Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1905
39 kevésbbé ismeretes képeket vagy elvont dolgokat, ismeretes és érzéki képekkel, hanem egyúttal arra is irányúihat, hogy a hiányzó, csonka, töredékes képeket kiegészítheti. Bizonyos vonalak, színek, alakok t. i. mindig együtt szoktak előfordúlni, s ha úgy jelennek meg előttünk, hogy valamelyik rész hiányzik, a képzelet kiegészíti, odavarázsolván a hiányé részt. Innen van, hogy csonka szobrokban is gyönyörködni tudunk. Ez az úgynevezett lcieqészítö képzettársulás. Ennek igen érdekes példáit láthatjuk csonka szobrok, hiányos festmények és műemlékek restaurálásánál. A sok közül igen érdekes példa a kiegészítő képzettársításra a Laokoon-szoborcsoportozat restaurálása. E szoborcsoportozat Agesandros, Athenodoros és Polydoros műve, az úgynevezet rhodusi iskola alkotása. 1506-ban találták meg a Titusthermák közelében II. Gyula pápa alatt és a vatikáni múzeumba került. A szoborcsoport Laokoonnak Apolló papjának, bünhődését ábrázolja, aki azt tanácsolta a trójaiaknak, hogy a falovat ne vigyék be a városba, mert abból Trójára veszedelem származik. (Vergilius Aeneis II. k. 199—224. v.) Három alakot látunk a műalkotásban : Laokoont és két Hát. A két kigyó körülcsavarta a három alakot, s az egyik Laokoont ágyékon maija meg, a másik pedig a jobboldalon levő kisebb fiúnak a derekába harapott. A baloldalon levő fiú le akarja fejteni lábáról a kígyót, de nem tudja. Kétségbeesetten tekint apjára és segélyért nyútja feléje jobb karját. A jobboldalon levő fiú már teljesen oda van. Már-már összeroskad, épen csak az egyik lábaújja hegyén tartja magát. Balkarjával a kígyó fejét akarja eltávolítani oldalából, másik karját pedig fölfelé nyújtja. Végtelen fájdalom tükröződik arcán. Laokoon rángatódzó izmain és arcvonásain éri el az erőlködés, a fájdalom tetőponját. Izmos balkarjával a lágyékába harapó kígyót akarja eltávolítani, s felfelé nyújtottt jobbjával is a kígyó ellen küzd. A szoborcsoportozat nem vólt ilyen állapotban, mikor megtalálták. Igen jelentékeny részletek hiányoztak belőle, s igy az apának s mind a két fiúnak jobb karja. Michel Angelo is foglalkozott a restaurálás eszméjével, de tervét nem valósította meg. 1770-ben Chornachini, egy jelentéktelen olasz művész egészítette ki úgy, ahogy ma a Vatikánban látható. A kiegészítés azonban sem a szerkezet szempontjából nem sikerült, mert a két felemelt kar megrontja a szerkezetet, sem fiziologiai szempontból, mert nincs értelme a kar felfelé nyújtásának. Ha ugyanis valami halálos fájdalom, marás, szúrás éri a testet, a kezek vagy arra a helyre irányulnak, ahol a marás történt, vagy az érzés középpontjához:
