Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1905

4 nak osztályosát az eszmék, amelyeknek szolgálatában állunk s az érzések erős szálai fűztek hozzánk! Ámde ha fájdalmában feljajdul is a szívünk, mégsem szabad panaszra nyitni ajkunkat, hanem hívő lélekkel kell megnyugodnunk az Isten akaratában. Mert ilyen fájdalomra nincs másban orvosság, mint az élő hitben, amely erőt ad a fájdalom elviselésére, megnyugtat, megvigasztal, fölemel; hiszen ott a síron túl újra látjuk egymást. Csak ez az erős hit enyhíti fájdalmunkat, melyet szeretett társunk elvesztésén érzünk! Mert a Kálmán Kolos halála nagy veszteség nekünk. Sokat vesztett benne a ciszterci rend, amelynek egyik kiváló tagja volt; sokat vesztettünk mi, akik benne szerető társunkat siratjuk ; de legtöbbet vesztett intézetünk, amelynek erős oszlopa, s a tanuló ifjúság, amelynek lelkes tanára és legnagyobb jótevője volt. Kálmán Kolos Károly 1862. nov. 5-én született Szepesváralján. Gimnáziumi tanulmányait Lőcsén kezdte meg, majd Egerben folytatta a ciszterci rend főgimnáziumában. Itt ismerkedett meg a ciszterci renddel s a tehetséges, szorgalmas és csendes ifjú lelkében itt ébredt fel a szeretet a szerzetes-tanári pálya iránt. A gimnázium VI. osztályát elvégezvén, 1879. aug. 27-én a ciszterci rendbe lépett Miután a próbaévet Zircen kiállotta, ismét Egerbe került középiskolai tanulmányainak befejezésére. Theologiai tanulmányait elvégezvén, 1885. aug. 4-én fogadalmat tett s aug. 9-én pappá szentelték. Tanári pályáját 1884-ben Baján kezdte meg, s itt is maradt egész haláláig. Csak két évet töltött távol Bujától. 1887/8-ban t. i. Budapesten egyetemet hallgatott s megszerezte tanári oklevelét, 1901/2-beu pedig súlyos betegen feküdt Budapesten a klinikán, s igy ebben az évben nem is taníthatott. Ezek Kálmán Kolos pályafutásának főbb mozzanatai. Ezek keretében folyt le az ő egyszerű, egyhangú élete, melyet azonban tartalmassá és gazdaggá tettek nem a rendkívüli események, hanem az eszmék, amelyeknek szolgálatában állott és a lelkes munka, amellyel az eszméket megvalósítani törekedett. Tanár volt, még pedig a legjavából. Teljes szívvel-lélekkel az iskolának élt. A lelkesedés, amellyel pályája iránt viseltetett, s a szeretet, amellyel az ifjúságon csüggött, felejtették vele pályája nehézségeit. Lelkét nem sebezték meg a tövisek, amelyek oly bőven kijutnak a tanár embernek; legalább is, mikor tanított, elfeledkezett minden bajáról, csak azt az örömet érezte, amellyel a tanítás jár. Szigorú ember hírében állott; szúrós tekintetű szeme mintha be akart volna látni a tanuló lelkébe, hogy ott valami hibát, gyarlóságot fedezzen fel, amelyet azután teljes eréllyel még csirájában elfojthat, megjavíthat, kiírthat.