Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1903

29 íi nemzet jövőjének kialakulását. Az 1848. év meghozta végre azokat a reformokat, melyek régi avult intézményeink romjain megvetették alapját az új és szabad Magyarországnak. A vívmányok egyik legfontosabbika kétségkívül a szabadsajtó volt: nincs többé előzetes cenzúra, mely az igazság hirdetését megakadályozhassa csak azért, mert valakire nézve talán kellemetlen. Március 15-én megjelenik Petőfi Talpra magyar-ja, a merészen, szabadon kimondott gondolatnak és hazafias érzésnek első fecskéje, melyet aztán a hasonló szellemű költemények egész légiója követ. S különös, hogy az a Petőfi, kinek történeti érzéke ugyancsak gyönge volt, s a mult tényeit rendesen saját kora szemüvegén át, tehát hamis világításban látta, a szabadság napjának földerültével csakhamar észre veszi a kapcsolatot, mely a Rákóczi-kort s a jelen törekvését összefűzi s az utóbbiakat amannak következményei gyanánt tünteti föl. Rákóczi hintette el a magot, mely a hosszú, dermesztő tél után csirába szökkent s végre meghozta várvavárt gyümölcsét: a szabadságot. Nincs költeménye, mely annyira magán hordaná a történeti igazság bélyegét, mint a Rákóczi hoz irt magas szárnyalású ódája : „Hazánk szentje, szabadság vezére, Sötét éjben fényes csillagunk, Oh Rákóczi, kinek emlékére Lángolunk és sirva fakadunk! Az ügy, melynek katonája voltál, Nem sokára diadalmat ül, De te nem lészsz itt a diadalnál, Nem jöhetsz el a sir mélyibül." Szívesen zarándokolnánk el sírodhoz, hogy haza hozzuk szent hamvaidat, de nem tudja senki, hol tettek le a földbe. Még a neved is számkiüzve volt nemzeted köréből, nem volt szabad említeni, sírod pedig bedőlt a század terhétől, mely paizsként rája nehezült. „Oh de lelked, lelked nem veszett el, Ilyen lélek el nem veszhetett; Szállj le hozzánk hősi szellemeddel, Ha kezdődik majd az ütközet." Vedd szellemkezedbe a zászlót, mint egykoron, túlvilági hangoddal lelkesíts bennünket csatára, s mi rohanni fogunk az ellenség elé, habár száz halálnak képe igyekszik is visszariasztani.