváltójának keresztre feszitéséröl. Rászolgált, hogy legyilkolása után a nép így dühöngjön: „Tiberiust a Tiberisbe!" Utóda Caligula (37—41) istenittette magát: templomokat, szobrokat és áldozatokat követelt. „Aki a világ minden népének parancsol, mondogatta, nem ember, hanem Isten." Ha Jupiter mennydörgött s álmában háborgatta, köveket dobott az ég felé és harcra szólította. Még tivornyáinál sem nélkülözhette a bakót, ott is válogatott kínzások és kivégzések látványosságában kéjelgett. „Erezzék, hogy meghalnak," volt szavajárása. Mikor azután az őrjöngőt saját testőrei palotájában megölték, Claudius, Caligula 50 éves nagybátyja, került a trónra (42—55.) Ez a gyönge ember a Caligula halálát követő zavarok alatt egy függöny mögé rejtőzött; de mikor a testőrkatonák ráakadtak és elővonszolták, egy percre sem zavarodott meg. Ígért minden katonának vagy 3000 koronát, és azok megtették császárnak. Claudius sohasem áhítozott erre a méltóságra, sőt nagyon szívesen ott maradt volna a —• függöny mögött. Ami tizenhároméves uralma idejében történt, csak alatta, de nem általa ment végbe. Kormányzása napjaiban tovább dühöngött a despotizmus, mely egyedül rabszolgákat nevelt és tűrt meg maga mellett úgy, hogy a jobb érzelműek legföljebb a halál vagy képmutatás közöl választhattak. „Aki nem akart kalapács lenni, csupán üllő lehetett." Ennek hatása érezhető irodalmi téren is. Először halotti csöndet teremtett, azután pedig az irodalom is a hatalomnak tömjénező servitium, vagyis szolgalelkűség jármába szegődött. Ám volt ennek az áldatlan irányzatnak egy más eredménye is. Ugyanis az ekkép korlátok közé szorított egyéniség, mivel kifelé nem érvényesülhetett, önmagába mélyedt és a lélektani megfigyeléseket egész a virtuozitásig fejlesztette. Elérkezett az idő, mikor a szabadság pusztulásával elnémul a szabad gondolkodás is. Megszületik a hangulat, mikor mindenki önmagába temetkezik, és a bölcselet a megismerés ösvényéről letérve a boldog életre vezető művészetté fajul.') Hol a boldogság ? — kérdezgetik és vágyakozó szemök önkénytelenül a görög bölcselet berkei felé fordul. „Philosophia nihil aliud est quam recte vivendi ratio, vei honeste vivendi scientia, vei ars recte vitae agendae." Vagy „non errabimus, si dixerimus, philosophiam esse legem bene honesteque vivendi." Sen. Fragm. 1. 111. c. 15.