Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1903

33 „Vigan, ti halottak! fel az ős Budára, Honnan visszatiltott egy százados átok; Még áll, még erős a nagy királyok vára, Még tisztelve néz rá élő unokátok; Még van szív kebelben és erekben van vér, Mit az eldőd büszkén sajátjának ismér." A száguldó szél rohama már viszi a szellemhősöket, völgyek, erdők, folyók és városok elmaradnak alattuk, s elérik a budai romokat. Minden élő ember alszik, s az álom báb-alakjaival játszadoz a lelke; de midőn a sirok hős népe közelget, a nyugvó szív megdobban, hevesebben ver, s egy álom csodás képe foglalkoztat minden lelket: Őket látja, őket hallja minden ember; Túlvilági álom ez, — nem szabad holnap Emlékezni rája gyönge halandónak. De nyomát bevési a lélekbe mélyen, Oda, honnan a vágy, a sejtelmek jőnek . . . A lejtő csoport a magas váron dörögve énekli a szabadság dalát s harsányan kiáltja oda az erős apák romlott fiának: Itt van a reggel, ébredjetek! Szűnjetek meg gyáva könnyekkel füröszteni a raolt emlékét, a kor lelke más áldozatra szólít benneteket. Kidőlt száraz fa a mult, a jövő szunynyadó magva bennetek van; a csira ép, erős, ideje már, hogy lombja kizöldeljen. E hangokra a völgyben Megzendül a vér, A szivdobogásból Vidám zene kél! Láncok szakadoznak, Kard, kopja zörög, Fuldoklik az önkény, Álmába' hörög. Föltámadt az élet, a szabadság örömujjongása száll az ég felé, s többé nem hint szennyet apái porára a maradék ! S ha mégis mindez hiába volna ? Ha rabságot vennének kincseken s félbe hagynák a szent csarnokot, melyet kezük már félig fölépített? Ha elfelednék, mily soká dacolt az erőszakkal ez a kis csoport, mely 3