Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1905

13 Az ő leikök magába olvasztotta a nemzet lelkét, s nagy egyéniségük, képzeletük, érzésük, gondolkodásuk ismét visszahatott a magyar lélekre, melyet leikök tartalmával gazdagítottak. A nemzet faji sajátságait leghívebben őrzi a nép, amelyet idegen befolyások kevésbbé érintettek; ennélfogva a nép naiv költészetében tűnik fel legjobban a nemzeti lélek a maga eredetiségében és teljességében, sajátos képzelet- és érzésvilágával, jellemző formáiban és nyelvében. A nép dalai, meséi, mondái, balladái őszinte közvetlenséggel, naiv művészettel, mindnyájunk által érthető nyelven tárják fel előttünk a néplelket. Egyenes és nyilt az, mint a nagy magyar Alföld, melyen hegyek nem akadályozzák a látást, telve van fajszeretettel, nemzeti büszkeséggel, él-hal a szabadságért, hiven és igazán tud szeretni; szerelme boldogságában meleg és csöndes, keservében szilaj és dacos; de nem esik kétségbe, bánatában sírva vigad. Nincs benne világfájdalom, beteges érzelgősség, a képzeletnek szertelensége; erkölcsi felfogása tiszta. Nagy művészeink is ez ősforrásból merítenek, ha a nemzeti lelket mélyen, gazdagon és híven akarják kifejezni. A nemzet azonban változásoknak van alávetve. Művelődik, fejlődik az emberiséggel együtt. Látóköre szélesbedik, a kutató elme új meg új ismeretekkel gazdagítja, s ezzel együtt lelki világa is átalakul: gondolkodása, érzése, ízlése megváltozik. Mennyire más egy újkori és egy középkori ember lelkivilága! A szellemi fejlődésnek tehát különböző korszakai vannak. Az egyes koroknak világnézete, kedves eszméi, érzései, törekvései szintén megnyilatkoznak a művészet alkotásaiban. Gondoljunk csak a kuruc költészetre, s amelyben a kuruc daliák hátrahagyták a lelköket, azt a büszke, szilaj, szabadságszerető lelket, izzó gyűlöletüket, lobogó lelkesedésüket, örömüket és mélységes fájdalmukat. Nincs-e benne azokban a kuruc dalokban a nemzet lelkének minden megmozdulása, szívének dobbanása ? Hiszen ha nem jegyezték volna föl számunkra annak a kornak eseményeit, s csak a kuruc dalok maradtak volna ránk, azokból meg lehetne írni azon kor történetét. Kezdetben a török elleni harcra buzdítanak a dalok; majd a német elleni gyűlöletet tolmácsolják. Ez az alapérzése ennek a költészetnek, mely majd elkeseredésben, majd gúnyban nyilatkozik meg. Rajtunk német dúl, rajtunk török jár, Tüz-vassal pusztul ország és határ; Ez az istentelen német annyi kárt tölt már, Hozzáképest hogy mit sem tett török és tatár. «