Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1903

35 Rákóczival, s a mindenünnen összegyűlt nép bámész kíváncsisággal nézi a szerencsétlen sorsra jutott nagy urat. A nép között van egy öreg halász is kis unokájával. Gyékény kosarukban egy sigér csapkod, de nem ad érte senki egy batkát sem. A fiu már vissza akarja dobni a Rábcába, de nagyapja visszatartja: ha addig el nem kél, adja oda annak a vitéznek, kit most kisérnek majd át fogolyként a vizén. Ugy is történt. A vitéz csodálkozva nézi a halat, majd lángbaborul arca, s lelkében különös gondolat támad : S szólt: Fogoly vagy, jó hal! Fogoly vagyok én is . . . A mi képen te jársz : Akkép járjak én is ...! S a folyam vizébe Levetette gyorsan, Elúszott a sigér, Ki tudja már, hol van ?! Az eset tanúi kíváncsian néztek a vén halász után, de annak már nyoma veszett: senki sem tudott róla fölvilágosítást adni. És úgy beszélt a hír Kevés idő múlva, Hogy a fogoly vitéz Szabaddá lett újra. Szerencséjét, sorsát Önkezében tartja, És a csatasíkon Villog fényes kardja. Tompát e költemény megírásában szinte cserben hagyta tehetsége. Egy oly anekdotaszerü eseményt választ elbeszélése tárgyául, mely Rákóczi sorsára nézve se nem fontos, se nem jellemző. Igazában azt sem tudjuk, mit akar vele kifejezni. Kiszabadulásának misztikus előreérzése teljesen megokolatlan, a halászgyerek ajándékának semmi ilyen jelentősége nincs, legalább az előadásból nem tűnik ki. S maga a fogságból való kiszabadulás tényleg semmi kapcsolatban sem volt ezzel az — úgy látszik — teljesen költött epizóddal. Az előadásban sem találjuk meg Tompának szokott költői művészetét; bizonyos bágyadtság ömlik el az egész költeményen, mely éppen azért nem is tud nagyobb érdeket kelteni? Hogy mikor irta, bizonytalan. Először műveinek 1858-iki kiadásában jelent meg, de alkal3*