Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1905

5 Szigorúságában azonban igazságos és következetes volt mindig. Lelkét áthatotta az a tudat, hogy a tanár az élet küzdelmeire neveli az ifjút, azért komoly munkára akarta szoktatni növendékeit, s lelkökbe akarta oltani azt az erős kötelességérzést, mely az ő lelkét eltöltötte, s amelyre az életben oly nagy szükség van. Munkája gazdag volt eredményekben, mert sok derék polgárt nevelt a hazának, akik helyöket jól megállják az élet küzdelmeiben. Hogy mily nagy hatással volt lelkükre az ő erős egyénisége, legjobban bizonyítja azon körülmény, hogy, bár régen elhagyták az iskolát, még mindig fenntartották volt tanárjukkal az összeköttetést. Felkeresték őt, amikor csak tehették, tudósították sorsukról, életök örömeiről, küzdelmeiről és bánatáról, s nehéz helyzetűkben kikérték tanácsát. Erezték, hogy mit köszönhetnek Kálmán Kolosnak, s ha kis diák korukban féltek is tőle, amikor hanyagságukat, rendetlenségüket könyörtelen szigorúsággal üldözte, most annál nagyobb szeretettel ragaszkodtak hozzá, mert tapasztalhatták, hogy a szigorúság csak javukra vált, s megismerték, amire talán gyerekésszel nem voltak képesek, hogy ebben a szigorú tanárban milyen mélyen érző szív rejtőzik. S csakugyan nemes, gyöngéd és jóságos szíve volt. Nagyon szerette tanítványait, de ezt rejtegette előttük, hogy gyöngének ne tűnjék fel hibáikkal, gyarlóságaikkal szemben, & gyöngesége a fegyelem meglazulására vagy a tanulmányi eredmény csökkenésére ne vezessen. Tanítványai nem tudhatták, de nekünk, akik vele éltünk, sokszor nyilt alkalmunk tapasztalni, milyen szeretettel beszélt róluk, s ha szükség volt rá, milyen buzgósággal kelt védelmökre. Legjobban meghatotta szivét a szegény tanulók sorsa, akiknek sokszor nélkülözniük kell, csakhogy tanulmányaikat folytathassák. Mily sokat fáradozott ezek érdekében! Mint hosszú időn át a gimnáziumi Scijítö Etjijesület vezetője mindent elkövetett, hogy a szegény tanulók szükséget ne lássanak, s megkapják mindazt a gyámolítást, amely lehetővé teszi lanulmányaik folytatását. Ellátta könyvekkel, ruhával és pénzsegélyben részesítette őket, bölcs körültekintéssel válogatva ki azokat, akik a segítségre legméltóbbak voltak s legjobban rászorultak. Mikor már a halállal vívódott s lelke elhagyni készült porhüvelyét, még akkor is a szegény tanulókra gondolt. Az volt utolsó kívánsága, hogy koporsóján ne legyen más koszorú, csak az édes anyjáé, akik pedig koszorút szántak sírjára, azok fordítsák azt az összeget, amelybe a koszorú kerülne, szegény tanulók fölsegítésére. Ez sugalta azután azt a gondolatot, amelyet szeretettel és buzgósággal karoltak föl volt tanítványai, jóbarátai és tisztelői, hogy emlékét egy, az ő nevét viselő alapítvánnyal örökítsék meg.